Girókuti Képes naptára 1860

Girókuti képes naptára 1860. évre - I. Irodalom és müvészet

üti határoznák meg a termelés nemét , együtt munkálnák egy tagba eresztett földeiket, együtt takarítanák be a termést,— mint ez a magyar haza sok helységében valóban történik is, *) — bizonyára az osztalék mindig jutalmasabb lenne, mint minőt egyes gazda megfeszített erővel s legjobb kezelés melleit szerezhet. Alig szükséges számokkal kimutatni mennyi napszámmal többet veszt a magán gazda, mennyivel több marhát kell tartania , mennyi kárt szenvednie, mint aránylag a testületek. Azon kölcsönsegitségek, miket most is tesznek egymásnak a gazdaemberek, csekélyek ugyan, de már is sejtetik, mennyi jót szülne többek folytonos szövetkezése.

Az elszigeteltséghez számlálandó még az is, hogy mint mondani szokás, kiki maga viseli saját nyomorúságát; pedig ez nem jól van igy. Ha vihar, gonoszság, vagy más viszontagság által valaki kárt szenved, rajta szárad; az atyafi legfölebb vállat vo- nit, sőt kaczag, nem fontolva meg, mi sajnosán fordulhat a sors kereke: ma nekem, holnap neked! Mily dicséretes szokás volt az hajdanában, hogy ha valakinek marhája a határról elveszett, a község kezeskedett ennek megkerüléséért. Lássa földi, ha ön például helységünkben gazda, éven át ily közhasznú czélra legfölebb nehány garast adózik; mert minden károsodás esetén a kárpotló garasok mintegy 300 házból gyűlvén, sok forintot tesznek, s a károsult felebaráton segítve van; beh jól esik aztán majd önnek, ha mitől Isten még is őrizze, amott ama szurdokon egy szép tulka megrokkanna , egész falu megsajnálná érte, és 100 forinttal megvigasztalná. — Épen úgy, községileg lehetne jégförgeteg, tűz s egyébb károk ellen egymást óni, ha közelben nagyobb erejű kármentő intézet nem volna**). Magamról mondhatok egy esetet, mi jövőre nézve mások buzdításául szolgálhatna. Én télen át körmön szemeltetem jövendőre vetni

55 DERŰRE BORÚ,

*) Ekor előbb irigységet kajanságot az emberek sziveiből kikeltene tépni!.... hogy szeressék egymást. .. úgy talán . . .

**) Hála az égnek s Kulisseki János hazánkfia teremtő eszének, s hazánkfiai mély bélátásá- nak az „erdélyi kölcsönös jég- és tűzkár mentő egylet“ áll és virágozik. Szerk.

való búzámat, s majd megmutatom önnek hámbáromban, ha haza megyünk, minő a termésem, mint a gyöngy! Dicsekvés nélkül, vagy a hogy veszszük, de tiszta lélekkel mondhatom, hogy az én termeszlvé- nyem falunk termését a piaczokon jó hírbe hozta. No tehát, ilyen félthető termesztésem lévén, egy felhőszakadás alkalmával megijedtem , nyakamba kerítettem köpönyegemet, eljártam a birtokosokat, kérvén hogy a jégkármentö intézetnél biztosítanék vetéseinket; sajnos, ezek csak kinevettek. Yégzetszerüleg beérkezett a csapás ; én egyedül valék biztosítva; önnön részemről vigasztalódva raktam zsebre kárpótlási talléraimat; de igaz lelkemre mondom, szántam azokat, kik kora tanácsom megvetése után kárt vallottak.

De végzem beszédemet, mert alkonyaiig még beakarom végezni e borozdolni valómat; elég az hozzá, hogy itt az idő, midőn érdek- erő- és birtokegyesi- tés szükséges a gazdálkodásban.

Ön, ha még e határon egészen idegen, menjen és járja meg nagygyából; egyezségünk igen könnyű; én elöljáró vagyok, a közügyek gyakran elszólitnak magán foglalkozásomtól; ön épen jókor érkezik, hogy házi ügyeimben személyesem legyen, ügy hiszem, hogy értelmes embernek ez ncrn bántó hivatal.

Az idegen mélyen meghalva ily egyszerű mégis nyomós ékesszólástól, szót- lan indult tova; a kedves gyermekek, kik ide kalauzolták , könnyű mitsemtörödés- sel rég ide hagyták; csak magánosán kellett ballagnia. — Úgy rémlett előtte, hogy még nem elég szerencsétlen, ki valamely pályáról leszorul; ujabbszerü tevékenység megmenti a kétségbeeséstől. Határozata minden lépten szilárdult, s mire ujdon gazdájához, talán jóllevöjéhez viszszatért, már nyíltan megmondta szegödését. Az ekét kabalára vetették , s megint ketten együtt beszélgetve, mendegéltek haza.

Útközben sajátszerü kerítésen, sövénykapun át kellett haladniok. Biró ur épen elemében lévén, itt is fejét csóválta, s megint elmélkedéshez fogott: Önnek fölsem tűnik úgy é bár, hogy itt újabb botránya van a gazdálkodásnak? Ez a gyepű melyen áthaladtunk, a tagosítás felkiáltó kérdőjele. E kerítés közönséges neve porgolát, történetileg pórkorlát, részint eleven, réBORÚRA DERŰ. 56