A magyar ipar almanachja (Budapest, 1930)
I. rész - Bittner János: Községi és állami üzemek
257 Községi és állami üzemek. Irta: Bittner János. Sokat foglalkoznak mostanában a községi és állami üzemek kérdésével, de a téma nem mondható elcsépeltnek mindaddig, amíg oly üzemek léteznek, amelyek a magángazdaságnak jogos ok nélkül versenyt támasztanak. Napirenden kell a kérdést tartani, mert vannak, akik szívósan ragaszkodnak az üzemek fentartásához, nem közérdekből, hanem jól megfontolt magánérdekből. Az állam vagy a község ráfizethet az ilyen, nem monopolisztikus üzemekre, de a vezetők amíg az üzemek fennállanak, húzzák dús jövedelmüket. Ők tehát akkor fizetnének rá, ha az üzemet megszüntetnék. Nekünk, akiket az ipar és kereskedelem érdekeinek megvédésére valamilyen őrhelyre állítottak, fokozott mértékben kell küzdenünk az ilyen üzemek megszüntetéséért, mert nemcsak hogy a forgalmat, munka- lehetőséget vonják el az ipartól és kereskedelemtől, de ha veszteséggel dolgoznak, akkor a veszteséget a polgárság adófilléreiből kell megtéríteni. Azzal érvelnek a közüzemeket pártolók, hogy azokat már csak azért sem szabad megszüntetni, mert ezzel növelik a munkanélküliséget. Amilyen árút ezen üzemek előállítanak, arra bizonyára szükség van, mert különben nem készítenék. Ha tehát azokat nem a hatósági üzemek állítják elő, hanem a magánipar, ugyanannyi munkáskezet fognak ahhoz igénybevenni, mint az üzemek, meg nem állhat tehát az a kifogás, hogy az üzemek megszüntetése a munkanélküliek számát növelné. Nem azt mondjuk, hogy a mintaszerűen berendezett és felszerelt üzemeket egyszerűen feloszlassuk, a gépeket ócska vasnak eladjuk, hanem miután kétségtelen, hogy számos iparosnak nincs kellő helyisége és felszerelése, engedjük át ezen üzemeket az iparosoknak, akik a helyiségben és felszerelésben szövetkezeti alapon saját felelősségükre folytatnák iparukat. Milyen áldásos volna, hogyha a most az iparosságnak tetemes kárt okozó versenytársból, a kisipar érdekeit előmozdító intézmény válnék. Ezen a módon egy egész sereg adóalanyt juttatnánk azon helyzetbe, hogy jobb adózó lehessen, megszüntetjük azt a lehetőséget, hogy a veszteség az adózók terhére történhessék, mert a veszteség ekként magát az ipart terhelné s útját zárnánk annak, hogy az, amit a közüzemek termékei révén haszonként produkálnak, jórészt az adminisztráció költségére és egyesek kiváló dotálására fordíttassék. A háborúban szükség lehetett egyes ipari cikkek árnivellálása céljából azok hatósági előállítására, ma azonban ez az ok teljesen megszűnt, mert az ipari élet terén olyan éles a verseny, hogy árszabályozásra semmi szükség nincs. Ok lehetett a közüzemek létesítésére a nyersanyagok beszerzésének nehézsége is, ma az is alapját vesztette. Az ipar és kereskedelem szabadságának és demokráciájának megcsúfolása a hatósági üzemek fenntartása, mert közpénzeket bocsátanak rendelkezésre a közösség veszélyére azon célból, hogy egyenlőtlen versenyt támasszanak az iparostársadalomnak, anélkül, hogy ebből a közre bármi jó is származnék. El kell tüntetni tehát minél gyorsabban a háború ezen csöke- vényeit s mi ezért mindaddig küzdeni fogunk, amíg küzdelmünket siker nem koronázza.
