Girókuti Képes naptára 1860

Girókuti képes naptára 1860. évre - I. Irodalom és müvészet

89

A NEVELETLEN NAGYBÁCSI.

90

tönkre tette. — Lajos eltalálta anyja bosz- szuságát, — ö is niegbotránkozott s később aligrejtheté fokozatos ingerültségét. A hallgatás néhány perczig tarlá, midőn a kapitány, egy kép előtt álla meg, mely a szobában leg kitünöbb helyet foglala el.

— Ez a Váradi képe ugy-é? Kérdé egy gomoly füstöt fuván rája. Testvére igénlö leg felelt. A kapitány a képet hosszason nézdelte.

■—- Szegény sógor — bizony csak csúf ember volt; folytatá nyugodt hangon: — Az özvegy és fia reszkettek. Megszokva az elhalt emléke iránt szenvedélyes tisz- tisztelettel viseltetni, szivök vérig sebzö- dött a kapitány gorombasága állal.

— Először hallom ily módon Ítéltetni atyám vonásait — mondá hevülten Lajos — s anyival különősöbb, hegy épen ön teszi ezt, ki eléggé ismerte, hogy e kép jóságát belássa! —

— Igen, igen — viszonzá a kapitány

közönyösséggel — minden esetre derék gyerek volt, s nem kell irigyelni tölle a menyországot, ha Isten oda szólitá

........

— Uram ! Kiálta Lajos halványon a harag miatt. — Varadiné pedig fiát kézén fogva fájdalmasan mondá.

— Miután mások nem tudják mivel tartoznak a halottaknak, milegalább tudjuk mivel tartozunk magunknak; s a nélkül, hogy több szót engedett volna a kapitánynak fiát magával vive a szobából eltávozott.

VI.

A vén huszár egyedül reggelizett, de midőn szobájába viszsza tért olt találá öttsét, kinek komor ábrázata határozottságot mutatott.

— Ah, ah te vagy — mond a nagybátya nevetve — talán csak nem vagyunk haragba.

— Kérem beszéljünk halkabban —közbe szólt Lajos tört hangon nem akarnám, hogy anyám minket meghalljon.

— Tán valami titok? kezdé a kapitány.

— Nem; kötelesség — felelt Lajos komoly hangon — melynek bétöltését az ön rangja s az én korom nehézzé teszik u- gyan, de anyám nyugalma mindenek előtt való.

—• Talán panasza van anyádnak valakire ?

— Igen is; önre — felelt az ifjú s hangja rezgelt — önre, ki következetesen gunyolá ki háza szokásait és szive legszentebb érzelmeit.

— Én? kiálta a kapitány és hogyan?

— Úgy viselvén magát mint a korcsmában — viszonzá élénken Lajos — dühös ködvén egy öreg cseléd ellen, kit miszeretünk, s meggyalázván atyám emlékét, kit mi csak nem bálványozunk! —■ Igen uram tegnap óta, oly színben mutatá ön egész jellémét és szívét, miként anyámnak lehellen többé ki állani ön jelenlétét.

A Sétálgotó bácsi megállóit s nézte az ifjút.

— Tehát te azért jővél, hogy tudtamra- add, hogy keressek másszállást?

Lajos hallgatott, mely annyi volt mint helybenhagyás.

— Hm, hm, te pa'aszkodól az öreg szolgáló elleni magam viseletén;—mondá a kapitány lassan emelkedő hangon — de hát milyen volt a tiéd anyád nevelője iránt? Nem tagadtad-e meg tőle tegnap azon egyszerű szívességet, hogy elkísérd sétájára? Nem felszólaltál-é a mások iránti hálából származó köteleztetés ellen ? Mivel vagyok én kötelesebb Rózsi iránt, — minte Luiz kisasszony iránt?

Az ifjoncz szólni akart.

— Hallgass végig! folytatá bátyja mindig komolyabban, — Vádolsz, hogy nem tiszteltem eléggé meghalt atyádat, — jobban tisztelted-é te élő anyádat? Nes mond meg, kettőnk közül, melyik mutatott több Hiedelmet , gyöngédséget és tiszteletet ? Az én szavaimat illetleneknek találod, mit gondoljak én a tieidről? Én magamhoz egyenlőket sértettem meg; de te a nagyobbak iránt voltál goromba; én egy szolgára haragudtam meg, ki kötelességét elmulasztotta ; te meg édes anyáddal dur- czáskodtál, ki téged kötelességedre figyelmeztetett. — Én nem tiszteltem nő vérem férjét, te nem tisztelted azt kineked az é- letet adta. —• Melyik mutatta kettőnk közül eszét, jellemét és szivét rosszab oldalról, — melyink volt parasztabb?

A mint tovább tovább beszélt a kapitány ; Lajos elégedetlenségét zavar és nyugtalanság válták fel. A leczke melyet ö akart adni, oly váratlanul fordult ellene, hogy elkellett némulnia. Külömben is hamar észre vette, hogy huszár bácsinak te- lyesleg igaza van; s azonnal belátta czél-