A magyar ipar almanachja (Budapest, 1929)
I. rész - Dr. Dobsa László: A kézművesipari szervezetek fejlődésének története, különös tekintettel a hazai viszonyokra
46 akkor is, amikor a súlyt gazdaságilag is erős ipartestületekre helyezi, amikor hajlandó az ipartestületi tagdíjak megállapításába is beavatkozni és kész az ipartestületi járulékokat az adóközigazgatás útján ki vettetni és beszedetni. Nagyon üdvös eszköz lehet az ipartestület tekintélyének emelésére s az iparosok közti rend biztosítására az ú. n. ipartestületi szék és gyakorlati következményeiben nagyhorderejű az az elhatározás, amelyik a békéltető bizottsági intézményben az iparosok és alkalmazottai közt felmerülő vitás ügyeket ismét az ipartestület hatáskörébe utalja ; előrelátó az a gondoskodás, amelyik az ipartestületi hálózat élére egy központi szervet tervez, amelynek irányítania, összpontosítania kell az ipartestületek munkáját és állandóan munkálnia azokat a kérdéseket, amelyek a mindennapi életben felmerülnek. Ez a reform sem elégített azonban ki bennünket, mert éppen azokat a kellékeket nélkülözi, amelyek arra lennének jók, hogy az ipartestületeket az iparossággal ne csak megkedveltessék, de egyenesen nélkülözhetetlenné tegyék. Ez a két kellék : az ipari • jogosítványok kiadásába való hatékonyabb beleszólás, s a kontárkérdés megoldásába való bekapcsolódás. Az 1922. évi XII. t.-c. a szigorú képasítés elvi alapján áll ; ezért 41. §-ában az ipartestületeknek módot nyújt arra, hogy az iparigazolványok és iparengedélyek kiadásánál véleményezőleg beleszólhasson ; véleményét azonban az iparhatóságok nem tartoznak figyelembe venni, az ipari jogosítványt kiadhatják, s az ipartestület kényszerül arra, hogy az ellenkező véleménye dacára kiadott ipar jogosít vány ügyiében jogorvoslattal éljen — rendesen hiába, mert a hosszadalmas eljárás során a legfelsőbb ipari fórum méltányossági okokból is jóváhagyja az alsóbbfoku intézkedéseket. Az ipartestületeket reformáló törvénynek módosítania kell — mert hiszen lehet — az 1922. évi XII. t.-c. 41. §-át aképpen, hogy ha az ipartestület az ipar jogosítványt kérelmező egyén képesítését nem igazolja, az iparhatóság az illető részére iparigazolványt vagy iparengedélyt ki nem szolgáltathat, hanem a kérelmező köteles az elutasító határozatot megfellebbezni, amely fellebbezési időtartam alatt a jogerős határozat kézhezvétele előtt az ipar gyakorlását megkezdeni tilos. A magyar kézműves- és kisiparostársadalomnak egyik legsúlyosabb és legégetőbben orvoslásra szoruló problémája a mindenféle képesített és képesítetlen kontárok működésének és üzelmeinek meggátlása. Évtizedek óta mozgatja az iparosság ezt a kérdést, eredményre jutni azonban nem tud, mert azok a rendeletek is, amelyek a legutóbbi időben napvilágot láttak, csak bátortalan tapoga- tódzások és óvatos kísérletezések, holott a kontárkérdést csak radikális módszerekkel lehet elintézni. Nálunk az igazságügyi hatóságoknak is aggályaik vannak, amikor arról van szó, hogy a kontár ellen statáriálisan kell eljárni s egyenesen borzadnak attól, hogy a kontáron kívül azt is büntessék, aki tudva nyújtott segédkezet a törvénytelen üzelmekhez. Annak azonban bizonyára semmi nehézsége nem lenne, ha akár az ipartestületi széken belül, akár más alkalmas módon lehetővé tennők, hogy az ipartestületnek ezzel a feladattal megbízott és hatóságilag is felhatalmazott tagja a tettenért jogosulatlan ipar- űző (kontár) munkáját beszüntethetné, a kontárkodás körülményeinek igazolásához szükséges előnyomozást megejthetné, hogy azután az így előkészített ügyet juttatná az ipartestület akár az elsőfokú ítélkezéssel megbízott ipar- testületi szék elé, akár magához az iparhatósághoz, amelyik abban három napon belül köteles lenne ítéletet hozni. Ha az ipartestületi széket ilyen szervvé építjük ki, természetesen megfelelő szankcióval és ha felruházzuk azzal a joggal is, hogy az arra érdemetlen vagy okot szolgáltató iparostól a tanonctartás jogát is megvonhassa, akkor nemcsak ennek az ipartestületi széknek, de az egész ipartestü-
