Girókuti Képes naptára 1860
Girókuti képes naptára 1860. évre - I. Irodalom és müvészet
21 — — 22 ~ den oktatást elfogad; ha kérsz, ígér, s ha hozza nyúlsz — midőn az éhség garmadái előtt ajkaidra fakó-szint főst—meglő, agyonver! Oh! az ember alkot magának a földön mennyet és poklot!... Én a kettő közt lebegtem. Ott káp- rázott szemem az angyalok szárnyain a magas mennyországban, földi viszonyaim az életet pokollá tették volna, ha ........ Ne m, nem! gondoltam egykor gyertyavilágtalan szobámban, melyből nehány hét előtt egy 400 hold birtokosnak egy tenyérrel szolgáló agg zsellére kihalt — nem csüggedek el. Ah! szerelem és fér- fhiság!.... Oh! mikint szerettem öt!.... Hát én mi vagyok ? Báb, hogy a helység ügyefogyottságomat nevesse, s a gyermekek estvénkint kürtömön (kémény) hamvas fazakakat lökjenek be'?! Xem én! Ha egy mennyország szegődik mellé, akkor se sohajtozom utánna. Ketté legyen szakadva a házas-élet köteléke, mint ezen papír szelet! — Képzeld barátom! fölhe- vülésemben a válóperbe idéző iratot elszakítottam.— És te világ! és benned az emberek! Legyen e szív—mely egykor egész világért oly fórron dobogott—megfagyott. Előre fiú! előre! élned kell! azok a kik ma háttal fordultak feléd, holnap áldják munkáidat.... Mit! áldják?!... Atkozzanak!... mert jaj annak, a kin szánakoznak— Nem! nem! az én keblemben nem ördög lakozott, s véremben már sem táplálkozik kigyó.... Megjelentem a különválasztó itélöszék előtt. Azok a tisztes, komoly arczű urak oly tárgyakról kérdeztek, a melyeket tagadnom kellett volna; hogy t. i. én meg- javithatlan korhely, részeges, kártyás stf. vagyok, hogy már számos nőt szerelmemmel kínáltam, utánok járok stf: Oh Istenem! hisz Izán kívül eszméletem se volt. 0 volt éjjeli nappali gondolatom, s fáradozásaim gyúpontja... Mégis... mégis!... Barátom! hagyd meg mindenkinek, hogy ne kezdjen válópert: ott a legrejtettebb házi titokról is lerántják a leplet. Reám került a sor, kérdezték: hát mit tudok nőm ellenében felhozni? Mondjak mentői többet, annál hamarább- és kej vesebb költséggel elválasztatunk. De, ha azon perczben a végítéletet kimondtákvolna , inkább adtam volna Darius kincsét mintsem ajkaimon egyetlen, nőmet gyalázó szó kijöjjön. Kérdezték, hogy nőhöz illő, szemérmes házi asszony volt? a gazd- asszonysághoz értett? fenn tudta tartaniház- táját? Mindent helybe hagytam... Xó, de, mégis? Nem vette ön észre: nem tartott nője ön mellett kedvencz házi barátokat?... Károly! fejem szédelgett, szivem hangosan kezdett verni, s csak a mivelödés és illem tartoztatott, hogy a legelső szókkal öszve nem zúztam azon aj- kokat, melyek hozzám az Iza múltjáról ezen szokat intézték. A mit sejteni se merészeltem, a mit szivemtől is eltagadtam, tőlem azt fenn szóval kérdezték: konokul hallgattam. Nó! de valamit csak ön is mond önvédelmére? Különben egész perköltségen fog marasztaltatok Iza rám nézve meghalt—feleltem—s mint sem róla illetlen nyilatkozatot tegyek, inkább kapálni állok, s kiszerzem a perköltséget. Ott hagytam a bizottmányt. Iza atyja tehetős ember lévén, az egész perköltséget nyakamba hárította— Én földönfutó voltam, s azt ellenmondás nélkül kifizettem. Hyen az élet! A milliomos aranyos szőnyegen jár, s a filléres koldust, bársonyba szegett, fáczánhúson hízott apród- jaival elkergettek. Jernyei hosszasan hallgatott. Ez az ö némasága olyan volt, mint az országutak szélén a helységeket mutató oszlop: visszamutatott az múltjának rögös útjára. — Barátom! bízzunk Istenben. Midőn legtávolabb képzeled magad atyai szemétől , akkor vannak hozzád legközelebb fölsegélö karjai... Én kapálni, kaszálni stf. nem tanultam, s ha tudtam volna is, mimódon szereztem volna kézi munkám által annyit, hogy Izával egyenlő vagyoni állásra, s az emberek közt tekintélyre emeljem föl magamat? A határok fölmérése csak akkor lépett életbe; fölkerestem egy régi jó emberünket, a kerületben ezen kar elnökét, a ki jártasságomat tudván, rögtön tíz határnak becslésével bízott meg. Nappal mezőn, s éjjel az Íróasztal mellett egy év alatt 1600 p. írtra dolgoztam. Volt hát ismét kevés pénzem, a mennyivel az életet folytatni lehetett, de már most nem haszonbéres jószághoz nyúltam. Visszajöttem az elhagyott húrubába, mely egy év alatt megtölt pókkal, békával: míg
