A magyar ipar almanachja (Budapest, 1930)

I. rész - Dr. tokai Oláh Béla: Kiállítások, vásárok, mintavásárok

221

szorítkozunk, mikép internacionális vonatkozásban is komoly tekintélyszámba menő paleontológusok állításai, leletei és e leletekből levont következtetései szerint már a neolitkőkorszak primitív ősnépei is szükségét érezték annak, hogy más törzseknél értékesíthető terményeiket és készítményeiket bizonyos időközökben és bizonyos helyeken bemutatás és kicserélés céljából közszemlére tegyék. Svájci, flandriai és német földön eszközölt régészettani feltárások: prehisztórikus kultúrtelepek maradványai igazolják, hogy ahol tömegesen — teliéit termelésre és árucserére is kikultiválva — élte primitív életét a kőkorszak ősembere, ott csaknem minden ilyen telepen megvolt a hely és adva voltak a módok bizonyos törzsek „árukészleteinek“ időszakonkénti kollektív bemutatására és ezáltal az egymásra utalt szomszédos törzsek között való „áruforgalmazás“- nak elősegítésére.

Nem vitatjuk, vájjon e történelemelőtti emlékek a kiállítási vagy inkább a vásári ügynek őssztilői-e? Annál kevésbé tesszük ezt, mert felfogásunk szerint az említett két intézmény között vérszerinti rokonság van, mely a közös eredetet nem tagadja, sőt büszkén hangoztatja, hogy a család két ága teljesen különálló ugyan, de e családfa két reprezentáns ága egy ősforrásból származik.

Nehézkes és hosszadalmas volna a történelem folyamatát nyomról- nyomra tovább követni. így tehát — kikapcsolva minden egyebet — csak arra utalunk röviden, mikép egyiptomi fáráók emlékét megörökítő egykét hieroglifás sírfeliraton is utalásokat talált a tudományos kutatás arra, hogy e sok ezer év patinájával fedett korszakok szinte döbbenetesen kifejlett kultúrája már az intézményesített, racionalizált, sőt — mi több — ökonomizált formájukban ismerte a kiállításokat.

Ezek a legősibb történelmi korszakok elsősorban és főként őstermelési produktumaik számára rendezték meg árubemutató seregszemléiket. Tény azonban az is, hogy olykor-olykor bizonyos magasabbrendű lelkiszükséglet hívott életre egészen modern célkitűzésű s a szó csaknem mai értelmében vett kiállításokat.

Az elmondottak ellenére is megbocsáthatalanul merész állítás volna a mai értelemben vett kiállítások ősét akár a prehisztórikus idők, akár a legrégibb történelmi kultúrák emberének intuitiv szárnypróbálgatásaiban keresnünk.

Mindent egybevetve, azt igazolják az őstörténelem emlékei, hogy amidőn az emberi pszihéből kitermelődött a vetélkedés ősi hajlama, ugyanakkor készen állott a talaj a kiállítások, illetve kiállítási jellegű intézmények megteremtése és fokozatos fejlődése számára is.

❖ Hí •

Ha azonban már a történelmi távlatok kutatása e tanulmány céljaitól messzebb eső területekre csábított bennünket, még kevésbé térhetünk ki annak rövid ismertetése alól, hogyan fejlődött, formálódott és modernizálódott a kiállításügy a klasszikus görög-római ókorban, a középkorban, az új és a legújabb korban? Ezúttal már az írott történelem útjára térünk és arra törekszünk, hogy időrend és oknyomozati feltárásban tegyük érthetővé a kiállítási ügy gazdasági és társadalmi jelentőségét.

* *