A magyar ipar almanachja (Budapest, 1931)
I. rész - Dálnoky-Kováts Jenő: Koszorús mesterek
99 ható, hogy hadiszerek gyártásával foglalkozott. A háború vége után Kulcsár ismét nagy arányokban kezdte el a csillárok készítését, de mindig megérezte azt a nagy veszteséget, amit számára csaknem húsz métermázsa csillárnak fémhulladékként való elrekvirálása okozott. Kulcsár Sándor igen élénk közéletet él. Az Országos Iparegyesületnek évtizedek óta igazgatósági tagja. Hasonlóképen igazgatósági tagja az Iparművészeti Társulatnak is. A bádogos stb. Ipartestületnek hosszú időn keresztül előljárósági tagja volt és amikor a fémiparosok külön ipartestületet alakítottak, Kulcsár Sándort, mint szakmájuk egyik jelesét, tiszteletbeli elnökké választották. Kulcsár Sándor az 1925. évi Országos Kézművesipari Tárlaton nyerte az arany mesterkoszorút, amely kitüntetés számos előbbi más kitüntetés sorát zárta le. Lakos Elek LAKOS ELEK kovács- és kocsigyártómester. Lakos Elek élete nem gazdag eseményekben. 1869-ben született Kecskeméten, régi nemesi családból. 6 éves korában már árván maradt és már ekkor megkezdi nehéz harcát a kegyetlen sorssal. Egyik tanyáról hányódik a másikra, míg 14 éves korában Till Sándor kecskeméti kovácsmesterhez kerül, akinél négyévi időtartamra tanoncnak szerződik. 1888-ban felszabadulva, Budapestre kerül és mesterségének minél fokozottabb elsajátítása érdekében számos műhelyben dolgozik, majd az ország nagyobb városait keresi fel. 1890-ben besorozzák katonának, ahol rövid idő alatt mint szekerész altiszt elsőrendű munkavezetővé lesz és mintakönyvek alapján tized- nagyságban elkészíti az ezred összes szekereit, amelyek eredményeként a millenáris kiállításon az ezred aranyérmet nyert. Levetve a katonai mundért, 1893-ban Szigetszentmiklóson önálló műhelyt nyit és munkájával kedveltté válik rövid idő alatt a környéken. Vidéki viszonylatban értékes közéleti munkát fejt ki és mindenütt ott látjuk, ahol tettekre van szükség. Családi okokból később Szalkszent- mártonra kerül és itt dolgozik a világháború kitöréséig, amelyben 33 évi házasélete alatt született 22 gyermeke közül négy felserdült fiával együtt veti részt, becsülettel küzdve a hazáért. A háború alatt műhelye, tűzhelye kihűlt és vevőköre szétszéledt. A háború után a reászakadt szegénység nehéz napjait csendesen tűri és nagy szívóssággal kezd deresedő fejjel a romok újjáépítésébe. Rövid idő alatt ismét hangos a műhely és fia nak közreműködésével ismét megszerzi régi vevőkörét, napról-napra 1"