Girókuti Képes naptára 1860
Girókuti képes naptára 1860. évre - I. Irodalom és müvészet
115 KÉT PRÓBA. 116 zéketlennül, s a többetadónak eladja szivét s minden nemesebb birtokát, nem az én világom; de lásd e helyhez anyám sírja s az atyám iránti vonzalmam köt, és e kettő nem enged szaladnom, itt kell hervadnom.... Oh e nélkül a mi itt van körülted, ezt a sok csillogást örömmel hagynám el, s dolgoznám, veled dolgoznám erősen, hogy mikor oldaladnál befalnám a fekete kényért, mondaná az öntudat ;-zava: „ezt nem a véletlen adá, ezt megérdemletted“ .......s te jutalmul megcsókolnál....Oh heh édes lenne e csók... A lány rákajlott az ifjú vállára s ott nyug- tatá a szép arany fürtöket— egy perczig aztán folytatá: — Ez nem lehet, nem lehet. E szív nem fog szeretni mást soha, s én nem akarok oly szerencsétlen lenni, hogy más édelegjen keblemen, s az ö boldogsága az én hideg szivemen gyötrelemmé váljon.... Keblemre ölelem legvéresb alakjában a halált, de másé rajtad kívül nem leszek— szólott a lány szilárdon szemében lobogott a láng.... — Köszönöm, köszönöm rebegé Gyula, szavadra lobogni érzem minden csepp véremet, s fölzajlani egész akaratomat, hogy áttörjem a gátakat, elhárintsak minden akadályt, lefegyverkezzek minden ellenakaratot, a te kirtokodig hatolni imádott angyalom! Most már távozok, szólt az ifjú, de boldogan: mert elviszem lelkemben a reményt, a biztos hitet, hogy enyém leendsz!.... A váló csókban: ott az ajkról annyi boldogság szállt a szívbe, hogy nem tudtak megválni.... Ott csüngtek boldogok— mint „peri“ a visszanyert üdvön.... El távoztak, elváltak, hogy biztosabban ábrándozzanak a boldogságról, s nem tudák, hogy ennek sugara éppen most ég legtávolabb töllök; s nem is sejték, hogy nemes Szarvadi Tamás uram ott a belső termek egyikében most alkuszik boldogságuk fölött. Oh a pénz, a pénz az erős katona; bátor vezér volt régen is, bévette a leg- elsánezoltabb akaratot is, annál könnyebben Z a u n t n e r uramét. A „rokon lelkek“ mondta egy régi bölcs: „könnyen összeforrnak.“ Zauntner és Szarvadi uraim meleg kézszoriíás és örvendő arczczal váttak el, hogy olvasni lehetett, minden vonásain a két nyerészkedő arcznak „meg van a szerencsés geschäft, a legszeren- csésb alku“! A kérő a megkért szobájába lépett. Klotild nyájasan költ fel s mutatott helyet az érkezettnek, ki egy nemével a durva tartózkodásnak foglalta el azt, s a szokatlanság hangján kérdezé: — Miről gondolkozott a szép kisassony? — Szépről, nagyon szépről! volt az a könnyed felelet. — Talán szíve adta a tárgyat, tán szeret, s tán azt, ki nincs távol kérdé czél- zólag Szarvadi. — Lehet, hogy mind a háromra „igennel“ felelek, szólt tréfásan a leány. — Oh, akkor nagyon, nagyon boldog leszek, szólott a kérő, s Klotild keze után nyúlt. A lány ijedten kapta vissza, arczárói eltűnt a vidorság, tréfa helyett bámulva nézett a vendégre, kinek szavai értelmét meg nem foghatá, s ki most bátrabban jött a hölgy közelébe. — Boldog leszek, véghetetlen boldog, s önnek a fényt, a vagyont adom juta- lommul, úgy-e csak engem, egyedül engem fogy szeretni ?... — Mi jogosítja uram, mi jogosítja önt e kérdésre? .kérdé sértett önérzettel a hölgy. — A mátka joga, viszonzá vártatva Szarvadi, e jog, melyet édes atyja epercz- ben tett kezembe le— A hölgy remegve s bámulattal nézett az előtte gyűlölt férfiúra, s alig tudta rebegni: — S erről engem még sem kérdenek?.. Szarvadit kellemetlenül érinté e kérdés, mely úgy látszott, elvette egész bátorságát, s úgy állott ott, mint egy büntetését váró bűntudat__ — Azt hittem, hogy ha önt önzővé teszem, s parancshatalmat adok terjedt birtokom fölött, szeretni fog engemet— A lány bántalom érzetével szakitá meg a férfi szavait. Szemében villámok égtek, s ajka reszketett. — Tudja-e azt, hogy én nem szeretem önt, s mert azt Ilivé, hogy hitvány érczen megvehető vagyok, gyűlölöm önt! Engem vagyon, fény nem boldogit; én mást szeretek, s e mellett édes lesz a nyomor!... Önnek nem én kellek, hanem vagyon ,
