Pest-Pilis-Solt-Kiskun-Vármegye általános ismertetője és címtára, harmadik körzet (Budapest, 1931)
Aszódi járás
269 (községben kezdte, majd 1897 óta helyben mint tanító, 1922 óta pedig mint igazgató- tanító működik. A község életében tevékeny munkásságot fejt ki. Felesége, Budlay Katalin tanítónő 25 évi működés után nyugalomba vonult. Tanítók: Becse Károly. A tanítóképzőt Esztergomban végezte. Működését Esiztergom-tábori fiúnevelőotthomiban kezdte. 1924 óta helyben működik mint tanító. A Hitelszövetkezet és Hangya könyvelője, a népművelődésd bizottság gondnoka ®tb. Édesatyja B, Kálmán az orosz betörés alkalmával a Kárpátokban hősi halált halt. Acsayné Kraupa A., Abel András, Cseszkó János, Sentényi Mária. KÖZEGÉSZSÉGÜGY. Közs. orvos: dr. Gárdos Andor. Középiskoláit Szarvason, az egyetemet Budapesten 1923-ban végezte. Első működését Budapesten kezdte, majd 1925 óta helyben működik, 1926-tól mint közs. orvos. A háborúban 1915-től orosz és olasz fronton harcolt, egyszer sebesült. Kitüntetése: kis ez v. é., Károly cs. leer. Mint tart. hadnagy szerelt le. Szülésznő: Szabáné Józsa Klára. EGYESÜLETEK, SZÖVETKEZETEK. önk. Tűzoltó Egyesület. Par.-nok: Bruckner Jenő. Levente Egyesület. Elnök: Klárik László, kőoktató: Szabó Béla. Oktatók: Futó Mihály, vitéz Lukács János, Kováts János. Faluszövetség helyi fiókja (Gazdakör). Elnök: Bruckner Jenő. Hitelszövetkezet. Alakult 1895-ben. Alapítói Klárik László pápai kamarás, kér. esperes és Képes József gazdálkodó. 1929-ben Fischer István közs. ellenőr kezdeményezésére a székházat újjá építették. Tagjainak száma: 465 Elnök: Klárik Ijászla. Könyvelő: Becse Károly. Hangya Fogyasztási Szövetkezet. Elnök: Záhonyi Mihály. Könyvelő: Futó Mihály. Üzletvezető: Ha rosta József. BETÜSOROS CÍMTÁR Asztalosok: Dugnics Aladár. Autótulajdonos: N agy Pál 1 drb. Ford személyszállító aut. Baromfi kereskedők: Hucserák Osz- kárné, Zsíros Lászlóné. Biztosítási ügynök: Kepes István. Bognárok: Nagy Imre. Borbély: Kovács János. Cipészek: Kocsis József, Molnár András. Cséplőgép tulajdonosok: Csatlós András, Csordás István, vitéz Lukács János 2 drb, Szabó József, Varga István és Tsai, Záhonyi Mihály. Doliánytőzsdék: Hangya, Szöv., Varga László. Fakereskedő: Varga János. Férfi szabók: Futó Mihály, Varga Mihály. Földbirtokosok: vitéz Lukács János. 1919-ben .kezdte el az önálló gazdálkodást, cséplőgép- és malomtulajdonois is, Levente- oktató, valamint az ő általa létesített levente- zenekar vezetője. A háborúban 1915-től orosz, román és olasz fronton összesen 38 hónapig harcolt. Kitüntetése: nagy- é9 kisez., bronz V ér., Károly cs. kér. Kétszer sebesült. Vitézzé 1927-ban. avatták. Záhonyi Mihály. 1890-ben kezdte az önálló gazdálkodást 32 kh. földjén. Traktor és több mezőgazdasági géppel bcTcndezeitit mintagazdasíga van. A közs, képv. test. virilis tagja, 1901— 1903-ig ig. községi pénztárnok volt, A Hangya szövetkezetnek 9 éve elnöke. Báró Hatvány S. és örök. 2000 kh. Intéző: Újhelyi Sándor. Katona András 27 kh., ifj. Kepes János- 29, özv. Kiírják Jánosné 22, Kurják István 22, Koczka Andrásné 20, Lukács András 25, Lukács András 24, Lukács István 24, Lukács János 32, özv. Lukács Jánosné 20, Medveczky András 24, Medveczky István 21, Morvái István 28, Nagy István 26, Őszi László 28, őszi L. János 21, Petrovics András 20, özv. Petrovics Istvánná 80, Petrovics István 21, Petrovics János 25, Petrovics József 30, Püspöki István 31, Tóth P. István 20, Tóth S. János 65, Tóth P. József 35, Ujváry László 100, Vihatf József 50, Záhonyi Mihály 100 kh. Fűszer és vegyeskereskedők: Bugyi István, Hangya Fogy. Szöv., Lukács József, Őszi József, Varga,