A magyar ipar almanachja (Budapest, 1929)
I. rész - Dr. tokai Oláh Béla: Kiállítások, vásárok, mintavásárok
235 Amit fentebb a világvásárokra nézve mondottunk, az nagyban, egészben áll az ú. n. országos vásárokra is. Ezek szintúgy teljesen a múltéi. Kirakodó, indusztriális áruik szempontjából még vidéken is gazdaságilag alárendelt jelentőségűek. Viszont létjogosultságukat biztosítja az őstermelés produktumainakr állatoknak, állati és mezőgazdasági termékeknek tömeges felhozatala. * * * Hogy állunk ma a vásárokkal? A régi világvásárok kora letűnt. Az országos vásárok csak az őstermelés produktumai szempontjából, vagy csupán közlekedési gócokon kívül eső helyeken játszanak szerepet. Ezzel szemközt nagyra nőtt az élelmiszereket forgalmazó heti- és napi- vásárok, leginkább pedig a vásárcsarnokok szociális és gazdasági fontossága, A világ- és országos vásárok örökébe pedig a legmodernebb újkor egészen- különleges vásári intézményei : a nemzeti, méginkább pedig a nemzetközi árumintavásárok léptek. A mintavásárok történeti fejlődésének kutatói csaknem a dogmatikusok elszánt határozottságával vallják, hogy a mai, modern értelemben vett árumintavásárok kétségbevonhatatlanul természetes és egyeneságbeli leszármazói a közönséges értelemben vett áruvásároknak. Ez a hipotézis aztán természetszerűleg arra vezet, hogy egyes, ma is virágzó árumintavásár keletkezésének idejét — igen sokszor, de mindig igen helytelenül — a középkor legelső századaiba teszik, anélkül, hogy a történelmi kritika objektivitását tartva szemük előtt, felismerni és megvilágítani igyekeznének azokat a feltűnően lényeges eltérő tulajdonságokat, melyek egyfelől az árumintavásárok célkitűzéseiben, másfelől pedig azok keletkezésének okaiban a legelső pillanatra szembeszökően feltalálhatok. Hiszen való igaz : a mintavásárok is tömeges árucserét célzó intézmények, Mindazáltal abszurdum volna oly merész állítás megkockáztatása, mikép a legrégibb múlttal dicsekvő leipzigi vásár lényegileg azonos a középkorban már jelentős szerephez jutott áru vásárokkal. Ezekkel jóformán csak geográfiai közössége van, amit az a körülmény is bizonyít, hogy a világhíres lipcsei mintavásár mellett ma is rendszeresen megismétlődnek az időszakonként visszatérő országos áruvásárok, a középkori ősöknek eme, bár csenevész, de mégis a legközvetlenebb családi leszármazás stigmáját viselő utódai. Ha azonban ezt a bizonyítékot az ellenvélemény képviselői nem hajlandók akceptálni, — legyen szabad felvetnünk a kérdést, hogy a legmodernebb mai mintavásárok miért csak a legutóbbi időben keletkeztek? Miért nem tünetkeztek mindjárt, közvetlenül, ott és akkor, ahol és amikor a közönséges áruvásárok gazdasági jelentősége észrevehetően hanyatlani kezdett? Felelet: azért, mert a modern árumintavásárok nem szukcesszórius, hanem originális létalappal bíró és öncélú közgazdasági intézmények, melyek létrejöttüket és fejlődésüket a modern kor gazdasági szükségszerűségének és csakis ennek köszönhetik. A manapság internacionális jelentőséggel bíró árumintavásárok zöme csak a jelen század második évtizedének vége felé kezdődik; pl. Wien, Reichenberg, Prága csak 1920-ban, Lemberg és Posen 1921-ben, Zágráb pedig 1922-ben nyitja meg árumintavásárainak sorát. Körülbelül hasonló a helyzet Németországban, Olaszországban, Franciaországban és a Balkán-államokban is. Ha tehát a »Mustermesse<(k-nek a közönséges áruvásárokkal való közeli rokonsága mellett fentartás nélkül állást foglalni hajlandók nem vagyunk, —
