A magyar ipar almanachja (Budapest, 1930)
I. rész - Dr. Dobsa László: A kézművesipari szervezetek fejlődésének története, különös tekintettel a hazai viszonyokra
15 sok falain belül azonban még inkább otthont talál a különféle iparokkal foglalkozók tömege. A várban székelő hatalmas úrnak egyenesen érdeke, hogy minél nagyobb népesség vegye körül, s hogy e népesség soraiban mindjárt kéznél legyenek mindazok, akikre akár védelmi, akár kényelmi, akár vagyoni vagy hatalmi gyarapodás céljából szüksége volt. Ezért a kilátásba- helyezett fegyveres védelmen kívül kiváltságokkal is igyekszik a letelepülést elősegíteni; az iparosok szerepének fontosságát felismervén, ezek részére ingyenházhelyet, földet, építőanyagot bocsát rendelkezésre. A várak körül lassan-lassan egész iparostelepek keletkeznek: magvai a későbbi virágzó városoknak és a mindjobban gyarapodó s mind nagyobb szerepet játszó városi polgárságnak. A várakban található várnépek sorában az iparral foglalkozó egyének eleinte nem szabadok, fölöttük a v árúr rendelkezik s előállított ipari készítményeikkel is neki tartoznaK beszámolni. Ilyen szolgáltatásokra kötelesek a városokba letelepített iparosok is a nekik juttatott ingyen házhelyért. Később azonban éppen nélkülözhetetlen voltuknál és értékes működésüknél fogva szabadokká tétetnek, sőt olyan helyekről, ahol még szolgasorban élnek, e szabaaságos kiváltságokkal csalogatják őket a várak közelébe, a városokba. Az ipari élet további fejlődését, a kézművesiparosság kialakulásának későbbi körülményeit legjobban a német népeknél tanulmányozhatjuk, mert a német tartományokban lépésről-lépésre követhetjük a kifejlődés minden mozzanatát. Ezek a mozzanatok csak itt-ott elszórtan vehetők szemügyre, de összerakva igen becses mozaikképet adnak . Az ipari rendészet és a jogviszonyok szabályozásának előrevetett árnyékai a germán törzsek egyik-másik fejedelmének törvényeiben található rendelkezések. Gundeband burgundi király Kr. u. 500-ban akként rendelkezik, hogy aki a tulajdonát képező arany- és ezüstműves, -vas- és érckovács, szabó és lábbelikészítő kézműveseknek megengedi, hogy ezek idegeneknek is dolgozzanak, felelős azért a kárért, amelyet szolgasorban levő iparosa esetleg okozott — ha csak erről a szolgájáról kifejezetten le nem mondott. Az alamannok törvénykönyve szerint az aranyműves és a kardműves, ha mesterségét nyilvánosan gyakorolni kívánja (vagyis nemcsak a földesúr részére akar dolgozni) — bizonyos vizsgát tartozik kiállani. Rotharis longobárd király ediktuma 643-ból Kr. u. a kőműveseknél már mestereket és legényeket (Knechte) különböztet meg s megállapítja az építkezési szerencsétlenségeknél a mester és az építtető felelősségét. A nagy frank-birodalom megalapítója, Nagy Károly, úgy rendelkezik, hogy minden királyi birtok elöljárója kiváló iparosokról gondoskodjék, akik közül nem hiányozhatnak a kovácsok, arany- és ezüstművesek, lábbelikészítők, esztergályosok, ácsok, pajzskészítők, halász-, madarász- és solymárok, a szappanfőzők,sörfőzők, alma- és körtemustkészítők, sütők és hálószövők. Ezek az iparosok egy udvari hivatalnok alatt állanak s ha valamelyik mesterségből több iparos áll az udvar szolgálatában, ezeket egy-egy mester igazgatja. Nagy Károly idejében a püspöki rezidenciákban, klastromokban és a főurak udvaraiban már számos mesterember dolgozik ilyen mesterek felügyelete és vezetése mellett.