Magyarország iparosainak és kereskedőinek cím- és lakjegyzéke (Budapest, 1892)
Előszó
V zágrábi statisztikai hivatal által dolgoztatván fel, annak helyességéért a felelősség reá hárul. Az előbb fölsorolt részeken belül a magyar elnevezés betűrendjét követő minden egyes foglalkozási ág alatt, az azt űző iparosok és kereskedők nevei községek szerint csoportosítva találhatók, a vármegye és utolsó posta, sz. kir. és törv. hat. joggal felruházott városokban pedig az utcza és házszám helyes feltüntetésével. Ennélfogva a foglalkozásnak többféleségéhez képest ugyanazon iparos vagy kereskedő a műben többször is előfordulhat. Hogy a mű minél nagyobb körben, tehát úgy a társországokban, mint a gazdasági érdekek számtalan szálaival hozzánk fűzött szomszéd államokban is használható legyen, az egyes foglalkozási ágak megnevezésére nemcsak magyar, hanem horvát, német és franczia szöveget alkalmaztam. Ugyanezen négy nyelven szerkesztett betüsoros tárgymutatót helyeztem a mű elejére, melyből már első pillanatra kitűnik, hogy a magyar betűrendben felsorolt kereskedelmi és iparágak horvát, illetőleg franczia, vagy német nyelven keresve, a munka melyik részében és lapján találhatók meg; mi által a magyar nyelvet nem bírókra nézve jelentkezhető nehézség már eleve el van háritva. A munka gyakorlati használhatósága tekintetéből mindazon gyárak és egyéb ipari vállalatok, melyek több mint 20 segédszemélyt foglalkoztatnak, az élvezeti és személyes szolgálati iparágak kivételével, csillaggal (*) vannak megjelölve, minek következtében mindazok, kik e mű alapján érintkezést vagy üzleti összeköttetést óhajtanak létesíteni, a nevek halmazából könnyen kiválaszthatják az igényeiknek megfelelő vállalatokat. Emeli a mű becsét a hozzá csatolt függelék is, mely részint a megkésve érkezett adatok, részint az 1891. január 1. után keletkezett czégek jegyzékéből áll. Midőn e közhasznú művet a nagy közönség kezébe adom, nem mulaszthatom el, hogy ki ne emeljem a szerkesztés körül buzgó munkatársamnak, Szombatfalvy Albert miniszteri fogalmazónak kiváló érdemét, ki az adatok rendezésében, megbirálásában, kiegészítésében s a nyomdai revizió terhes munkájában fáradságot nem ismerő buzgósággal és nagy szakértelemmel működött közre. Végül legyen szabad azon reményemnek kifejezést adni, hogy az a feladat, mely e mű szerkesztésével reám és az országos magyar kir. statisztikai hivatalra ruháztatott, a lehetőség határai közt teljesen megoldatott s e műben a gyárosok, kereskedők és iparosok, valamint az ezek érdekeit képviselő hatóságok és testületek oly kézikönyvet nyernek, mely megrendelések, áruminták és egyéb küldemények alkalmával, vagy szállításoknál mindenkor megbízható útmutatóul szolgál. Budapesten, 1892. év október havában. Dr. Jekelfalussy József\ min. tanácsos, az arszágos magyar kir. statisztikai lmatal igazgatója.