A magyar ipar almanachja (Budapest, 1929)
I. rész - Dálnoki Kováts Jenő: Koszorús mesterek
190 Jancsurák műve Jancsuráh műve domborodik ki. E művével a hozzáértők legnagyobb bámulatát vívta ki, sőt akadtak hitetlenek, akik kételkedtek abban, hogy a kérdéses tál egyetlen rézlemezből készült. A berlini múzeum egyik szakértőjéhez került tehát az, aki hosszában átfűrészelte a rózsát, annak szárát és a tálat és csak így volt hajlandó elhinni a szinte hihetetlent. Ettől az időtől kezdve már nem volt újság a kiállításokon az egyetlen lemezből készített 15—20 cm átmérőjű 50—60 cm. magas váza. Rövid idő alatt messze határainkon kívül is elismerték Jancsurák Gusztávról, hogy a legmesteribb ura a vörösréznek, amelyet szinte bűvészi ügyességgel formál tetszése és ízlése szerint. Iparművészeti múzeumok szeretettel őrzik külföldön is Jancsurák mester egy-egy művészi remekét. Jancsurák Gusztáv 1848-ban született Kunhalmán, Szepes megyében. Zsenge gyermekkorában nagybátyjához, Jancsurák Pál rézművesmesterhez került Szegedre, ahol gondos és nagyon szigorú nevelésben részesült. Mellette szerette meg a rézművesmesterséget, főként magát a rézanyagot, ösztönszerű leg megérezve, hogy az anyag megfelelő érzéssel a rajzzal összeegyeztethető. 1866-ban a rozsnyói céhnél felszabadul és Pestre kerülve, Mayer Ferdinánd műhelyébe szegődik legénynek. Itt is marad 32 éven át, főnöke haláláig, akinek örököseitől meg- véve a vállalatot, ettől az időponttól mint önálló mester dolgozik. Sikereinek tekintélyes részét még mint a Mayer Ferdinánd cég üzletvezetője éri él és sikerei önállósítása után egyre gyarapodnak. Az 1885. évi országos kiállításon aratott feltűnő sikert az Országos Iparegyesület 1887- ben ezüstéremmel pecsételi meg. A millenáris kiállítás érdemes mesterünknek ismét első díjat szerez. Rövid idővel ezután kezdődik a párisi világkiállításra a készülődés. A kiállításra kijelölt magyar iparosok remekeiket megelőzőleg az iparművészeti múzeumban állítják ki, amelyen Jancsurák Gusztáv a főpolgármesteri szoba részére készített művészi kandallójával és pálmatartóval vesz részt. I. Ferenc József a legnagyobb • elragadtatással szemlélte Jancsurák készítményeit és ismételten hangsúlyozta, hogy bár számos rézművesmunkát látott már, de ilyen művészi alkotásokkal még nem találkozott. A párisi kiállításon elnyert Jancsurák műve