A magyar ipar almanachja (Budapest, 1930)

I. rész - Dr. Dobsa László: A kézművesipari szervezetek fejlődésének története, különös tekintettel a hazai viszonyokra

12

nagyobb barlangi medvével s a mai elefántnál óriásibb mamuttal, — bebizonyosodott az is, hogy az ősember a paradicsomi életet a jégkorszak borzalmaival is felcserélni volt kénytelen; a mai kulturált emberiség tanúsítja, hogy az ember a legkedvezőtlenebb viszonyok sanyarúságait és veszedelmeit is legyőzte s úrrá lett a földön: kézenfekvő tehát, hogy az ember mihamar „eszközkészítő“ teremtménnyé lenni kényszerült és lett is.

Az önvédelmi harc, a létért való küzdelem, a mindennapi elengedhetetlen szükségletek kielégítése irányította az emberiség legrégibb ős- korában az ember alkotókészségét s a fegyverek, vadászó és halászó alkalmatosságok, a legegyszerűbb öltönydarabok voltak bizonyára azok a készítmények, amelyek ennek a kivitelében is legprimitívebb iparnak első termékeit képezték. Igen lassú fejlődés módosítja, teszi célszerűbbé, majd kényelmesebbé és ruházza fel később csínnal is ezeket az eszközöket és berendezéseket és sok-sok ezer esztendőnek kellett elmúlnia, míg a fákon, a sziklaereszekben, odúk és barlangokban hevenyészett tartózkodási helyeket a földből, fából vagy kőből összetákolt „lakások“, majd a cölöpépítmények s végre az állandóbb jellegű „épületek“ váltották fel, — amíg az egyszerűbb fabunkó, kőbalta és kőkés és a nyers állatbőrök helyébe az alkalmatosabb és kidolgozottabb kő- és csonteszközök, a márványolt bőrök, — a ki vájt tök és állati tömlő helyébe az agyagedény léptek.

A legelső barlanglakásban, a cölöpépítmények helyiségeiben is ültek, ettek és aludtak az emberek (asztal, szék, ágy), holmijukat valamiben tartották (láda), a kimondott „épületekben, ha azok fából voltak is, kellett ablak- és ajtónyílásoknak és padlózatnak lennie; mindezeket azonban maga a gazda és életpárja készítették: nem külön ezzel foglalkozó mesteremberek.

Az ember legelső asztala egy sziklatömb vagy gyeppad, később egy kőkockára vagy fatönkre helyezett, jól-rosszul levésett vagy csiszolt kőlap volt; ülőkéje egy másik kődarab vagy fatönk; fekvőhelye pedig a barlanglakás aljára dobott fűcsomó, a cölöpépítmény padlójára hevenyészett állatbőr; az épület ablaka sokáig tárva vagy kőlappal betámasztva állott; az ajtónyílás pedig állatbőrrel volt beakasztva, a primitív ember eszközeinek, érdekeinek vagy élelmiszereinek megőrzésére pedig természetes odúk, vájt üregek, kivájt faderekak vagy állatbőrökből készült tömlők szolgáltak s csak az ú. n. magasabb civilizáció korában, a városok keletkezésének, a kimondott házak építésének korszakában fejlődhetett a berendezés is olyanná, melynél az egyes berendezési tárgyak elkészítése már bizonyos készültséget és gyakorlatot igényelt, amikor ezeknek az alkalmatosságoknak előállításával már külön egyének foglalkoztak, amikor a házilag űzött mesterség: a háziipar mellett feltűnik a tulajdonképeni iparszerű foglalkozás, az életcél gyanánt gyakorolt s mások részére bizonyos cikkeket előállító kézművesipar.

A nomádéletet élő. sátrakat verő népeknél is megtaláljuk az ipari foglalkozást űző egyéneket; ezeknek a foglalkozása azonban vagy nem szorítkozik a készítmények bizonyos meghatározott körére, vagy pedig ősi, házi foglalkozás jellegű. Az emberiség őskorában, sőt a ma élő ú. n. vadnépeknél is megtaláljuk a ruházat egy nemét, a gabona zúzására és megdarálására szolgáló szerkezetet, a fegyverkészítőket, a halászeszkö-