A magyar ipar almanachja (Budapest, 1930)

I. rész - Dr. Dobsa László: A kézművesipari szervezetek fejlődésének története, különös tekintettel a hazai viszonyokra

j

38

Már fennebb jelentkezett az az álláspont, amelyet a kormány azon leginkább a kézmíves-iparosoknál annyira elterjedt nézettel szemben a „kötelező társulatok” meghonosítása tárgyában elfoglal. Engedve a mindinkább megerősödött kívánságnak és gondoskodva arról, hogy ezen engedmény által az ipar ügye magában véve sérülést ne szenvedjen, az ipartestületek intézménye életbe fog léptettetni. Amidőn azonban ez az engedmény megtétetett, nagy figyelmet kellett fordítani arra, hogy ily intézkedések jogos érdekeket ne sértsenek és a vállalkozás szellemének fejlődését ne gátolják és ez okból csakis ott és akkép engedtetik meg a testületek működése, ahol az életképes lehet és a mikép az egyes helyeken sérelmek nélkül keresztül vihető.

Szabályul kimondatik, hogy testületek alakíthatók, illetőleg alakítandók:

1. törvényhatósági joggal felruházott vagy rendezett tanácsú városokban;

2. az iparosok kívánatára, az illetékes ipar- és kereskedelmi kamara megállapítása után törvényhatósági határozat alapján;

3. mesterséggel foglalkozó iparosokból.

Nálunk az iparosok leginkább városokban, és pedig törvényhatósági joggal felruházott vagy rendezett tanácsú városokban szerepelnek nagyobb számban.

Társulatok, vagy testületek sikerdús működéséhez mulhatlanul megkívántatik az, hogfy tagjaik száma eléggé nagy legyen, mert csak így lesz lehetséges azon anyagi és szellemi erőt a társasélet számára kellően biztosítani, amely nélkül egyáltalában testületi működés nem is képzelhető. Ezenkívül ily testületek működése megkívánja, hogy a tér, amelyen működnek, a testületi tagok által ismert, a tagok egymásközt is ismerősök és folytonos érintkezésben állók legyenek: különben lehetetlen az egymást érdeklő ügyeket társulatilag elintézni, avagy előmozdítani. Ez okból szükségtelennek látszott gondoskodni arról, hogy másutt is, mint városokban keletkezzenek testületek. Oly testületek, melyek egyes vidékekre, például talán szolgabírói kerületekre terjednének, az iparosok érdekeiben jót alig tehetnének és következményeiben talán csak odavezetnének, hogy az iparosok megfizetnék ugyan a tagsági díjakat, de a testületi élet előnyeiben nem részesülnének.

A testületek megalakítása még a városokban sem mondatik ki általában, hanem e részben is az iparosok kivánata lesz irányadó, de még ekkor is az illetékes kamara meghallgatása után a törvényhatóság dönt. Igen kényes egy oly intézményt elrendelni, amely esetleg az érdekeltek akaratával ellenkezik. Ha valahol az iparosok a testületi életből magukra nézve előnyt nem várnak, avagy csak oly előnyt látnának, amelyet különben is elérhetnek, nincs ok őket miért erőltetni testületekbe. Minthogy pedig a testületek bizonyos irányban hatósági működésre lesznek hivatva, létesítésük a hatóság határozatától és közreműködésétől tétetik függővé.

Testületek csak a mesterséggel foglalkozó iparosok számára rendeltetnek. Ezen testületeknek jellege lévén a kötelező belépés és célja a segédek, tanoncok és a mesterek közti viszony rendben tartása, s azonkívül az iparosok anyagi jólétének előmozdítása; mellőzni kellett mindazokra nézve a kényszert, akikre az a vállalkozási szellem megbénításaként hatott volna, avagy akiknél egyáltalában a dolog természeténél fogva a kényszertársulás egészen hasznavesztett dolog volna. Ez okból ki is mondatik, hogy kereskedők, gyárosok és részvénytársaságok a testületekbe nem kényszeríthetők. (116. §.) Maguk az iparosok eddigi követeléseiknél is leginkább csak a tulajdonképeni kézműveseket, az újabb időben e célra feltalált szó szerint: a „míves iparosokat” kívánták kényszertársulásra szorítni és csak azon ellenvetésekre felelve, hogy ez esetben bajos lesz gyakran a „míves iparost” a kereskedőtől vagy gyárostól megkülönböztetni, kimondják, hogy nem tartanák bajnak, ha a kereskedők és a gyárosok szintén kötelező társaságba szoríttatnának. Ily körülmények közt nem látszott indokoltnak a testületek alakulását tágabb körre terjeszteni. Minthogy azonban törvényben alig lehetne szabatosan meghatározni, vájjon az illető iparos mesterséggel foglalkozik-e, vagy gyárosnak, avagy kereskedőnek tekintendő-e, holott egyes konkrét esetben az elhatározás könnyebb: ezen kérdés megoldása az iparhatóságra bízatott, amely ily esetekben a kereskedelmi és iparkamarát meghallgatia.

A testületek alakításánál kényes kérdés az, vájjon a testület valamennyi iparra terjesztessék-e ki (általános ipartestület), avagy alakíttassanak-e külön szaktestületek, amelyek azután egyes szakokat, rokon iparágakat (pl. lakatos, kovács, szerkovács, bádogos, stb. ipart) foglalnának magukban. Kétséget sem szenved, hogy szaktestületek az ipar előmozdításának különleges viszonyaira nézve nagyobb hatással lehetnek, s így a szaktestületek előmozdítása talán kívánatosabbnak látszik;