A magyar ipar almanachja (Budapest, 1929)
I. rész - Dr. tokai Oláh Béla: Kiállítások, vásárok, mintavásárok
241 Nálunk egyenesen elkeserítő egyfelől az elszállásolásra felhívott lakosság indolenciája, sőt keletiesen arisztokratikus elzárkózása, másfelől pedig a vásár- látogató közönség idegenkedése a — keservesen nehéz propaganda gyenge eredményeként felajánlott — magánlakások irányában. Lipcsében szabály, Budapesten pedig kivételszámba megy a magánlakásban való elhelyezés. Persze, oroszlánrész jár ki a kiváló elszállásolási szolgálatért a lipcsei idegen- forgalmi hivatalnak is, amelynek nemcsak arra van gondja, hogy »perillusztris« személyiségeket ízes bankettekkel fogadjon, hanem arra is, hogy minden »névtelen katonája« a vásárlátogatásnak otthon és jól érezze magát az ősi városban. A felfokozott idegenforgalom félkézkalmár kihasználásáról nem lehet szó. A lakrészek bére pontosan meg van határozva, magánlakásokban és szállodákban egyaránt, s talán közmegvetés sújtaná azt a polgárt, szállodást, vagy a vásárral bármilyen kapcsolatban álló egyént, aki a konjunkturális adottságokat túlzott egyéni értékekre akarná felváltani. Nem kellene ennyit és ilyenértelműt beszélni mindezekről, ha nem az volna a helyzet, hogy a budapesti viszonyok a leipzigiektől sajnálatosan és groteszkül különböznek. A magyar főváros közönsége még mindig nem tudja, mit jelent számára a B. N. Vamely rövidítés alatt az évenként megtartott nemzetközi vásárokat értik. Nálunk még mindig csak zajos látványosság, érdekes szórakozás az árumintavásár s a tömegek ezrei talán nem is tudják, hogy az öreg iparcsarnoknak minden tavaszon elkövetkező megújhodása tulaj dón- képen egy új hatalmas Ígéret a magyar kultúrfölény impozáns kiteljesülése számára. A magyar mintavásár seregszemléjét legfelebb gáncsoló kicsinyeskedések s fizetett cikkek cinikusan nagyképű »beszámolói« kísérik, amíg Leipzig városa egymillió márkát, az állam pedig három millió márkát szubvencionál az intézménynek. Ad 3. A vásár látogatóinak utaztatása a vásárigazolványok alapján igényelhető utazási és vízumkedvezmények révén történik. A vásári szervezetnek ez a szolgálata kissé merev és jóval jelentéktelenebb vásárok is több bőkezűséget, élénkséget és praktikumot árulnak el a közönség utaztatása körül. E megjegyzésünk természetesen nem vonatkozik a szóbanlevő szolgálat ellátásának kifogástalan lebonyolítására és pontosságára, hanem annak rendszerére, mely a gyakorlatban — ez az érzésünk és megfigyelésünk — nem válik be tökéletesen. A vásárok alkalmával indítani szokott ú. n. gyüjtövonatok sok tekintetben kényelmet nyújtanak ugyan, de viszont a tömegek szabad mozgásának sok esetben akadályozói. Emellett pedig a csoportköteléken kívül utazóknak nyújtott — német — kedvezmények sem eléggé kiadósak. * * * A lipcsei árumintavásár fentebb adott ismertetése után már csak az a (feladat vár reánk, hogy röviden még megemlékezzünk a wieni és a prágai nemzetközi vásárokról is, melyek organizációjukban lépten-nyomon ^ fel- ismerhetőleg követik a Lipcsében bevált elveket. A wieni nemzetközi vásár az 1906 óta rendszeresen megrendezett budapesti mintavásárok egyre növekvő sikerének, illetve az ebből folyó gazdasági féltékenységnek köszönheti létezését. Ausztria illetékes tényezői már a Monarchia fennállása idején is ideges nyugtalanságot tanúsítottak mintavásáraink iránt, holott pedig a birodalom egész gazdaságpolitikai berendezése óiiási fölényt, valóságos monopolhelyzetet biztosított Wiennek Budapest rovására. A háború alatt pár éven át kényszerű szünet állott be a budapesti mintavásárok sorában, míg végre 1918-ban a budapesti Kereskedelmi és Iparkamara ismét megren16
