Pest-Pilis-Solt-Kiskun-Vármegye általános ismertetője és címtára, ötödik körzet (Budapest, 1931)
Nagykátai járás
172 NAGYKŐRÖS élő kath. híveset. A XVII. század közepén a városi tanács is református polgárokból állt. A városi tanács tagjai idősebb emberek váltak, akik bosszú szakáit viseltek s hosszú fehér köpönyegben mentek a tanácsba. Ama kor szigorú erkölcsei következtében a legkisebb kihágást is könyörtelenül torolták meg. A büntetéseik végrehajtása leginkább az egyház közbejöttével történt. Ha a tanács valakit büntetésre méltónak talált, azt ponyvába takarták és a bíró után minden tanácsbeli egyet-egyet csapott a bűnösön. A tolvajokat és a paráznákat a prédikátor közbenjárásával eklézsia-követésre ítélték, míg a dohányzást fogsággal büntették. A dohányzás a. Kőrös városi hadnagyoknak, az 1636. évtől kezdődő régi jegyzőkönyvekben olvasható esküminta szerint, a XVII. század második felében is szigorúan tiltva volt, s a hadnagyoknak kötelességévé tették, hogy a tetteseket a tanácsnak feljelentsék. A város régi jegyzőkönyvei több halálbüntetésről emlékeznek meg. 1654-ben Posghay Gergelyt, a tanács erkölcstelen élete miatt fejvételre ítélte, ugyanez évben Pánczél Istvánná és Nagy Mihályné ördöngösséggel vádolt asszonyokat máglyára ítélte a törvényszék. E boszqrkányégető törvényszékre, valószínűleg az ügy fontossága miatt, nem — a rendes szokás szerint — a három városból, hanem a hét szomszéd községből voltak a bírák egybehíva, ú. m. Kecskemétről hárman, Ceglédről, Abonyból, Kécskéről, Szent-Mihályról, Szent-Lőrincről és Nyárs-Apátiról ketten-ketten. A férfiak ruházata a XVI—XVII. században hamuszínű és fehér aba- posztóból állott, mert a török a hitetleneknek megtiltotta a kék és a zöld szín viselését, Gombokat nem használtak, hanem kapcsokat, fekete süveget és csizmát hordtak. Az asszonyok az aranyos hímzésű ingvállakat s kivált a hidegben, a füles gerezna nevű mentét viselték. A leányok gyöngyöket nem hordtak, hanem csipkékkel ékesített fodrokat kötöttek a nyakukba. Mind a leányok, mind az asszonyok csizmában jártak. A leányok szüzességének megóvására szigorú szabályokat hoztak. Ha egy leányt paráznaságon értek, szüleiről rámaradt mindennemű ingó és ingatlan vagyonának elvesztésére ítélték. (Balia G.: Nagykőrösi krónika. 15—17. 1.) A helység lakosai sokat adtak kiváltságaikra és szabadságukra; a XVII. század óta más val- lásúakat mint reformátusokat, nem is vettek föl maguk közé, hogy vallási viszályok ne támadjanak közöttük. Földesuraik részére évenként csupán egy bizonyos váltságösszeget fizettek, épp úgy, mint abban az időbem mikor még a város a, magyar királyok földesúri hatósága alá tartozott. A XVII. században csupán 1630-tól kezdve ismerjük a földesurakat. Ekkor Szinthay Márton, 1648-ban Kátay Ferenc volt a helység földesura, 1650-ben pedig Kátay Ferenc, Vámosi István és mások, akiknek nevét a krónika elhallgatta. A török hódoltság. Midőn Szulejmán 1541-ben Buda várát elfoglalta, Kőrös városa is a török hódoltság alá került, Az 1526—1552. évek közötti folytonos hadjáratok alatt a város lakosainak egy része elmenekült s így nemcsak a népesség fogyott meg, de a város is annyira pusztulásnak indult, hogy az 1552-ben tartót összeírás alkalmával csupán 52 jobbágytelket vettek fe,l. Ali budai basa, hogy a város további pusztulásának elejét vegye, menedéklevelet adott ki, mely ekként szól: „Hogyha az országból akár- mely emberek, jobbágyok Kőrösre lakni mennének, őket onnan senki ki ne űzhesse, hanem a város hadd maradjon mint a császár számára való város és hadd épüljön évről-évre jobban“. Ali budai basa oltalomlevelének meg is volt a kívánt eredménye. A népesség lassanként megszaporodott, az elmenekültek visszatértek házi tűzhelyeikhez, sőt később más községek lakosai is átköltöztek Kőrösre. így Ókécske lakosságának egy része még 1615 előtt, Nyársapát helység lakosai pedig 1654 után települtek meg a városban. Idővel elkészült a várost védő fal is, mely ugyan valamely rendszeres ostromot nem állhatott volna ki de kisebb kóborló csapatok ellen alkalmas védelmid szolgált, sőt még az 1708. évi rác támadáskor is jó hasznát vették annak. A török hódoltság alatt Kőrös városa kiváltságos helyet foglalt el s mint a török szultán kincstárához tartozó helység, jelentékeny fejlődésnek indult, mert lakosai nem valamely török földesúr személyes jobbágyai voltak s mert a kincstári adószedő nem volt földesúr, hanem kincstári tisztviselő. aki kénytelen volt a törvényeket jobban megtartani, mint a spáhi. A város lakosai a közelben elterülő pusztákat csekély bérért a földesuraktól vagy a török kincstártól vették bérbe, így pl. a hartyáni pusztát Batik Jánostól 20 írtért, a csévi pusztát pedig Ráday Andrástól 24 írtért. E mellett a városnak megmaradt a belső önkormányzata is. A török hivatalnokok nem bírván a személy- és a vagyonbiztonság felett őrködni, a városi tanácsot bízták meg a bíráskodással és a jogszolgáltatással. 1600-ban Tollas János volt a város bírája. Alatta vette kezdetét az, a szokás, hogy a városi tanács,
