Pest-Pilis-Solt-Kiskun-Vármegye általános ismertetője és címtára, második körzet (Budapest, 1930)
[Helységek adatai]
Kiskunhalas, Megyei város, Hozzátartoznak : Pirtó (Kolopár) Bodoglár, Tajó, Zsana, (Kőkút), Balota, (Göböljárás, Eresztő), Füzes (Inoka), Fehértó, Szarkás-Debeák (Bogárzó), Rekettye, Felsőkistelek puszták, továbbá az eredetileg Halas határát képezett Alsó- és Felsőszállás puszták és az Öregszőlők, Kiskunhalas 112 ezer holdas határa, az itt-ott napfényre került kőbalták és bronzeszközök tanúsága szerint már a késői kőkorszakban és az ezt követő bronzkorszak óta állandó lakóhelye volt az embernek. Hogy milyen nyelvű népek lakóhelyeit jelzik a határban levő őstelepek, arról nem tudunk. Abban az időben, amikor a Pannóniának nevezett Dunántúl, a Dáciának nevezett Tiszántúl és Erdély felett a római birodalom uralkodott, a tiszadunaközi térségen a Lengyel- ország tájáról ideköltözött szarmata, vagy metomoszta (költözködő) Jazig (Jáz) nép tanyázott. Ez a nomád nép természetesen összeköttetésben volt a két szomszédos római tartománnyal, azért található határunkban a sok római pénz. A római birodalomnak a mai Magyarország területére való terjeszkedése Kr. u. 34—105. évek között történt. 380 körül a hunok, 568 körül pedig az avarok vették birtokukba Kiskunhalas területét és környékét. Ebből a korból ered a város határán átvonuló ördögárok, melyet egyesek avarároknak tartanak, de a máig fennmaradt részletei inkább azt a feltevést látszanak igazolni, hogy a rómaiak korában Pannonia és Dácia között hadiut volt, délről védhető árokkal. Az ördögárok a halasi határba, Szánk felől jön be a félegyházi-ut mentén, Tajó, Harka és Balota pusztán keresztül a kis balotai-ut mentén Kisszállás—Baja irányában halad. Legrégibb részletei láthatók Bodogláron Gyenizse Lajos tanyájától északra és Harka- pusztán Tajó és a Kormányos-tanya között. Az árok öt méter széles és északi oldalán ugyanolyan széles töltés húzódik. Az árkok vége mindenütt a domboknak ütközik, tehát nem vizvezető árok s abban a korban öt méter széles védőtöltésre nem volt szükség, úgy hogy jogosult az a feltevés, hogy a töltést hadi-utnak használták a rómaiak korában. Az avarok bukása után gyér szláv lakosság szállta meg a tiszadunaközi rónát, amely néptöredékek 895 után a honfoglaló magyarok uralma alá kerültek. A honfoglalás utáni száz évben még nem alkotott a magyarság egy államot a mai értelemben, hanem törzsek szerint el- különitett területeken szállásoltak. Kiskunhalas határa a Veszprém, Fehér, Pest, Tolna, Szolnok megyén át Erdélyig húzódó Árpád fejedelem törzse területéhez tartozott, amely területnek Fehérvár volt a székhelye. A kereszténység felvétélével és Szent István királyunk uralkodásával megalakult Magyar- ország, mint önálló állam s a város és község alapítások is kezdetüket vették. Kezdetben valószínűleg csak a folyóvizek mentén települtek meg s a mi környékünket legelőknek használták. Hogy Kiskunhalas város területén a török világ előtt létezett falvak és szállások mikor alakultak, annak semmi nyoma sincs. Halas város nevét 1408-tól kezdve említik a régi oklevelek, amikor Zsigmond király Boszniából jövet itt intézkedett több birtokügyben. Az oklevelek egész sorozatát egybevetve kitűnik, hogy Halas már a tatárjárás előtt fennállott és a lakatlan, s jórészt hasznavehetetlen homokterületekre betelepített kunok törvényszékét itt szervezték meg, akiket az iratok halasszéki kunoknak neveznek. Okmányok vannak arról, hogy Kecskeméten és Szabadkán is üléseztek kunszékek, de ezek a városok sem voltak kuntelepülések. A város mai határában lévő Füzes és Fehértó puszták sem voltak kunszállások, a határ több pusztája azonban már kuntelep volt. A régi Halas város a mai Kiskunhalastól délkeletre, a Dobó telep táján feküdt, temetőjét, melyben Nagy Lajos király és Mária királynő pénzeit lelték meg, a Dobó telep északi sarkán, a mai r. kath. temető keleti végében és a Bükkönyösben az utóbbi években találták meg. A város földesurak kezén volt Füzes és Fehértó pusztával együtt és Bodrog megyéhez, egy- időben pedig Csongrád megyéhez tartozott. A halasszéki kunok bíróságának legrégibb okmánya 1451. dec. 16-án kelt egy birtokperben, amely irat a Szankszálláson levő B. Szűz Mária egyházát és fejérföldet is említi. Az előbbi körül falu alakult ki, melyet a török hódoltságban Boldogasszonyegyháza, Bodogasszony, Bodagfalu néven említenek az iratok, ma Bodoglár puszta a neve. A templom romjai még 1699- ben megvoltak s a város 1761-beli térképén a falu is megvan a félegyházi ut és a Majsa-vad- kertí ut kereszteződésénél. Későbbi iratok fejérföldet Fejéregyházának Írják s területe az előbbi térkép szerint Bodoglár északi részében és a szanki határban van. Ugyancsak a török kiűzése után 1699-ben felvett összeírásban Fehértó pusztában megemlítik, hogy a templom falai még állanak, az említett térképen a falu helye fel van tüntetve a fehértói víz déli végén, a Halas— hajósi (ma alsókistelekí) út mentén. Ezen falunak Szent Gál volt a neve s határos volt a jánoshalmai határban fennállott Szent Kata faluval. Szent Gál falu helye a város 1761-beli térképén Fehértói-telek névvel van jelölve. Az egyes pusztákon bodoglári telek, tajói telek, zsanai telek néven vannak feltüntetve a faluhelyek. Az említett összeírás szerint a kiküldött bizottság ezen elhagyott helységek templom helyeit már nem találta meg. Egy 1571-beli feljegyzés szerint Halas mellett egy Eperd nevű ■elhagyott helység volt, melynek a területén lévő tó, eperdi tó neve után nevezték később a 1
