Girókuti Képes naptára 1860

Girókuti képes naptára 1860. évre - I. Irodalom és müvészet

75

mit mondanak a magyarokról?

76

Ez a délibáb, melyet „Arany“ feste,

S a csárda,melyről „Tompa“ zengedalt? „Vörösmartink“ szivét e táj tüzelte? „Vitéz“ Lilláját itten énekelte?

E föld az, melyért „Kölcsey“ élt halt?

Nem jött a dal e téren ajkaimra,

Sőt szivem kínok kínját hordozá,

Mint a közönyös lelkek hideg arcza,

E változatlan síkság úgy boszonta,

És lelkemet a rósz kedv kinozá.

Bámultam a költőt, ki fölteremté Élénk dallá e puszták életét;

Bámultam azt, ki fel tud itt heviilni, Hol csak a síkság, és egyéb nincs semmi, Mint felhős éjben csak sötét, sötét!

így gondolkoztam és bepillantottam A csárdába, ivott nehány betyár.

Vászon volt ingok és alsó ruhájuk, Mezítelen volt naptul barna lábuk;

De arczukon lángolt a tűz s vérár.

Jvának ők előbb is a hazáért,

Az úristen megáldja lelkűket!

Látám feszülni izmukon a hős vért, Lángolt szivök a boldog szép jövőért, Melyért örömmel adják éltöket. —

Ivának és elkezdék énekelni:

„Magyar alföld kedves szülőhazám!“ Mint C3ermelyár folyt ajkukon az ének, És engem úgy elérzékenyitének,

Hogy könyem árját fel nem tarthatám.

Közvetlenül az úristen kezéből Szállott alá e rónák nemzete,

Székely vagyok, a hős skythák véréből,

De érzém itt, hogy az idők méhéböl Népem s e nép egyszerre születe.

Mily hőn szerette ez a nép hazáját, Mely neki csak vászon ruhát adott;

0 nem kerülte a csatán halálát,

Ha képzelé az ügynek igazságát.

Akkor oroszlánként viaskodott.

Tovább menék, elhagytam hátra őket, Utánam zenge még a nép dala, Szebbnek találtam most a nagy térséget, Mintha jobban elférne itt a lélek,

S piiulna a szerencse hajnala.

Menék, menék...díszes kastélyhoz értem....

Hol tisztes ősz nyujtá barátkezét

__

Bé

vezetett terített asztalához__

Le

ültetett kokényszemti lányához;

Oh e leány beh sok szépet beszélt —

Fiatal arczán, melyet fel nem dula A csáboktól megrongált szenvedély, Pirult a tiszta szív ártatlansága Szemén tükrözött lelke tisztasága,

S minden szavában honleányi hév.—

Tovább menék, és hátrahagytam öt is, De jött utánam nyájas szelleme,

És széttekinték, s az egyhangú róna Tündérvilággá lön átbájolódva,

A leány volt annak fénye istene.

Örök nevű költői nemzetemnek,

Többé ti rajtatok nem bámulok;

E földtől, melynek neve Magyarország, Az emberekről, kik e földet lakják, Zenghetnek dalt akár az angyalok.

NÉZZÜNK SZÉT ,

MIT MONDANAK RÓLUNK A SZOMSZÉDBAN ?

A „Wiener Zeitung, az osztrák birodalom hivatalos lapja, következőleg nyilatkozott nemzetünkről :

„Meg kell vallanunk, hogy a magyar nép az ö méltóságteljes komolyságával, htiszivü természetességével, szigorúan patriarchalis erkölcsével, mely a családélet s vendégszeretet összes erényeit magába foglalja szükségképp minden szemlélőt legnagyobb tiszteletre gerjeszt. Mint érzelmeiben nyílt, erős, forró

és igaz, szeretetében hü s egész önfeláldozásig oda-adó nép, kedélyében a valódi emberiesség alapvonalait tünteti fel; a műveltség hiány egyeseket néha vadakul, nyersekül mutat fel; de a csikós, ki többet társalog állatokkal mint emberekkel, sőt maga a betyár— ki a polgári társaság intézményeivel szemben ellenséges állást foglal el, sohasem alávaló. E nép közt találsz elsülyedt, elvetemült sziveket, azonban mégis minden egyes tagja biztos tisz