A magyar ipar almanachja (Budapest, 1930)

II.-III. rész. Az iparos társadalom. [Névjegyzék] - Vidék

103 badulva fel. A háború kitöréséig Berlin­ben, Bécsben, Nümbergben és Budapes­ten dolgozott mint segéd. 1914-ben az orosz harctérre került, ahol sebesülten hadifogságba esett és 44 havi szenvedés után, 1918-ban jött haza. Kit.: K. cs. k. Bár 1914-ben alapította műhelyét, való­jában csak 1918 óta űzi önállóan az ipart. Három nyelven beszélő, tanult ipa­ros. Az ipt. pénztárosa, 1922 óta helyet­tes jegyzője stb. Neje: Bertalan Teréz. Németh Jenő, drogériatulajdonos. And- rássy út 34. Telefónhívó: A. 950-67. Szül. 1894-ben Budapesten, felszab. 1913- ban ugyanott. Szaktudását gyarapította ugyancsak Budapesten, Kispesten, majd újból Budapesten. 1927-ben átvette a Polgár Lajos által alapított drogériát, amely fönnállásának rövid ideje alatt jelentékeny vevőkörre tett szerig A vi­lágháború után, amelyből szintén kivette a maga részét, 1929-ben megnősült, fe­leségül vévén Molnár Gizellát. Oprics Mihály vendéglős. Andrássy út 32. szám. Nedozalcz János Oroszlán Mihály Oroszlán Mihály, lakatos m. Gr. Ap- ponyi u. 72. (Saját ház.) Szül. 1877-ben Szentesen, felszab. 1893-ban. Bécs, Bu­dapest, Brünn és Magyarország nagyobb városaiban dolgozott mint segéd 27 évig. Az 1916—17. években a harctéren volt és mint 75%-os rokkant került haza. 1920-ban alapította műhelyét. A helyi kath. templom, polg. isk., ovódák, Ipt. Székház stb. szakmájába vágó munkáit ő készítette. A tanoncvizsg. biz. tagja. A Pestújhelyi Hadirokkant Egylet al- elnöke stb. Neje: Pintér Teréz. Pétermann János, borbély és fodrász m., gr. Apponyi u. 24. 1905-ben szül. Fomátpusztán Tolna m., Budapesten 1922-ben szab. 3 évig jeles budapesti, pestújhelyi és esztergomi mestereknél dolgozott. 1925-ben alapította műhelyét, amelyben egy segéddel dolgozik. Üzlete jól berendezett modem szellemben veze­tett üzem. Noha még fiatalkorú, máris fontos tisztséget tölt be, mint a fodrász szakosztály jegyzője. Pintár Flórián, szabó m., gr. Apponyi u. 56. (Saját ház). Muracsányon 1879-ben szül., Csáktornyán 1894-ben szab. A fő­városban és a felszabadulási helyén volt segéd. 1921-ben önállósította magát és minden a szakmába vágó munkát végez. Háború alatt 8 hónapig a fronton harcolt, egyszer megsebesült, majd 24 hónapig orosz hadifogságban volt. Kit.: K. cs.-k. és seb. é. Neje: Rácz Ágnes. Pétermann János Pintár Flórián Povázsay György, vendéglős, Thököly ucca 100. Pritz Péter asztalos m., Székely u. 27. (Saját ház.) Az Ipt. elölj, tagja. Három nyelven beszélő tanult iparos, akinek 22 HP. vili. erővel működő üzeme készítette a helyi polg. iskola, az elemi népiskola, óvodák, orvosi lakás stb. szakmába vágó munkáit. Szül. Temes Kenézen 1876-ban, Pritz Péter Revus József szab. Varjason 1892-ben. Segéd a fővá­rosban, az ország nagyobb városaiban és Wienben és Berlinben volt. 1907-ben ala­pította üzemét. 1915-ben az olasz fron­ton volt, ahol fogságba esett és 46 havi fogság után 1919-ben jött haza. Neje: Pavlicsek Antónia Klára. Négy fia van, mind a négy asztalos és apjuknál dol­goznak. Puskás Gergely, szabó m., Tátra u. 16. Revus József, szabó m., Thököly u. 14. (Saját ház.) Deánfalun 1871-ben szül. és

Next

/
Thumbnails
Contents