A magyar ipar almanachja (Budapest, 1929)

I. rész - Dr. Dobsa László: A kézművesipari szervezetek fejlődésének története, különös tekintettel a hazai viszonyokra

polgári helyzet édesgesse cda a külső honlakókat, s hogy az így előállott vagyonos polgárok növekedő száma által növekedjék a város lelki ereje és társadalmi súlya. Ez által azt kívánták elérni, hogy a polgárok egyfelől a korona és a király iránti adótartozásuknak, másfelől a béke és harc idején városvédelmi kötelezettségeiknek megfelelni képesekké váljanak, s hogy a buzgóságukra bízott oltárnak feldíszítése s kegyeletes szolgálata által az egyház és istentisztelet fényét emeljék s az emberi és keresztény műveltség terjedését előmozdítsák. Főcél a műipar érdeke, a mesterségek emelése és tökéletesítése volt. Az evégre rendelt inasi és legényi tanulás évei és próbái, valamint a mesterré avatás föltételei és a mestereknek és műhelyeknek folytonos ellenőrzése, a műipar fejlődésének kielégítő kezességei voltak.«1)

A politikai történetírók megállapítják, hogy a XIII., XIV. és XV. századok uralkodói a kézműves-céhek megerősödését szívesen látták és kiváltságok adományozásával elősegítették a nemzeti vagyonosodás szempontjain kívül azért is, mert az iparosokból kifejlődött kimondottan városi polgárságban az olygar- chia hatalmának ellensúlyozóit, szükség esetén fegyveres ellenfeleit látták.

A mohácsi vész után a kézművesipar eddigi emelkedő fejlődésvonala megszakad, sőt aláhanyatlik. Hiába emlékszik meg Verbőczy Hármaskönyve a XVI. század elején a kézművesség céheiről még eképpen ; »saját céhükben és maguk között a kereskedők, kalmárok, szabók, szűcsök, vargák, tímárok és más mesteremberek is a fejedelem megegyezésével statumokat hozhatnak, csakhogy ezek igazságosak és tisztességesek legyenek, mások jogaiban és szabadságában kárt ne tegyenek és sérelmet ne okozzanak«.2)—a háromfelé szakadt országban, a török hódoltság, a folytonos kül- és belháborúk bizonytalanságai, az általánossá lett elszegényedés és a mind nyomasztóbbá váló drágaság közepette nem hogy az ipar egészséges továbbfejlődésének lett volna kedvező talaja, de fennmaradása maga is kétségessé vált. Csak a törökdúlástól mentes felsőmagyarországi városok s az önálló fejedelemséggé alakult Erdély városaiban élhetett a polgárság békés foglalkozásainak és számíthatott verejtékes munkájának gyümölcseire is.

A törökhódoltság másfélszázados ideje alatt új céhek alakúlásával, régiek átszervezésével s az elavult céhszabályok kiegészítésével (ú. n. átírásával) jóformán csak a törökmentes szab. kir. városokban s a Királyhágón túl találkozunk s ezek a céhszabályok s ezeknek a városoknak jegyzőkönyvei, valamint az erdélyi országgyűlések rendelkezései már arról tanúskodnak, hogy a régi céherkölcsök meglazultak, a céhek mindinkább önösérdekekek érvényesítésére törekszenek. Mindjobban háttérbe szorúl a hitéleti és emberbaráti tevékenység s a monopóliumszerű helyzet anyagi kihasználása nyomúl előtérbe — immár a közérdeknek s a kézműves-ipar egészséges fejlődésének egyenes veszélyére. A legfontosabb közszükségleti ipari termékek (különösen húsneműek és pékipari termékek) árát hatóságilag kellett megállapítani s az inastartás korlátozása, a legények önállósúlási törekvéseinek erőszakos megakadályozása, a céhbe való felvétel mesterséges megnehezítése, a mesterek, legények és inasok számában a numerus clausus keresztülvitelére való törekvés a törvényhozást, a vármegyéket és a városokat végre is megfelelő rendszabályok igénybevételére, a legényeket pedig mind gyakoribb sztrájkokra kényszerítik. A céhgyűlések is *)

*) Jakab Elek : Kolozsvár története 1. k. 509. 1.

2) Verbőczy István Hármaskönyvét 1514-ben az országgyűlésnek bemutatta, az ahhoz hozzájárult s munkája királyi megerősítést is nyert, de mivel szabályszerű kihirdetése elmaradt, nem mint törvény, csak mint szokásjog szerepel.