Pest-Pilis-Solt-Kiskun-Vármegye általános ismertetője és címtára, második körzet (Budapest, 1930)
[Helységek adatai]
164 Kiskunfélegyháza tatárok az ázsiai Kunország leigázása után fegyerhordozóikká tettek és fejvesztés terhével kényszeriték a csatákban harcolni. A nép közt már elhintett gyanú egyszerre lángot vetve, sok ezer torok kiabált halált Kuthen fejéi e. Béla király Kuthent és hozzátartozóit meg akarta védeni, azonban a segíteni jött Frigyes ekkor eldobta álcáját, a király ellenes rivals tömegnek élére állva, a királyi palotára tört, hol Kuthen és családja őriztetett, de midőn észre vette, hogy Kuthenben a végveszély érzetére feltámadt a puszták oroszlánja, övéivel fegyvert ragadva védelmi állásba helyezkedett : a gyávák szokása szerint a vérszemre kapott tömeget magára hagyta, A hatalmas kunkirály, kinek su yos karját nem egyszer érezték ellenségei, aki a roppant tatárhadat kétszer győzelmesen visszaverte s midőn a nagy mongol henger elől menekülnie kellett, még akkor sem veszhetett el, hanem kardjával utat csinált a magyarokhoz, hogy békés egyetértésben védelmezze uj hazáját a rettentő ellenség ellen. Midőn látta, hogy a félrevezetett nép túlereje ellen hasztalan védekezik, előbb családját, majd magát ki- végzé, hogy élve a tömeg kezeibe ne kerüljenek. A nép fejeiket, mint hazaáru’ókét az ablakon kidobta, A kunok királyuk felhívására ekkor már nagy csapatokban siettek Pestre a király seregéhez csatlakozni, mert égtek a vágytól, hogy régi ellenségükkel és országuk megsemmisítőjével, a tatárokkal még egyszer szembe kerüljenek. Királyuk meggyilkoltatásának a h re az utón megállttá őket. Először lehetetlennek tartották, de nemcsak ez vált valóra, hanem a kun futárok az ország minden részéből hozták a szomorú hirt, hogy a felbujtogatott magyarok, mintha az öldöklő tatár nem is volna a nyakukon, elvakultságukban ráütöttek a kunszállásokra és az otthon hagyott aggokon, nőkön és gyermekeken töltötték ki elfojtott dühüket. Ez volt a vég kezdete. A király zászlaja alá siető kun csapatok, midőn otthon hagyott családjaik szomorú sorsáról értesültek, mint a megbolygatott darázsfészek zúdultak fel és fordultak vissza. Elkesere dett dühében jaj volt a magyaroknak, ahol kunnal találkozott. „Nesze Kuthenért!" orditá valahányszor halálos csapást mért súlyos kardja. Az útban levő magyar csapatokat hiába várta Béla zászlaja alá, mert a kunok bekerítették és lemészárolták. Az emberekben annyiszor csalódott szerencsétlen nép most embervérre szomjazott s igy történt, hogy mikor az országban levő rettentő ellenség ellen tömörülni kellett volna, elkeseredett polgárháború irtá a lakosokat s mielőtt a vad csordával a magyar megmérkőzött volna, seregének kétharmadát elvesztette. A kunok iszonvu pusztítás és öldöklés után az alföldi vidékeken keresztül az Aldunán Bolgárországba vonultak, hová, mint előbb is említettük, népükből’egy töredék Kut- hentől elszakadva meghúzódott. E kivonulás után nemsokára bekövetkezett a sajói gyásznap és utána a mindenki által tudott iszonyú tatár pusztítás. A Dalmáciából visszatérő magyar király megkezdte az elpusztult ország újraépítését. A néptelenné vált területekre gyarmatosokat hozott és a kunokat Bolgárországból visszahívta, kik a rég ottan települt testvéreikkel szaporodva jöttek vissza s az ország termékenyebb vidékein telepedtek le. Valóban szükség volt erre az edzett vitéz népre. Ők képezték akkor az egyedüli hadsereget, igy ők képezték a királyi trón támaszát. 1246-ban Béla a kunokat Osztrák Frigyes ellen vezette, ki álnokságáért a büntetést elnyerte. 31 kunok II. letelepülése. A visszajött kunok Kecskemét környékén telepedtek le. Ez a hatalmas kuntelep Kecskemegye nevet nyert, azonban Kecskemét városa mentes volt a kunoktól, csak mint nagyobb helységből, innen irányították egyelőre a kunok közigazgatását. A királyi család és a kunok közti jóviszony egyre szélesedett. Bélának István fia egy gyönyörű főrangú kunhölgyet jegyzett el, kitől később III. László király származott, aki alatt 1279-ben adatott ki a hires kun alkotmány. A magyar főurak és a kunok közt az egyenetlenség mindinkább előtört. A magyar főurak a kun befolyást mindinkább sérelmesnek tartva, a pápánál panaszt tettek, aki Fülöp fermói püspököt küldte le az ügyek kivizsgálására, kinek közbenjárásával adatott ki az alkotmányrendelet. Ennek főbb pontjai a következők voltak : A kunok a nomád élet felhagyásával letelepednek a Duna és Tisza közt, vagy a folyók mindkét partján, továbbá a Temes és Maros között. Kötelesek mindannyian a keresztény vallást felvenni. A kunok hét nemzetségéből időnkint 7 főnemes túszként előállítandó. A kunok a királyi birtokból az örökösök nélkül elhalt nemesek birtokaira, vagy a szolganép élvezetében volt földekre, mi| a magánosok birtokaira csakis pusztákra telepíttettek, ha azonban a pusztán valami használható rész volt (erdő, halastó stb ), az mindig a tulajdonos kezén visszahagyatott. A kun nemeseknek a magyar nemesekkel egyenlő jogok és katonakiállitási kötelezettségek adattak. A kunoknak adott nemesi birtokokért a tulajdonosok csere, vagy ármegváltás utján kielégittettek. így a magyar és kun főurak megegyeztek, hogy közöttük állandó szeretet és barátság virágozzék, sőt kölcsönös összeházasodások történjenek:. A társadalmi rend mindinkább kezdett helyreállni s a két nép mindjobban összeforrt és Nagy Lajos alatt a még tatárszertartást folytató kevés kuntöredék is áttért a keresztény hitre. Most már fel kell említenünk a jászok népét, akik a mai Félegyházát megalapították midőn Fényszarut elhagyva itt telepedtek meg. A jászok tulajdonképen kunok voltak, azoknak a törzsét képezték s a későbbi okmányok szerint vitéz és vérüket sokszor öntött nép, királyi tegezhordók és kitűnő nyilazók^ voltak. Minden bizonnyal nevüket is az ijasok elnevezéstől kapták. Különben már Ázsiában is volt egy Ász nevű kun törzs. Midőn a kunok székekre osztattak, a jászok a herényi székhez tartoztak, ahová
