A magyar ipar almanachja (Budapest, 1929)
I. rész - Dálnoki Kováts Jenő: Koszorús mesterek
202 cselekedetre szánta el magát. Kecskemétről szállított Ausztriába és Németországba ornamentális és figurális mülakatos munkákat. Az, akiismeri Ausztria és Németország fejlett mülakatos iparát, bizonyára csodálkozással hallja, hogy Tiringer munkáit e piacok örömmel vették fel. Időközben lassanként Magyarországon is kezdték készítményeit megismerni és a vevőközönség belátta, hogy egy kézimunka a sajtolt gépmunkánál többet ér és szívesebben fizetett néhány fillérrel többet egy-egy tökéletes kézimunkáért, mint ízléstelen tömegáruért. A háború előtti években Tiringer már 20—25 segéddel dolgozik. A háborús évek munkás-létszáma csökkentését eredményezték és őt főként javítási munkákra kényszerítették. A háboiú után azonban ismét visszatért régi munkaköréhez és bár az építőipar szünetelése Tiringer számára is korlátozza a munkalehetőségeket, ma ismét 15 segéddel dolgozik modern üzemében. Tiringer kiváló munkáival már 1925-ben ezüstkoszorút és nagy arany érmet nyer és az 1928. évi tárlaton viszi el budapesti mesterek elől vidékre az arany mesterkoszorút. Tiringer Ferenc Kecskeméten a legtiszteltebb polgárok sorában foglal helyet. A városi törvényhatósági bizottságnak tagja és az iparostanonciskola felügyelőbizottságának is tagja. Tóth Mihály cipészmester. A magyar lábbelikészítő ipar egyike azoknak az iparágaknak, amelyek nemzetközi viszonylatban is első helyen állanak. A magyar lábbelikészítő szakmunkást még Párisban is, a divat metrepolisában is, örömmel alkalmazzák és a legfejlettebb iparú nyugati államokban gyakran csodálnak meg egy-egy magyar készítésű cipőt. A kiváló magyar cipészmesterek között is az elsők között foglal helyet Tóth Mihály, aki az 1928 évben rendezett II. Aranykoszorús Mesterversenyen nyerte el az aranykoszorús mester címet. Tóth Mihály 1878-ban született Recsken. Négyévi tanonckodás után Salgótarjánból Budapestre jött, ahol igyekezett tudását kiegészíteni. E téren az önképző szakegylet végzett igen hasznos munkát, amelynek Tóth Mihály éveken át lelkiismeretes és szorgalmas hallgatója volt. Katonasorba kerülve, eljutott Bécsbe és amikor leszerelt, továbbra is ott maradt, hogy tudását kiegészítse. A vidékről elindult fiatalember így rövid idő alatt nagy szaktudásra tett szert és amikor 1903-ban Budapestre visszakerült, már a legelőkelőbb belvárosi cégek foglalkoztatták. De ahogy a jó pap holtig tanul, úgy a törekvő iparos sem elégedhetik meg tudásának mértékével és minden alkalmat megragad, ahol szakmai ismereteit bővítheti. Tóth Mihály is ezt tette. A technológia tanfolyamát elvégezte és 1909 májusában önállósította magát. A kezdet nehézségein átvergődve, igen előkelő vevőkörre tett szert, de tanulásának, fáradozásainak gyümölcsét nem élvezhette. Kitört a háború és négy éven át fegyverrel szolgálta hazáját. A háború után élőiről kellett kezdenie munkásságát. Nagy szívóssággal tette át magát a nehézségeken és ma a Belváros egyik legkeresettebb méstere, akit a legmagasabb körök foglalkoztatnak. 1926 évben az Országos Kézművesipari Tárlaton már feltűnt a bíráló- bizottságnak és szép kiállított tárgyaival nagy aranyérmet nyert. 1928. évi kiállításon további fejlődésének adta tanujelét és úri és női cipői látványosság- számba mentek. Szorgalmas tanulással, nagy szerénységgel, de szívóssággal tornázta fel magát a magyar kézműiparosok legelső soraiba. Tóth Mihály
