A magyar ipar almanachja (Budapest, 1930)
II.-III. rész. Az iparos társadalom. [Névjegyzék] - Vidék
98 gépgyárban, majd Szerbiában és Csehszlovákiában fejlesztette. 1926-ban és 1927-ben alapította üzemét, melyben speciális autogénhegesztéseket vállal. Andreé László, szabó m. Dr. Bezsilla Nándor u. 29. Szül. 1896-ban Budapesten, ahol felszab. 1921-ben. 1924-ben önállósította magát. Műhelyében 1 segéddel és 1 tanulóval dolgozik. 1915—18-ig volt a világháborúban. 1919-ben vette feleségül Földi Juliannát. Balogh Béla Balogh Béla, nyomdász. Tátra u. 36b. Az Ipt. elnöke a megalakulás óta, rövid megszakítással. Hosszú időn át elnöke volt az Önképző Körnek, volt alelnöke az Úri Kaszinónak, a Hitelszöv. ig. tagja, a „Pestújhelyi Újság” felelős szerkesztője és kiadója stb. stb. Önzetlen és odaAndreé László Barabás Károly adó munkásságáért osztatlan megbecsülésben részesül. Szül. 1878-ban Budapesten, felszab. 1896-ban Marosvásárhelyen. Losoncon, Keszthelyen, Budapesten és Berlinben praktizált. 1913-ban alapította nyomdáját, amely a saját házában van. Résztvett a háborúban. Neje: Szatlmayer Teréz. Barabás Károly, asztalos m. Székely u. 43. Szül. 1878-ban Gátyon, felszab. 1915-ben Budapesten. Az ország nagyobb városaiban segédeskedett. 1915—18-ig résztvett a világháborúban. 1924-ben alapította műhelyét. Számos magán- és középületen (helyi isk., ref. tempi, stb.) megtaláljuk munkáit. Neje: Ács Rozália. Báthory Gábor, szíjgyártó és bőröndös. Székely u. 55. Szül. 1897-ben Újpesten, felszab. 1914-ben. Elsőrendű mestereknél Budapesten, Bukarestben és Bécsben volt segéd. 1927 óta önálló. Több nyelven beszél. Neje: Szita Emilia. Bátházy Tibor, oki. építész. Gr. Serényi u. 34. Báthory Gábor Berkó Béla Bayer Gyula, oki. építész. Báthory Gy. u. 13. Szül. 1889-ben Budapesten, felszab. 1907-ben. Mint alkalmazott 18 évig dolgozott a fővárosban. 1925-ben Önállósította magát. Átlag 4 segéddel és két tanulóval dolgozik. Bányatelepek, ipartelepek és vízművek építésében működött közre. A Tűzoltó Testület és a Sport Klub vál. tagja. Neje: Kulcsár Mária. Beck János, szabó m. Báthory Gy. u. 24. szám. Berkó Béla, cipész m. Ilona u. 24. Szül. 1897-ben Besztercebányán, felszab. 1912- ben. Budapesten fejlesztette ismereteit. 1926 óta űzi önállóan iparát. Magyar és szláv nyelveken beszél. 1920-ban megnősült. Neje: Skrobák Anna. Bezák Béla, kocsmáros. Gr. Apponyi ucca 37. sz. Boda József, ács m. János u. 2. (Saját ház.) Szül. 1885-ben Pakson, félsz. 1902- ben. Budapesten segédeskedett. 1913 óta önálló. A pestújhelyi polg. isk., az áll. elemi isk. és 3 óvodának szakmájába vágó munkái dicsérik tudását. Egy segéddel és egy tanulóval dolgozik. 36 hónapig teljesített frontszolgálatot és kétszer megsebesült. Kit.: K. cs. k. és seb. érem. Neje: Hable Anna Csipák József, egyenruhaszabó m., a Csipák S. és fia cég beltagja. Neptun u. 24. Szül. Budapesten, felszab. 26 éves korában 1924-ben Pestújhelyen. 1929-ben belépett atyja cégébe s azóta közösen vezetik a vállalatot. Háború alatt mint köztisztviselő szolgált. Neje: Molnár Ilona.