Girókuti Képes naptára 1860

Girókuti képes naptára 1860. évre - I. Irodalom és müvészet

69

70

— Hát azért, hogy a rák a vetésre ne menjen! Punktum.

A gyolog többet nem szólt. A lovas néma nehezteléssel haladt előre. Nem sokára egyenest éjszaknak tértek. Az eddig kopárokon vezetett út sürii növénynyel ko- szoruzott mesgyék közé tért. A mesgvék közén majd zöldellő rétek majd tömött tar- lóju gabonamazök terültek Itt ott csínnal épült tanyaházak fehérlettek elő. Néhol kerítésbe szorított tulkok kéröztek, vagy kipányvázolt csikók rágódtak a pázsiton. A tanyák körül asztagok kazlak és kalangyák voltak a gazdát elbájoló csoportba rakva. Mindenütt munkás kéz, szakadatlan szorgalom nyomai voltak láthatók.

Itt a gyalog ember ki nem álhatta ál- mélkodásnélkül.

— Ha merem kérni — úgymond — kiéi ezek a szép gazdaságok.

— Nem olyanoké mint kend. Viszonz a lóvas, még tartalék boszankodással. Hanem hát hogy tudja meg kend mi az? ilyen a tagositott birtok. — Ezzel pálczá- jával a földre lenyúlt, görbe vonásokat kanyaritott azon. — Nézzen ide kend : ez előtt néhány évvel ennek a falunak határa ilyen formájú volt:

Aztán a földdarabok rajta úgy elszórva, hogy p. o. a merre kend i-t még á-t lát, a volna a kendé; a mit más betűket lát, az mind a másé, meg másé. Már, kend a kurta eszével is beláthatja, hogy olyan helyen csak úgy mehet a gazdálkodás, mint bizonyosan kenteknél ma is megy. De miért okosabb emberek után beláttuk, hogy igy nemjó. Kaptuk magunkat; megegyeztünk a szomszéd helységekkel, és szereztünk magunknak kerekített határt, mely egyenlő távolságban fogja körül falunkat.

Itt a birtokosnak mindenik földje egy darabban van; még pedig mértékre kiszámítva, úgy, hogy több roszért kevesebb jó, a vesztett jóért nagyobb terjedelmű ro- szabb jutott ki mindenkinek.

Ennek az osztálynak földi ez az eredménye, a mit kend itt lát. Itt minden gazda egy tagban, vagy is egy darab földön gazdálkodik, és a helyett hogy minden jött ment galázoIhatna jószágán , maga veszi hasznát minden talpalatnyi birtokának.

Ezzel a magyarázgató lovas nagy megelégedetten sarok közé szorította lovát s

büszkén vágtatott föl a hegynek; melyre a a gyalog fejcsóválva követte.

— Soha életemben! —dörmögé — ez a goromba ember kiforgat az eszemből. De úgy veszem észre, igaza van. Be szép ákáczfa erdő, hajh!

Valóban a gyalog ember most a tetőre érvén, gyönyörű sorosan ültelett fákból való erdőt pillantott meg; mely talán éppen azon helyen virult, melyre évek előtt Eszényi a biró sopánkodva mutatott, mint sivár suhatag helyre. A tetőről egy kerek völgy ölébe tekintve, ott diszlett szabályozott hegyi pataktól átszeldelve a falu. A környező hegyek vápáin alig lehetett már szakadást látni. Öszszeviszsza kunko- rodott fagyökerek fogták öszsze a suhadó földet; menedékes árkokba volt vezetve az ömleteg hegyi viz, vetett és ültetett növények borították a föld színét anyira, hogy ősz derekán is alig lehetett gyepet- len vagy fátlan területet fölfedezni. Csupán az útak voltak megirtogatva, azaz egész helység határán végig makádámozott út veretett, melyen burjánnak és rondaság- nak helyet foglalni nem volt szabad; a mellékútak is szépen kavicsolva, s vízfolyások ellen árkokkal és töltésekkel ótalraaz- va voltak. — Ily utón ballagott gyalog emberünk az ákáczfa magért, az ákáczfate- nyésztö gazdájának vezérlete alatt. Időnként álmélkodtában nagyokat sápitott; mig a lovas ember némi büszke önelégültséggel sandalitott feléje, gondolván magában bámulj együgyü, mi mestereid lehetünk.

— Aztán hallja kend! megéri életében a ki ezeket csinálja?

— Meghát! nem lát kend engem? Az én kezeimnek is munkája diszlik ott.

— Ejnye! már megtisztelem keedet. Ezt mondván kalapot emelt. De tanítson meg keed arra , mert látom sokat tud; menynyi idő kell még is , ha az ember szorgalmasan munkál, hogy ilyen legyen a falu határa.

— Nehány év, megegy kis toldás. De türelem legtöbb kell. Mert kend sem hitte volna, mig nem látta, hogy igy is lehet. Előbb sok fáradságba kerül rábeszélni fa- luslársainkat, hogy kezet fogjanak velünk; mert mindig félnek az újítástól. Szerencse hogy nálunk sikerült; már most sok ember megfordul nálunk, és a látottak után minden felé terjesztik a jó eszméket.

3*