Budapest és környékének betürendes távbeszélő névsora 1936. május (Budapest)

A budapesti távbeszélő használatára vonatkozó szabályok

IX a) ha az összeköttetés ’a távbeszélő szolgálaton mnló valamely ok miatt nem jött létre, b) ha a hallási nehézségek a távbeszélő szolgálaton múló ok miatt mindjárt a beszélgetés kezdetén jelent­keznek, vagy a kielégítő hallás tartama a három percet sem érte el; c) ha a beszélgetési bejelentés érvényességi ideje lejárt, mielőtt még létesítették volna az összeköttetést, A beszélgetés teljes díja helyett a közönséges ma­gánbeszélgetésnek egy percnyi díját, de a nemzetközi forgalomban legalább a Távbeszélő Díjszabásban meg­állapított legkisebb díjat kell felszámítani: a) ha az összeköttetés felajánlásakor a hívó vagy hívott előfizetői állomásról bárki, — postahivatali nyil­vános állomásról (tőzsdehivataltól) kiinduló, vagy oda szóló beszélgetéseknél pedig a hívó vagy hívott — kije lenti, hogy nem tud vagy nem akar beszelni, vagyis a beszélgetést visszautasítja; b) ha a hívó, amikor a beszélgetés megkezdésére őt felhívják, nem felel; c) ha a hívó téves számmal jelentette be a beszél­getést s a tévedés megállapítása után ugyanabban a viszonylatban azonnal kér <* helyes számmal ugyan­olyan osztályú összeköttetést. Ha ez a kérelem el­marad, a hívó a három perces beszélgetés díját köteles megfizetni. Az egy percnyi díjat az a) esetben a visszautasí­tás, b) esetben a nem jelentkezés, c) esetben pedig a helyes számmal kért beszélgetés kapcsolásakor érvé­nyes díjszabás szerint kell számítani. Minden más esetben, amikor a beszélgetés díját nem kell teljes összegben visszatéríteni, vagy amikor nem kell egy perces beszélgetési díjat felszámítani, a meg nem történt beszélgetés díja helyett törlési díj jár. A tör­lési díj a törlés időpontjában érvényes díjszabás sze­rint számított háromperces közönséges magánbeszél­getés egyötöd díja, de legfeljebb 1 P 20 fillér. 15. Külön szolgálatok: Tudakozódás. Pontos idő közlése. Ébresztő szolgálat. Táviratok közvetítése. Bérelt távolsági beszélgetések. Távbeszélőüze­netek. Megbatározott időre kért beszél­getések. Két állomás előjegyzése. Távoliét esetében más állomás kapcsoltatása. Táv­beszélő-állomásoknak név, esetleg jelszó bemondására vagy előzetes megkérdezés után való kapcsolása. Tudakozódás a távbeszélő-előfizetők neve és állomásán nak száma után a távolsági forgalomban. Üzem szün etel tetés. Tudakozódás. A távbeszélő-előfizetők tájékozta­tására a budapesti távbeszélőhálózatban Tudakozó osz­tály“ van rendszeresítve. Hívható a *1-333-88 szám tár­csázásával. Munkaköre: 1. Megmondja oly előfizetők hívószámát, kik a betűrendes névsorba még nincsenek felvéve. 2. Utca és házszám szerinti nyilvántartást vezet s közölheti valamely házban felszerelt távbeszélő-áll- mások előfizetőinek címadatait. 3. Felvilágosítást ad arról, hogy valamely távbe­szélő-állomásnak ki az előfizetője. Pontos idő közlése. A távbeszélő-központ *1-333-51 számú állomása az előfizetők kívánságára közli a pon­tos időt. Ébresztő szolgálat. A távbeszélő-központ elvállalja, hogy az előfizetői állomásokat meghatározott pontos időben, felkeltés vagy figyelmeztetés céljából, felcsen­gesse. Az „Ébresztő-bejelentő“ a *1-465-19 szám tárcsá­zásával hívható fel. A központ a megbízást adó elő­fizető azonosságát visszahívással ellenőrzi. Az azonos­ság megállapítása után az előfizető bemondja nevét, állomásának hívószámát és a megbízást. A megbízás díja 14 fillér. Díjvisszatérítésnek nincs helye. Táviratközvetítés. A távbeszélő-előfizetők saját állo­másukról mondhatják be a központi távíróhivatal táv­iratközvetítőjének feladandó távirataikat. A távirat­közvetítőt „*02“ számmal kell tárcsázni. Ha az előfizető érkezett táviratait távbeszélőn kí­vánja átvenni, ezt a központi táviróhivataltól kell kérnie. Az előfizető e szolgálatokért a mindenkori díjsza­básban megállapított távírási díjakon felül közvetítési éa könyvelési díjat, a távbeszélő útján való feladásnál pedig a táviratürlap árát is köteles megfizetni. Bérelt távolsági beszélgetések. Ugyanazon előfizetői állomások között naponta mindig ugyanazon időben folytatandó távolsági beszélgetésekre bérlet köthető. A bérlet időtartama oszthatatlanul egy hónap, de bérlet 7 napra vagy ennek többszörösére is köthető. A bérelt beszélgetésekről közelebbi felvilágosítást nyújt a helyközi távb. központ főnöksége (VIII., Mária Terézia-tér 17/19.). Távbeszélőüzenetek. A távbeszélő-köpontok elvál­lalják, hogy mind a helyi, mind a belföldi távolsági for­galomban az előfizetők közt üzeneteket közvetítsenek. Nyilvános állomásról üzenetközvetítést nem lehet kérni. Az üzenet csak magyar szövegű lehet. A helyi üzenetközvetítésért szódíjat s ezen felül be­szélgetési díjat kell fizetni. A szódíj 10 szavanként 14 fillér, a beszélgetési díj pedig a budapesti hálózatban 14 fillér. A szószámításnál a cím nem számít. Meghatározott időre esetenként kért beszélgetések. A távolsági forgalomban meghatározott időre eseten­ként bejelentett beszélgetéseket is lehet folytatni, me­lyeket a kívánt idő előtt legalább egy félórával előbb kell bejelenteni. Díjak az erős forgalmú órákban az ebben a díjazási időben váltott közönséges beszélgeté­sek díjának kétszerese, amelyhez díjtöbbletként még a- díjegység (erős forgalmú órákban váltott háromperces közönséges beszélgetés díjának) egyharmadát, de leg­alább 60 fillért is hozzá kell adni; a gyenge forgalmú órákban kért ily beszélgetést a gyenge forgalmú órákra érvényes díjszabás szerint kell díjazni s ahhoz díjtjf’ létként csak a gyenge forgalmú órákban egy peier* eső beszélgetési díjat kell hozzászámítani. Két állomás előjegyzése. A belföldi távolsági for­galomban beszélgetésre a hívott előfizető két állomá­sát is be lehet jelenteni. Ilyenkor azonban a beszél­getés bejelentésekor a kapcsolási számokon kívül an­nak a nevét is be kell jelenteni, akivel a hívó beszólni akar. Az ilymódon bejelentett beszélgetés különleges kezeléséért a Távbeszélő Díjszabásban megállapított tör­lési díjjal azonos díjat kell fizetni, amely a díjegység (= az erős forgalmú díjidőben váltott közönséges háromperces beszélgetés díja) egyötöd részével egye^y Távoliét esetén más állomás kapcsoltatása Táv>.^ szélő-állomásoknak név, esetleg jelszó bemondása? j vagy előzetes megkérdezés után való kapcsolása. Az előfizető akadályoztatása esetében kapcsoló k )> ; pontjától kérheti azt is, hogy állomásának hívása kaiméval a központ ne adja meg a kért kapcsolást, j nem értesítse a hívót arról, hogy a hívott int, bízottjával (helyettesével) minő hívószámú másik állo­máson beszélhet. E kívánság előjegyzésének díja a budapesti hálózatban havi 3 P, két hétig terjedő időre e díj fele jár. Ugyanennyi díj jár akkor is, hogy ha azt kérik, hogy az állomás név- vagy jelszó bemondására kf£> csoltassék. Ha pedig e kívánságokat nem egész napon al hanem csak a napnak bizonyos összefüggő szakán ke: teljesíteni, valamint ha a hívott állomás csak előz* tes megkérdezés után kapcsolandó, havi 6 pengő díj, 14 napra vagy ennél rövidebb időre 3 pengő já Tudakozódás a távbeszélő előfizetők neve és szám ntán a távolsági forgalomban. A távbeszélőt igényt vevő felek a *1-385-91 szám feltárcsázása után felvi gosítást kérhetnek arra nézv6, hogy: a) valamely nevével és teljes lakcímével megjelc. egyén távbeszélő előfizető-e s ha igen, mi az állomás, nak számai b) valamely távbeszélő hálózatban számmal me; jelölt állomásnak ki az előfizetője1? Ha a kérdezett távbeszélő állomás titkosként vjí nyilvántartva, a tudakozódásra nem szabad felvilá; 1 sítást adni. >> A tudakozódás díja egyharmada annak a áíjr amely egy olyan háromperces közönséges beszélgeti \ sért jár, amelyet a tudakozódást bejelentő azzal a félle akire a tudakozódás vonatkozik, abban a díjazási idő III*

Next

/
Thumbnails
Contents