A magyar ipar almanachja (Budapest, 1929)
I. rész - Dálnoki Kováts Jenő: Koszorús mesterek
186 Atyámnak, ki London, Páris és Berlinben szerzett dicsőséget, a magyar műbútormunkásnak, Gután volt asztalosműhelye. Ezen oknál fogva érthető tehát, hogy nem volt könnyű sor a gyermeknevelés. Pedig voltunk ám elegen. Nyolcéves koromban atyám megállapította, hogy az alkotás terén valóságos zseni vagyok, mert oly billyentyűszerkezetet konstruáltam, mely a szék deszkájára alkalmazva, automatikusan oly nagyszerű tűszúrást produkált, hogy nem volt az a türelmes vendég, ki ijedtében fel nem ugrott volna helyéről. Nem kevesebb leleményességgel oldottam meg a templom harangjának elnémí- tását is, melynek alapján nem volt olyan legény a faluban, ki aznap meg tudta volna szólaltatni az elnémult harangot. Egyébként a benfentesek akkor igen nagy jövőt jósoltak nekem — az akasztófával kapcsolatosan. Tizenegyéves koromban az édesapám elég érettnek látott a kenyérkereső munkára, melynek értelmében be is fogott a műhelyében inasnak. Ezt könnyen megtehette, mert a munkához teljes ambíciót éreztem és mert akkor már elvégeztem a hat elemi iskolát. Örök rejtély marad előttem, hogy miként ugorhattam át egy évet, holott nálam ostobább tanuló alig volt a faluban. Tán egy fiúra emlékszem, aki túltett még rajtam is. Ügy tudom, hogy őt azóta megválasztották Gután bírónak. Tanoncoskodásom tizenhatéves koromig tartott. A munkát szerettem, mely sokszor reggel 4-től este 11-ig tartott. Ám akkor még nem voltak nyolc óra munkaidőt parancsoló szakszervezeti törvények. Az elemi iskolában tanúsított ténykedésemmel ellentétben, akkor már szerettem a szép és jó, de legfőképpen a tudományos és szakkönyveket, melyeknél sokszor állítottam fel magamnak önálló teóriákat is. Az ipariskola, de különösen apám tanai nyomán abban az időben festészettel is foglalkoztam, mely körülménynek nagy része volt abban, hogy felszabadulásom után közvetlenül elhagytam a szülői házat. Ugyanis — minden bizonnyal túlbecsülve képességeimet — elég merész voltam képmegrendeléseket is lebonyolítani. Az ebbeli művészetemnek első komoly megnyilvánulása egy korcsmái címtáblában domborodott ki, melyre egy mulató "magyart kellett festenem. A mulató magyarnak azonban igen savanyúra sikerült az arca. Ugyancsak akkor ért az a megtisztelés, hogy a főtisztelendő úrtól. egy5 a falu végére felállítandó feszület meg festésére kaptam megbízást, annak ellenére, hogy vele gyakran kerültem konfliktusba — úgy emlékszem — templomkerülés címén. Természetesen a feszület is elkészült és szintén akaratom ellenére, a plasztikai és egyéb hibákon kívül, még az a botrányos hiba is jelentkezett, hogy az arcra nemcsak hogy a megfelelő fájdalmas áhítatot nem tudtam reá varázsolni, de az egyenesen a legderültebb hangulatot fejezte ki. Eszerint tehát, a nem Hencz Vilmos Hencz Vilmos aiRotása
