A magyar ipar almanachja (Budapest, 1931)
I. rész - Dálnoky-Kováts Jenő: Koszorús mesterek
103 minden évben csupán egyetlen vállalat nyerhet el. Ez ipari kitüntetések koronája az arany mesterkoszorú, amelyet az 1928. évi Országos Kézművesipari Tárlaton szerzett meg nagynevű vállalatának. Mellékesen említjük meg, hogy Seenger Béla a világháborúban mint tartalékos honvédszázados vett részt a bolgár, szerb és olasz fronton, ahol vitézségéért számos kitüntetésben volt része. Munkatársai, Seenger Viktor és Seenger Ervin segítenek az aranykoszorús mesternek a hatalmas méretű vállalat vezetésében. SZIKSZAY SÁNDOR mézeskalácsos m. Az iparosmunka szereteté- nek, a törekvő, izzó hazaszeretetű magyar iparosnak példaképe Szikszay Sándor, akit az első Kézművesipari Tárlat alkalmával aranykoszorús mézeskalácsoskészítő mester címmel tüntették ki. Ősei előkelő szerepet játsz'ottak Békés vármegye történetében, de szülei elveszítvén vagyonukat, fiukat földmívesnek szánták, minthogy az öt elemi iskolán túl iskoláztatásra nem tellett. Pedig a kitűnő tanulót Szabó János esperes, a debreceni tanítóképezdébe akarta küldeni. Küzdelmes gyermekkor után ambíciója az ipar felé terelte és a már 17 éves ifjú, nagybátyja házába került, cukrász és mézeskalácsos tanoncnak. Szakmáját az alföldi városokban tanulta ki és mint fiatal segéd is, már elismerésben részesült, amikor Debrecenbe került, ahol, ha nem is az ősi kollégium falai között a latin tudományokat, egy kiváló debreceni mesternél, Boldog Gyulánál elsajátította nemcsak a hírneves debreceni mézeskalácsosnak készítését, hanem a mintáknak kidolgozását is. Ebben a magyar specialitásban csakhamar túlszárnyalta mestereit és elismerten a legelső helyet foglalta el. Magyar motivumú munkái, amelyeket körtefából és diófából farag, valóságos iparművészeti müvek. A régi magyar tradícióknak és az ipari tudásnak s a munkaszeretetnek egyaránt viselik magukon ismérveit ezek a munkák, amelyek segítségével készülnek a magyar mé- zeskalácsos-ipar legjelesebb termékei. De nemcsak ezekre a legjelesebb termékekre szorítkozik Szikszay mester munkássága, hanem kitűnő termékeket készít a cukrász- és mézeskalácsos-ipar minden más ágában is. A világháborúban derekasan kivette részét, kitüntetésekkel dolgozott a háború után azon, hogy a háború alatt leromlott műhelyét talpraállítsa. Munkássága eredménnyel is járt, mert ma a derék békési iparos bizakodással tekinthet vállalatának jövője elé. De nemcsak iparában a legelső Szikszay Sándor, hanem vezető szerepet játszik Békés város ipari közéletében is, mint a Békési Iparos Olvasó és Iparos Ifjúság Önképző Egyletnek ügyvezető alelnöke, az Ipartestület elöljárósági, az ipariskola felügyelőbizottsági tagja; mindenütt ott van, ahol iparostársaink érdekét kell szolgálni és már megszokássá vált, hogy minden közügyben Szikszay Sándorhoz forduljanak tanácsért és véleményét kikérjék. Számos kiállításon nyert kitüntetést Szikszay Sándor és az I. Országos Kézművesipari Tárlat bíráló-bizottsága neki juttatta a kézműves- iparosoknak szánt legnagyobb kitüntetést, az aranykoszorús mesteri címet, kitűnő készítményeiért és első helyen saját tervezésű és kivitelű mézeskalácsos modelljeiért. Reméljük, hogy Szikszay Sándor valóra válthatja jelmondatát: