Pest-Pilis-Solt-Kiskun-Vármegye általános ismertetője és címtára, negyedik körzet (Budapest, 1931)
Pesterzsébet
214 PESTERZSÉBET egy tagja. Fia elvégezte az ipariskolát és szintén a szakmában működik, Géró Mihály, Vas Gereben u. 111. Nagyperikátán 1896-ban született, asztalosipart B pesten tanult s mint segéd is ott dolgozott, Helyben 1923-tól önálló. Ipartest tag. A háborúban orosz és olasz harctéren küzdött, lába megfagyott. 1918-ban szerelt le. Hindray Sándor, Ősz u. 3. 1877-ben született Budapesten, Iparát u. ott tanulta. Mint segéd Németországban dolgozott. 1913-ban önállósította magát, A Bútorcsarnok Szöv, ig, tagja, Iparos Kör tagja 1915-ben bevonult, az olasz és orosz harctéren küzdött 1916-ban orosz fogságba esett s ott több mint két évet töltött. Horváth Imre, Valéria u. 14. 1883-ban született Bugyiin, Iparát Újpesten tanulta. Mint segéd ugyanott és helyben dolgozott. 1907-ben Újpesten önállósította magát, 1910 óta helyben önálló, 1914-ben bevonult, a szerb és orosz harctéren küzdött. 1918-ban leszerelt. Károly cs. iker. tulajdonosa, Hvázsgyara János, Valéria u. 77. Óturán 1869-ben született, asztalos ipart Budapesten tanulta, ahol mint segéd és munkavezető működött. 1923-tól helyben önálló. Ipartestület tagja, A háiboirúban mint népfölkelő 1917-től küzdött. János fia minit repülő harcolt, altiszti rangban, 70 százalékos rokkant lett, Kempl Lajos, Angyal n. 20. Bácskuilán 1888-ban született, asztalosipari atyjánál tanulta, mint segéd Budapesten dolgozott s a Technológ ia esti tanfolyamát hallgatta. Helyben 19114-tül lakik, 1926-tól önálló. Asztalos Szakcsoport elnöke, tanonc- vizsgáztató biz. tag. A háborúban 1914-től küzdött, mint őrmester 1918-ban szerelt de, Müller József, Lázár u. 14, 1885-ben született Beremenden, Iparát Pécsett tanulta s mint segéd az ország több városában dolgozott, 1930-ban önállósította magát, 1914-ben bevonult, a szerb, orosz, olasz és román harctéren küzdött. 1918-ban mint altiszt szerelt le. Kitüntetései: bronz v. é., Károly cs. kér. Somady József, János u. 24. Gombán 1866-ban született, négy középiskola elvégzése után Budapesten kitanulta az asztalosipart, majd elvégezte a Technológiái Iparmúzeum hároméves szaktanfolyamát s külföldi tanulmányúton gyarapította szaktudását. 1890-től helyben önálló s szorgalmával ikis műhelyét ma Pesterzsébet legnagyobb műhelyévé fejlesztette. 1898-ban több vezető iparostársávad megalakította az Ipartestületet, melynek akkor alelnöke, később elnöke lett, jelenleg díszelnöke. 1906-ban alapította az Erzsébetfalvai Asztalosmesterek Butorszö- vetkezetét, melynek elnöke. Az Iparkamara és képviselőtestület tagja, 1926-ban az Egységes Párt listáján pótképviselőmek választották meg, 1931-ben közhasznú munkásságáért a kormányzó úr a Polgári Sign. Lau,-al tüntette ki. Tramontini József, Alkotmány u. 1884-ben született Budapestien. Iparát helyben tanulta. Mint segéd Németország több városában dolgozott. Külföldi útijáról visszatérve, önállósította magát. Műhelye elektromos berendezéssel működik. Tevékeny részt vesz a helyi társadalmi életben. Volt tanonc- vizsg áztató biz. tag, Tóth Kálmán, Vörösmarty u. 1879-iben született. Iparát Kalocsán tanulta, Mint segéd, technológiai és iparművészeti tianfolyaimot végzett. 1907-ben Soroksáron önállósította magát s a következő évben áthelyezte műhelyét Pesterzsébetre. A háború után műhelyét villianyerőre rendezte be, 1915-ben bevonult az orosz és olasz harctéren küzdött, 1918-ban mint alt'szít szerelt .le. Kitüntetése: kis ez. v, é, Vakulya Jómos, 1891-ben született Kiskunfélegyházán. Iparát ugyanott tanulta. Mint segéd az ország több .városában dolgozott, 1918 óta helyben önálló. Az Iparos Kör tagja. 1914-ben bevonult, később a Fegyvergyárban dolgozott. Vatay János, Rudolf u. Topolyán 1894-ben született, az asztalos- ipart szüleinél tanulta, mint segéd Budapesten dolgozott és elvégezte a faipari technológia hároméves szaktanfolyamát. Helyben 1920-tóll lakik, 1924-tól önálló. Több egyesület tagja, A háborúban olasz és orosz harctéren küzdött, kétszer sebesült. Kitüntetése: kis ez., bronz v. é., Károly csiapatkereszt. Wiszt István, Munkás u. 9. 1886-ban született Pilisivörösváron. Iparát helyben tanulta. Szakiskolát végzett. Mint segéd Budapest, Kispest, Zágráb, Bécs, München stb, városokban dolgozott, 1912-ben önállósította magát. Műhelyét modernül, géperőire rendezte be. A háború kitörésekor megszüntette vállalatát, mivel hadi szolgálatra a Fegyvergyárba osztották be. Háború után folytatta és tovább fejlesztette üzemét Badics Pál, Kmetty u. 15. Bede Benjámin, Mártonfy u. 86. Bed- nai Lajos, János u. 23. Benkó János, Szt. Erzsébet tér 4. Bimbó Béla László, Szilágyság- u. 6. Bittér Pál, Pacsirta u. 47. Bla- hut Antal, Szív u. 5. Bolla István, Határ u. 9. Borsos Ferenc, Soroksári u. 39. Csete Ferenc, Jósika u. 19. Dénes Ferenc, Szondi u. 8. Dimm János, Úri u. 20. Erdödi Gyula, Határ u. 69.