A magyar ipar almanachja (Budapest, 1929)
I. rész - Dr. Dobsa László: A kézművesipari szervezetek fejlődésének története, különös tekintettel a hazai viszonyokra
34 nagyon rokonelveken alapuló külföldi törvények ellen Németországban és az osztrák tartományokban is majdnem azonosirányú törekvések mutatkoztak, sőt Németországban több novelláris intézkedés az áramlattal szemben engedékenységet tanúsított. Ausztriában pedig a törvényhozás egész teljességében hódolt az iparosok által csinált közvélemény követeléseinek. A kormány nem ignoráihatta az e téren mindinkább hangosabban felmerülő kívánságokat. 1880 szeptember havában a kereskedelmi és iparkamarák kiküldötteiből és 1881 február havában külön meghívott tagokból álló értekezleteken behatóan tárgyalta az ügy minden oldalát és ez alapon, valamint a különben még rendelkezésére álló adatok és tapasztalatok alapján dolgozta át az 1872. évi VIII. törvénycikket. Mielőtt a törvényjavaslat részleteinek taglalásába bocsátkoznám, legyen szabad mmdenekelött megjegyezni azt, hogy a közgazdasági viszonyoknak az országban nemcsak, hanem az egész világon kifejlődött jelen állapota mellett az iparszabadság elvét lényegében megszorítani és ezáltal talán a vállalkozó tőkével szemben a kézmüvesiparost jobb helyzetbe hozni akarni : — hiú törekvés, amelyet az életben sikerrel keresztülvinni lehetetlen. Egyáltalában illúzióban ringatja magát az, aki azt hiszi, hogy az ipartörvények bármily- irányú módosítása az iparosnak versenyképességét azonnal fokozni, s őt az annyira félt tőkével és nagyiparral szemben teljesen védeni vagy biztosítani fogja. Illúzió az iparosok ama kívánsága, hogy visszaemlékezve a régi időkre, a céhrendszer korában élvezett előnyökre, korunkban is csak céhszerü viszonyokban lelhető meg a boldogulás. Az iparosságnak is épúgy, mint minden közgazdasági alakzatnak, meg vannak a maga fázisai, amelyek a különböző korszakokban a különböző elemek hatása alatt csíráznak, fejlődnek, hatalmasakká lesznek és ha az újabb viszonyok szerint át nem tudnak alakulni, elgyengülnek, vagy menthetetlenül tönkremennek. Hiába ott minden erőlködés : s épp ezért a céhrendszert, melynek bizonyos közgazdasági viszonyok közt az előbbi időkben meg volt rendeltetésszerű jogosultsága, — jelen korunkban nem lehet többé föleleveníteni és nem lehet azt többé fenntartani. Ipartörvényünk revíziójánál tehát nem is lehetett az a cél, de nem is lehetett annak lennie, hogy ezen törvénynek a korunk szelleme s a kifejlődött közgazdasági viszonyok által követett álláspontja helytelen irányban megváltoztattassák, hanem igenis, miké]) lehet és mikép kell az iparszabadság elvének teljes fenntartása mellett iparosaink közt a rendet, a szervezetet biztosítani, mikép lehet azokon a hiányokon segíteni, amelyek azáltal keletkeztek, hogy iparosaink által nyújtott előnyöket s különösen a szabadtársulást nem használták fel úgy, vagy nem oly mértékben, amint azt a hazai viszonyok kívá - natossá tették volna ; mikép lehet azon visszásságon segíteni, hogy a segédek és munkások sok helyütt nem tartatnak oly módon rendben és nem ellenőriztetnek oly szigorúsággal, amint ezt az ipar érdeke s talán még inkább a társadalmi rend követelné ; mikép lehet egész erélyességgel keresztülvinni az iparfejlődésnek azon feltételét, hogy az iparos- tanoncok kellő oktatásban részesüljenek ; mikép lehet az iparoktatást az iparszabadság teljes megóvása mellett úgy fejleszteni, amint ezt egy erőteljes és haladásban lévő ipar részére követelni kell. Mindezeket a szempontokat tüzetes és alapos megfontolás tárgyává tettem és az előterjesztett törvényjavaslat ezen okból alkalmas módon szervezi az iparhatóságokat, meghonosítja a munkáskönyvet és szabályozza a tanonciskolák ügyét. Minthogy pedig ezen törekvéseinél az iparosok közreműködését igénybe veszi, az ügynek minden veszélyeztetése nélkül is célszerűnek tűnt fel a kézmüvesiparosok azon annyira hangoztatott kívánságának is eleget tenni, amely az úgynevezett »kötelező társulatokra« irányul és egy külön fejezetben ezen kívánságnak megfelelően szabályozta a »testületek« viszonyát. Határozottan ki kell azonban emelni azt, hogy az iparhatóságoknak a törvényjavaslat által kontemplált kiegészítése és hivatása mellett nem volna múlhatatlanul szükséges a kötelező társulatok eszméjét is pártolni, és talán az iparosok nagy része, ha az évek óta mesterségesen élesztett agitáció folytán annyira bele nem élték volna magukat az említett irányba, teljes megnyugvással fogadnák a »kötelező társulatok« mellőzését is. Minthogy azonban a dolgok már ennyire fejlődtek és minthogy a törvényjavaslat oly ellenőrzés alá veti a testületeket, amely által működésűk mindig figyelemmel kísérhető, és mivel végül a céljukat tévesztő testületek ismét feloszthatok, a mondott intézmény is fölvétetett, anélkül, hogy az által az ipartörvény főelve, az iparszabadság, azaz mindenkinek azon veleszületett természetes joga, hogy képességeit és vagyoni tehetségeit az ipar terén akadály nélkül kifejtheti, lényeges csorbát szenvedne. Az ipartestületi intézmény megalkotásánál közrejátszott s a most ismertetett szempontokat kiegészítik azok a fejtegetések, amelyeket a miniszteri indokolás
