A magyar ipar almanachja (Budapest, 1931)
I. rész - Dr. Ladányi Miksa: A magyar építőipar helyzete a háború után
143 építőipar részére egy megfelelő adókedvezmény évekre terjedő munkaalkalmat jelenthetne mintegy 20 millió pengő értékben. Az építőipar gazdasági helyzete igen szomorú, kilátásai sem biztatók. Emellett egy évtizede irritálja az építőipar belső nyugalmát az is, hogy iparjogi helyzete nincs szentesített törvényben lefektetve, holott az összes többi iparágak helyzetét az 1884: XVII és az 1922 :XI1. törvények szabályozzák. Az építő-, kőműves-, kőfaragó-, ácsmester, a kőműves-, kőfaragó-, ácsiparos munkakörét a rendeletek és gyakran egymásnak ellentmondó elvi döntések százai szabályozzák és e jogszabályokat, amelyek hivatalosan kodifikálva vannak, nemhogy az alsóbb- fokú közigazgatás, de a magasabb hatóságok sem ismerik, még kevésbé ismeri a szűkebb építőipart képviselő mintegy 15.000 főnyi érdekelt iparosság és ez rengeteg súrlódásra ad alkalmat az egyes építőipari kategóriák munkaterületének gyakorlati elhatárolása körül, még több alkalmat szolgáltat a jogosulatlan iparűzésre, ami országszerte már a legális építőiparosság egzisztenciáját rombolja. Az építőipari törvény megalkotását legkitartóbban a kőművesmesteri kar sürgeti főként 1926 óta és e sürgetés eredményeként Búd János kereskedelmügyi miniszter el is készítette az építőipari törvény tervezetét, amely lényegesen eltér az 1925. évi Valkó-féle tervezettől és az 1930 őszén e tervezetről folytatott tárgyalásokon élesen ütköztek ki az egyes építőipari kategóriák közti ellentétek, amelyek az éles kenyérharc következményei. Az állam pénzügyi helyzetének 1931 júliusban kirobbant válsága és az ezt követő augusztusi kormányválság háttérbe tolták az építőipari törvény kérdését és a kőművesmesteri kar az 1931 februárban megalapított Magyar Építő Iparosok Szövetkezete útján a legszükségesebb építő munkaalkalmak megteremtésére koncentrálta minden figyelmét. Az ország egész építőiparosságának gazdasági összefogására alapított eme altruista intézmény, amely nem vállalkozásra, hanem az építkezések előfeltételeinek megteremtésére alakult, a tervező magánépítész kar elitjének bevonásával már 1931 nyarán jelentős eredményt ért el egy közel 700 lakóházból létesítendő budapesti köztisztviselői kertváros építésének előkészítésével. A kőművesmesteri kar, amely az ország építőiparosságának túlnyomó részét képviseli, mert 4500 tagot számlál az 1200 főnyi építő- mesteri, mintegy másfélezer főnyi ácsmesteri és mintegy 250 főnyi kőfaragómesteri kar mellett, az építőipar gazdasági helyzetének javítása körül döntő súllyal és kezdeményezően lép fel mindenütt. A kar mai vezetői: Szeili János, a Magya.r Kőművesmesterek Orsz. Szövetségének elnöke, Kovátsek Ferenc kamarai tag, a M. K, O. Sz. ü. v. elnöke, Stulcz Ferenc a Budapesti Kőművesmesterek és Kőfaragó- mesterek Ipartestületének elnöke, Weisinger György keresk. tanácsos, kőfaragómester, az ipartestület alelnöke, Grengó Bertalan kőműves- mester, az ipartestület alelnöke, Györbiró István, az ipartestület főjegyzője és a M. K. O. Sz. főtitkára, akik a Magyar Építő Iparosok Szövetkezetének is vezetői.
