A magyar ipar almanachja (Budapest, 1929)
I. rész - Dr. Dobsa László: A kézművesipari szervezetek fejlődésének története, különös tekintettel a hazai viszonyokra
30 Az alapszabályoknak közelebbi határozatokat kell tartalmazniok a következőkről, jelesen : a) társulati terjedelméről, b) a társulati gyűlésekről s az ezeknek fönntartott ügyekről, c) a bizalmi férfiak választásáról a nagyobb társulatoknál, d) a társulati elöljáróság szerkezetéről, választásáról és hatásköréről, e) a társulati vagyon igazgatásáról, f) a kivetések fölosztási mértékéről, g) a munka- vagy tanulási viszonyból keletkező perlekedések kiegyenlítésénél követendő eljárásról, h) a rendtartási büntetések kiszabásáról. 129. §. Fölügyelet. A társulatok a hatóság fölügyelete alatt állanak, mely az azoknál! törvényszerű eljárás ellenőrzésére saját biztosokat rendel. A társulat belügyei fölötti perlekedések a közigazgatási útra tartoznak. Azoknak országosan divatozó nevezetei (kebelzetek, céhek) ezentúl is megtartathatnak. 130. §. A régi céhek vagyona. Ha valamely jelenleg fönnálló céh vagyonnal bir s a céh más iparággal egy társulattá egyesíttétik,az adósságok kiegyenlítése után a vagyon az új társulat tulajdonává válik ; de az előbbi céhnek az egyesüléskor létező tagjai és hozzátartozói részére biztosítva maradnak azon előnyök, melyeket ők a céh fönnmaradása esetében annak vagyonából igényelhettek volna. Ha a céh föloszlik, anélkül, hogy uj társulattá alakulna át, a vagyon hasonló föntartás mellett azon községhez utasítattik, amelyben a céh székhelye volt. Az az ellenállás, amelyet a magyar nemzet és társadalom az osztrák kormány önkényes rendelkezéseivel szemben burkoltan és nyíltan kifejtett, az 1859. évi császári nyiltparanccsal szemben is érvényesült s ezért a céheknek ipartársulatokká átalakulása igen lassúmenetű volt ; a magyar kormány még a kiegyezés után is foglalkozni kénytelen velük, mert egyes törvényhatóságok az abszolut-uralom megszűntével nemcsak a császári nyílt parancsot tették félre, de egyenesen a Klauzál-féle rendeletet vették használatba. Beállott az a helyzet, hogy az új magyar közigazgatás az ipar gyakorlását szabályozó, elismerten irányadó törvényes rendelkezésnek mindjobban hiányát érezte s ez arra indította a minisztériumot, hogy hozzáfogjon az első magyar ipartörvény tervezetének az előkészítéséhez és azt az érdekeltségnek és a sajtónak véleményezése alá bocsássa. így jött létre az a törvényjavaslat, amelyet Gorove István földművelés-, ipar- és kereskedelmi miniszter 1869 október 21-én az országgyűlés képviselőházában benyújtott, amely azonban csak 1872 március 16-án léphetett életbe, mint 1872. évi VIII. törvénycikk. Az 1872. évi VIII. t.-c.-be foglalt ez az első ipartörvényünk a császári nyiltparancs alapján készült, az iparszabadság terén azonban még tovább ment, a céheket pedig kifejezetten megszüntette. Első ipartörvényünkön piros fonálként húzódik végig az 1. §-ában leszögezett az az elv, hogy »A magyar korona területén minden nagykorú, vagy nagykorúnak nyilvánított egyén, nemre való tekintet nélkül, ezen törvény korlátái közt, bármely iparágat, ideértve a kereskedést is, bárhol önállóan és szabadon gyakorolhat«. A kiskorúak (2. §) és jogi személyek (3. §.) ipargyakorlása is lehetővé tétetett, sőt az iparos iparát helyettes vagy bérlő által is űzhette (27. §). Korlátlan lön a tanonctartás is (29. §), csak egyes, közbiztonsági, közerkölcsiségi, közegészségi vagy más köztekintetekből egészen szabadjára nem hagyható iparok voltak korlátozó szabályozás alá vehetők. Az új törvény szerint mindenki annyiféle ipart űzhe-
