Pest-Pilis-Solt-Kiskun-Vármegye általános ismertetője és címtára, harmadik körzet (Budapest, 1931)

Budafok megyei város

44 választmányának stb. 1914-ben az 1, honv. gy. ezredhez vonult be, majd a 29. géppuska- osztály kötelékében a háború nagy részét harctéren, töltötte. Károly cs. iker. és koronás ezüst érd. kereszt tulajdonosa. Hofmeister Kálmán, Petőfi u. 2. 1911-ben vette át apósától, Hausz József­től vendéglőjét, amely ikb. 60 éve áll fenn. 1923 óta a Budafok és Vidéke Vendéglős Ipartársulat elnöke, Ipartestület választmá­nyi tagja, stb, stb. Hosszú időn a várois kép­viselőtestületének választmányi tagja volt. Mozgósítástól a forradalomig a korneuburgi vasutas ezredben szolgált s a háború legna­gyobb részét harctéren töltötte. Heinrich Márton, Anna u. 53. Iskoláit Bpesten végezte. 1898-ban átvette atyja hentes- és mészárosüzletét és 192.5 óta pedig vendéglős is. Vendégiőjének kertbelyí- sége a pesti közönségnek is kedvelt helye. Számos egyesület tagja. Háború alatt, 1915- ben vonult be, állandóan harctéren volt. 1920- bat mint tizedes szerelt le. Koffer Ferenc, Verbőczy n. Vendéglőjét 1898-ban létesítette, ugyan­csak ő alapította a felsőváiros első fűszer- üzletét, 'amelyet azonban 1924-ben megszün­tetett, Felsővárosi Futball Club tagja. Há­ború alatt katonai szolgálatot teljesített, IV2 évig a harctéren volt. Petneházi György fűszerkereskedő, Hunyadi u. 30. Mint fűszerkereskedő Kisvárdán szabadult fel, segéd-éveit ugyanott töltötte, 1905 óta önálló vendéglős. Első vendéglői Bpesten voltak, budafoki vendéglőjét 1911-ben nyi­totta meg, ugyanakkor alapította fűszerüzle­tét is. Városi képv, testület válaszolt tagja, Vendéglős Iparitársulat aleinöke, Ipartestü­let elől járósági tagja, a Kelenvölgyi Polgári Párt aleinöke, Budafoki Gazdálkodók Egye­sületiének számvizsgálója, a Hitelszövetkezet ig. tagja, stb. 1915—18-ig a 11. honv, gy.- ezred kötelékében harctéren szolgált, mint törzsőrmester szerelt. Kitüntetései: német vaskereszt, koronás érd. kér. és Károly cs. kér. Hettinger Miklós, Petőfi u. 46. Szakmáját Etyek községben atyjánál ta­nulta, majd Bpesten folytatta. 1910 óta önálló, 1910—29-ig a Horthy Miklós úton volt vendéglője. 1930-ban átveszi a már rég­óta fennálló sörosarnokot és éttermet. Há­ború egész ideje alatt a 6, vártüzérezredben szolgált. Özv. Seidl Istváné „Macskacsárda“, Alsódunapart. 'A vendéglő, amely közvetlenül a bpest— balatoni országút mellett fekszik, a bpesti és autóstársaságoknak kedvelt csárdája. Tulajdonos: özv. Seidl Istvánná, előzőleg cca 40 évig a Dörfinger-család tulajdoná­ban volt. Üzletvezető: Seidl János bornagykereske- dö, a városi képv. testület virilis tagja A há­borút miint tényleges katona harcolta végig. 1919-ben mint főhadnagy szóig, kívüli vi­szonyba lépett. Kitüntetései: ezüst és bronz Sign. Laud, a kardokkal, kisezüst és bronz vit. érmek, Károly cs. iker. és seb. érem. Schmidt Gyula, Temető u. 10. Atyja vendéglőjében dolgozott, atyja ha­láláig, amelyet azóta önállóan vezet. Atyja, Schmidt Ferenc vendéglőjét 1890-ben alapí­totta; tagja volt a közv. képv. testületnek és a község, illetve város és az egyesületek életében vezető szerepet játszott. Háború alatt a 32. gy.-ezredben szolgált, 16 hónapot harc­téren töltött. Bronz vit. érem és Károly cs. kér. tulajdonosa. Ábel Sebő, Kossuth Lajos u. 28., Baáin Antal, Kard u. 11., Baóin István, Nádor u. 81., Bayer An­tal, Petőfi út 68., Balázs József, Sütő u. 7., özv. Brucker József né, Duna u. 12., Dörflinger Sándor, Petőfi u. 46., özv. Fleck Lipótné, Kereszt u. 17., Haász József, Kossuth Lajos u. 88., Hofmeister Ferencné, Kossuth Lajos u. 73., Hofmeister Kálmán, Petőfi u. 2., Hrovola János, Zrinyi u. 3., vi­téz Illés Márton, Hosszúhegy u. 18., Karlbauer Sebő, Beniezky Ferenc u. 3., Koleszárits Lajos, Városház tér. Kovács Kázmér, Zrinyi u. 9., Keresztény Ifjak Egyesülete, Kossuth Lajos u. 95., Konróul Ferenc, Fehérhegy u. 4., Kugler Irma, Mester u. 8., Lan- germann Simonná, Beniezky Fe­renc u. 24., vitéz Lászlófy Al­bert, Péter Pál u. 46., Németh Istvánná, Tóth József u. 45., Nun József, Péter Pál u. 33., Oszo Bertalan, Apponyi út 21., Paul Péter, Felső Dunapart 12., Pelcz Mátyás, Péterhegyi határsor 28., Péter Róbertné, Jegenye út 10., Polgár Vörös Zsigmond, Huszár u. 10., Ring Ferenc, Árpád u. 33., Simon József né, Beniezky Ferenc u. 5., Simon János (Hangya), Szilágyi u. 27., Schindele József, Alsó Dunapart 1., Schmidt Fe­renc, Temető u. 10., Schottke Ká­roly né, Nádor u. 55., Stelczer Fe­renc, Dévényi u. 60., Tóth Ilona, Kelenvölgyi határsor 8., Trausz- nitz Lipót, Só u. 1., özv. Unyi Jó-

Next

/
Thumbnails
Contents