A magyar ipar almanachja (Budapest, 1930)

I. rész - Dr. Dobsa László: A kézművesipari szervezetek fejlődésének története, különös tekintettel a hazai viszonyokra

26

Az 1625. évi XL. t.-c.-nek se lehetett azonban sok gyakorlati eredménye, mert a magyar országgyűlés azt néhány év múlva megújítani kényszerült. Ez az 1625. évi LXXI. t.-c. már amellett tanúskodik, hogy az intézőkörök a céhek túlkapásait megelégelték s ezeknek valóban szigorral igyekeztek elejét venni, miként az az itt teljes szövegében közölt törvénycikkelyből látható:

„71-ik cikkely. A mesteremberek, kézművesek és mészárosok eladó árúi értékének szabályozását, az az ellen vétőktől vagy ellenszegülőktől behajtandó büntetés alatt a megyékre bízzák.

1. §. A mesteremberek, kézművesek és mészárosok eladó árúinak értékét is a megyék szabály ózzák.

2. §. Az ily szabályozás ellen vétő eladókat, ha az eladó tárgy értéke 12 frtot túlhalad, ugyanannyi frt büntetéssel, ha pedig túl nem haladja, vagy el nem éri, az eladó tárgy elvesztésével büntessék, amit a megye szolgabírái azonnal végrehajtanak s ami két részben a megye szükségeire, egy harmadrészben pedig magának a végrehajtónak jár.

3. §. Ha pedig a fentebb említett, úgy a mértékekre, mint az eladó árúkra nézve leend,ö szabályozásnak és ennek végrehajtásának valaki az urak, nemesek, szabad, városok és véghelyiek, vagy a parasztok közül is ellenszegülne, vagy azt bármi módon megakadályozná, akkor az ilyen ellenszegülőt előleg esen a megyére idézvén, az alispánok hivatalos megkeresésére 100 frt büntetésben, a parasztokat pedig az alispánok egyenként UO magyar forintban a dolog tiszta valóságának megelőző kiderítése után, annyiszor, amennyiszer elmarasztalják, melyet az ilyen urak, nemesek, szabad, városok és tisztviselők, véghelyiek és parasztok ingó és ingatlan vagyonából minden jogorvoslat mellőzésével vegyenek fel és az két részben a megye szükségeire, egyharmadrészben pedig magéinak az alispánnak járjon, fenmaradván a magános polgárok ellen a városi tanács, s ennek vonakodcisa esetén a megyei bírák részére a végrehajtás.

U. §. A bőröket pedig az ország honosainak kárára (a vásárok idejét kivéve) idegenek előzőleg meg ne vegyék, azoknak a megyék alispánjai vagy a helyi hatóságok útján végrehajtandó elkobzás terhe alatt. De az ország lakosainak elővásárlási joga azokra nézve épen s erőben maradjon.“

Az életfentartás nehézségei, a kézművesipar létföltételére kedvezőtlen behatások még inkább fokozódnak a kuruc-labanc világban, a török ellen megindított fölszabadító hadjáratok idejében és II. Rákóczi Ferenc szabadságharca alatt. A folytonos nyugtalanság a céhek beléletében is zavarokat idézett elő és olyan súlyos visszaéléseket váltott ki, amelyeknek következtében mind hangosabbá és általánosabbá lesz az az óhaj, hogy a hatalmukban túltengő kézműves céheket meg kell rendszabályozni. Ez a rendszabályozás a szatmári békekötés (1711) után, III. Károly alatt kezdetét is vette.

Az országgyűlés ugyanis az 1715. évi LXXIX. cikkelyben törvényt hozott a céhek visszaélései ellen s a következőképen rendelkezett:

„A karok és rendek megelégedésüket találják abban, hogy Őfelsége a kézmüvestársulatok kihágásainak megszüntetését (amely társulatok