A magyar ipar almanachja (Budapest, 1930)
II.-III. rész. Az iparos társadalom. [Névjegyzék] - Vidék
Csala Sándor, úri és női szabó. Kinizsi u. 10. Szül. 1893-ban Hmvhelyen, felszab. ugyanitt 1909-ben. Előbb mint segéd dolgozott Nagymagyarország jelentős ipari városaiban. Nagyvárad, Debrecen, Kassa, Fiume stb., majd Budapesten ■évekig és Berlinben 1 évig. 1919-ben mint egy társas cég beltagja, 1922-ben megalapította önálló üzletét. Hmvhely város tanulmányi segélyével az Orsz. Ipar- egyesülettel járt Münchenben, Nürnbergien stb. ez útjáról írott nagyvonalú, értékes tanulmánya az illetékes tényezők figyelmét felkeltette és 1928-ban a Kereskedelemügyi miniszter tanulmányi segélyével is Párisban járt a szakakadémiára hosszabb ideig. Szakmai alakulatok agilis vezetője, a Szabómesterek szakoszt. titkára, mestervizsga biz. tag, az Iparos Dalkör jegyzője és Ipt. elölj, tag. A világháborúban négy és fél évig harcolt. Neje: Csúcs Jolán szabónő, aki párisi útjára is elkísérte. Csánki Bálint, kútfúró. Észak u. 36. Szül. 1900-ban Hmvhelyen. A szakmát édesapjánál tanulta ki' 1918-ban. Önálló 1926 óta. Neje: Bérdi Mária. Csatlós Sándor, kőmíves mester. Csík u. 10. Szül. 1863-ban Hmvhelyen, felszab. 1880-ban ugyanitt. 1894-ben lett önálló. Számos családi házat épített. Feleségétől, Kovács Lídiától 4 gyermeke született. Ernő fia a háborúban hősi halált halt. Imre fia, aki a keze alatt tanulta ki a szakmát, szintén részt vett a világháborúban és mint rokkant 1918-ban leszerelt. Kitüntetései: kétszer br. v. é., II. o. ez. v. é. és K. cs.-k. Cs. Imre jelenleg atyja mellett dolgozik. Csáki Lajos, mészáros m. Gr. Csáky Albin tér 14. Szül. 1889-ben Hmvhelyen,. felszab. Szabadkán 1907-ben, mint segéd Nagyzomborban és Szegeden működött.' 1920—1929-ig állatkereskedéssel foglalkozott. Üzletét 1929-ben alapította. A világháború alatt katonai szolgálatot teljesített. Neje: Szűcs Eszter. Csávás János, hentes és mészáros m.' Malom u. 41. Szül. Makón 1903-ban felszab. ugyanitt. Makón és Szegeden töltött segédévek után 1927-ben lett önálló. Hentes- és mészárosáruk készítésével és eladásával foglalkozik. 1927-ben nőül vette Lendvay Júliát. Csenda Imre, lakatos m. Róka u. 33a. Szül. 1883-ban Hmvhelyen, felszab. atyja műhelyében 1903-ban. Mint segéd Resi- cabányán, Budapesten és Aradon dolgozott. 1909-ben önállósította magát, ugyanebben az évben nősült. Neje: Rontó Piroska. 115 Id. Csende Gyula, borbély, Szabadságtér 61. Szül. 1870-ben Hmvhelyen, szab. ugyanitt 1886-ban. Mint segéd dolgozott Szegeden, Kolozsvárt, Aradon és Budapesten. 1894-ben alapította meg férfi- fodrász üzletét. Az Ipt.-nek 7 évig volt alelnöke. Az Ip. egyl.-nek igazgatója volt. 1903-ban megalapította a borbély- és fodrászipartársulatot és ennek 1926-ig elnöke is volt, jelenleg örökös tb. elnöke. A törvh. biz.-nak is tagja. Neje: Csenky Eszter. Csende Károly, kelmefestő és vegytisztító. Andrássy út 16a. Szül. 1900-ban Hmvhelyen, felszab. 1918-ban Szegeden. Dolgozott Miskolcon. Önálló üzeme van 1923 óta. Az Iparos Daloskörnek vál. tagja. 1918-ban harcolt az olasz fronton. Csenki József, borbély. Puszta 666.. Szül. 1892-öén Hmvhelyen, felszab. 1911- ben ugyanitt. Mint segéd dolgozott Orosházán, Szentesen; Budapesten. A világháborút végigküzdötte és egyszer sebesült. Kit. üBr. v. é. II. o. e. é., K. csk. Neje: Héjjá Mária. Csávás János Cseri Sándor Cseri Sándor, szabó. Kölcsey u. 52. Szül. 1892-ben Hmvehlyen, felszab. 1911- ben ugyanitt. Önálló 1919 óta. 1914-től katona és az 1915—18 közötti években hadifogságban szenvedett. Neje: Gaál Jusztina. ' Csikós Imre, cukrász. Jókai u. 21. Szül. 1897-ben Szegeden, szab. 1914-ben Hmvhelyen. Dolgozott Szegeden,. Szabadkán. 1925-ben megnyitotta üzletét. A szakoszt. vál. tagja és a bíráló bizotts. tagjá. Neje Höss Margit. Csikós István, tálas mester. Rákóczi út 77. Szül. 1879-ben, felszab. 1900-ban Hmvhelyen. 1907 óta dolgozik saját műhelyében, ahol főként folyó edényeket és dísztárgyakat készít. A hmvhelyi kiállításon ezüst okl.-et nyert. Az Ipt. elül- járósági tagja. A világháborút 1915-től kezdve végigküzdötte. Kit.: II. o. e. é., br. v. é. és K. csk. Neje: Török Lidia. Csikós István, cipész és csizmadia. Jókai u. 24. Szül. 1900-ban Hmvhelyen, 8v*