Pest-Pilis-Solt-Kiskun-Vármegye általános ismertetője és címtára, harmadik körzet (Budapest, 1931)
Budafok megyei város
11 VÁROSI HIVATALOK ÉS ÜGYOSZTÁLYOK Polgármesteri hivatal Tel-: Budafok 21. Polgármester: zábori Záborszky Nándor dr. Született 1883-ban Turócz vármegyében. Középiskoláit Selmecbányán, a jogot Pozsonyban végezte, jog- és államtudományi vizsgát tett. Közszolgálati pályára 1907, évben lépett Turócmegyében, mint. közig, gyakornok, később szolgabíró, majd tb. főszolgabíró a forradalomig. 1920-ban menekülve Vasvármegyénél nyert beosztást mint tb, főszolgabíró. Később a m. kir. államrendőrséghez helyezték át mint rendőrkapitányt. Budafokira 1922-ben helyezték, hol 1924-ben rendőrtanácsossá neveztetett ki. 1926-ban mint a budafoki áll. rendőrkapitányság népszerű vezetőjét, nagy lelkesedéssel a város első polgármesterévé választották. Négy évi polgármesteri működéséhez fűződik a város felmérése, utcák, terek rendezése és aszfal- tirozása; a vízműhál ózait kibővítése; a modern városháza felépítése, melyben a kir. járásbíróság is elhelyezést nyert; a Vásár- csarnok, Pannónia utcai uj iskola és kislakások építése, A Budafoki Evezős Club elnöke. A kiváló közigazgatási szolgálataiért 1918-ban a Ferenc József-rend lovagkereszt- jével tüntették ki. A város közönsége közszeretettel és becsüléssel veszi körül. Titkára: Éberhardt Antalné. Elnöki osztály Vezetője: Macskássy Sámuel városi főjegyző, h. polgármester. Közigazgatási pályáját Tők községben kezdte 1896-ben, majd 1901-től Pátyon, 1914- től Nagytétényben vezető jegyző. 1924-ben választották meg Budafokon főjegyzőnek, s a községnek várossá történt átalakulása folytán 1926-tól városi főjegyző és a polgármester helyettese. Pályájának minden egyes állomásán tanujeléf adta elsőrangú szervező képességének. Tök községben hitelszövetkezetet, Pátyon önsegélyző egyletet, hitel-, Hangya-, Tej-, állatbiztosító-szövetkezeteket, Gazdakört, Nagytétényben Hangya és Hitelszövetkezetet alapított. Ezék az intézmények ma is fennállanak. Társadalmi téren is érdemleges munkát végzett, több társadalmi egyesület megalapítója. Gazdasági téren kiemelésre méltó Nagytétény őszibarack termelésének és értékesítésének megszervezése, amely munka főként a jelenben érezteti jótékony hatását. Beosztottak: Jillek Henrik, Zerda Magda. Közigazgatási osztály Vezető: dr. Jegg Géza tanácsnok, beosztva: dr. Halmos László II. o. aljegyző, Pokoly István, Szent- pétery Mária kezelők. Pénzügyi, adóügyi és gazdasági osztály Vezető: Bischoff Géza tanácsnok, dr. Aulinger Ferenc I. o. aljegyző, Szlávik Béla számvevő, Ko- moróczy Zoltán számellenőr, Varga Gyula számtiszt. Beosztva: Ruzsinszky Pálné Írnok, Parcstics János, Marx Ferenc, Filó Lajos, Malovics János, Till Lujza díjno- kok, Iscpi Kálmán, Varga István, Bayer Adolf fogy. adóellenőrök, Heesz Ágoston, Endresz Antal végrehajtók. Városi árvaszék Elnöke: a polgármester, ülnökök: közig, tanácsnok, I. o. aljegyző. Beosztva: Miklóssy Lajos köz- gyám. Városi ügyészség Tel.: 28. Vezető: dr. Hockel Emil ügyvéd, várm. tb. t. ügyész. Kiliágási osztály Megb. kiliágási bíró: Máthé Tibor aljegyző. Műszaki osztály Vezető: Dósa Kálmán főmérnök, beosztva: Lóhr József műszaki tisztviselő és Bem Lujza díjnok. Számvevőség Vezető: Mayer Ferenc főszámvevő, beosztva: Fauszt Ernő kezelő. Pénztár Pénztáros: Feilein József, ellenőr: Molnár Béla. Segédhivatal Irodatisztek: Pálinkás István, Haasz Károly, Hein Antal írnok és Farkas Stefánia díjnok.