Pest-Pilis-Solt-Kiskun-Vármegye általános ismertetője és címtára, harmadik körzet (Budapest, 1931)
Biai járás
században fennálló bt. Délre vain a Póter-Pál templom, mely 1690-ben épült, 1800-ban leégett <s újna épült, Ugyancsaik a városház mellett van a r. kath. plébánia öreg épülete, melyet a Korona uradalom, mint kegyúr 1777-ben építtetett. A város adminisztrációj ával való elégedetlenség adott 1736-ban okot a Hórányi Gabor által vezetett zendülésre, melynek eredményekép 1928-ban a város új instrukciót kapott, melyben a tanács jogai és 'kötelességei megállapíttattak. Itt említjük meg Jókai által leirt Rab Rábírnak, Ráby Máyásnak 1786-ban a tanáccsal szemben való fellépését, melynek szintén meg volt az eredménye, hogy a kiküldött kir. vizsgáló bizottság szigorú intelmeket intézett a tanácsihoz. A város a Pilis vidékének szellemileg központ ja, mely a Duna partján kies hegység alatt terül el, a hegyoldalra festői rendetlenségben sűrűn épített háza’val, meredek sikátoraival érdekes képet nvujt. Az 1888-ban .megnyílt vasút, melynek végállomását is képezi, az eddigi ha jó járatokkal a forgalmat nagyon megélénkítette. A természeti szépségekben gazdag és klimatikus környéknek nagy a vonzóereje, miért is a fővárosi közönségnek kedvelt kiránduló és nyaraló helye. A világháborúba bevonult katonák száma 460, a hősi halottaké 105, a hadiözvegyeké 56 és a hadiiárvákiké 141. A hősi halottak emlékének felállítása iránti mozgalom folyamatban van. A forradalom és a kommun itt is a rendes recipe szerint folyt le, azonban az ellenforradalomnak két vértanúja volt: dr. Kacséra Ferenc r, kath. káplán és dr. We- resmarthy Miklós ügyvéd A földreform folytán a község igénylői 41 ' hold és 195 ölhöz jutottak. Országos vásárt május 5-ikét és aug. 1-én magában foglaló hót hétfőjén és Mindszenteket követő hét hétfőjén tartanak lakosság az 1920, népsz. szerint: 7200 lélek. Magyar: 67)12, német: 200, tót: 180, szerb: 300, . román: 5, egyéb: 3. R, kath.: 6077, ref. 560 ágh. ('v.: 84, unit.: 2, g. kath.: 7, g, kel.: 300, izr.: 150, egyéb: 20. Házak száma: 1171. Az 1930. évi népszámlálás szerint 7297 lakosa és 1296 háza van. Területe: 7241 kh., melyből a községé: 3394. SzáTitó: 2243, rét: 237, legelő: 51.0, erdő: 2175, szőlő: 347, kert: 424, nádas: 6, terméketlen: 1299 kh. Erdőbirtok: 2175 kh. bükk, cser, és tölgy, 40—60 éves Szentendre város tulajdonában. OTT: Budapest. Pü. ínzt.: Budafok. Terményeifőtermény a búza, gyümölcsfélékből a piszke és cseresznye. Vas. áll., hajó áll.: Szentendre (a város mellett). Szállás: Husvig Lázár, deutsch Aladár szállodásoknál. Bérautók az állomáson (nem rendszeres). Autóbusz járat rendszeres. Autót Opaternv Károly autófuvarozónál lehet rendelni. Tel.: 46. Posta, Táv., TeR Járásb., Tkv., Adóit., Cső.-pnrság., Püi. szakasz: helyben. Vál. kér.: Pomáz. Törv.- szék, Pii-ig.: Pestindéki. Mezőg. Kami:., Iparfii., Keresk. Kamr., HATÓSÁGOK, INTÉZMÉN V E K Városi tisztikar Polgármester és árvaszéki elnök: Starzsinszky László dr. Zala megyei Galambok községben 1877. évben született. Középiskoláit Nagykanizsán elvégezve, a jog és államtudományi doktorátust a budapesti egyetemen nyerte el. A köz igazgatási tanfolyam elvégzése után Szülőfalujában 1908-ban, mini aljegyző kezdte meg közizgazgaitásii pályáját, így gyakorlatilag is megszerezte azt az alapos tudást, ami a jó közigazgatás alapkelléke. Közben elvégezte a tűzoltó és mentő tan folyam ok at. 1916. dec. 20, Szentendre város főjegyzőjévé és 1924. ápr. 23-án polgármesterévé választották. 'Hat éves polgármesteri működése visszatükrözi a reális gyakorlati igazgatást. A város gazdasági mérlegét annyira helyrehozta, hogy a nehéz gazdasági viszonyok mellett is a kisváros kötelezettségeinek rendesen éleget tud lenni. Belátta azt, hogy a háborús terhek mellett a mostani generációit nem lehet nagyobb méretű befektetéseiket igénylő város rendészeti kiadásokkal megterhelni, mivel a városnak jelenleg számottevő hasznot adó objektumai nincsenek, így a terheik ugyanazon kevés számú adózóikra esnének. A Szent András Céh db. elnöke, a Mové, szén tenderei sport egylet, Önk. Tűzoltó Test., Rokkant és Turista Egyesületek díszelnőike, A kereskedői testület patronusia, a Szentendrei Festők Társaságának 'társelnöke. ÁLTALÁNOS ADATOK