Girókuti Képes naptára 1860

Girókuti képes naptára 1860. évre - I. Irodalom és müvészet

21 — — 22 ~ den oktatást elfogad; ha kérsz, ígér, s ha hozza nyúlsz — midőn az éhség gar­madái előtt ajkaidra fakó-szint főst—meg­lő, agyonver! Oh! az ember alkot ma­gának a földön mennyet és poklot!... Én a kettő közt lebegtem. Ott káp- rázott szemem az angyalok szárnyain a magas mennyországban, földi viszonyaim az életet pokollá tették volna, ha ........ Ne m, nem! gondoltam egykor gyer­tyavilágtalan szobámban, melyből nehány hét előtt egy 400 hold birtokosnak egy tenyérrel szolgáló agg zsellére kihalt — nem csüggedek el. Ah! szerelem és fér- fhiság!.... Oh! mikint szerettem öt!.... Hát én mi vagyok ? Báb, hogy a helység ügyefogyottságomat nevesse, s a gyer­mekek estvénkint kürtömön (kémény) hamvas fazakakat lökjenek be'?! Xem én! Ha egy mennyország szegődik mellé, akkor se sohajtozom utánna. Ketté legyen szakadva a házas-élet köteléke, mint ezen papír szelet! — Képzeld barátom! fölhe- vülésemben a válóperbe idéző iratot el­szakítottam.— És te világ! és benned az emberek! Legyen e szív—mely egykor egész világért oly fórron dobogott—meg­fagyott. Előre fiú! előre! élned kell! azok a kik ma háttal fordultak feléd, holnap áldják munkáidat.... Mit! áldják?!... Atkozzanak!... mert jaj annak, a kin szá­nakoznak— Nem! nem! az én keblem­ben nem ördög lakozott, s véremben már sem táplálkozik kigyó.... Megjelentem a különválasztó itélöszék előtt. Azok a tisztes, komoly arczű urak oly tárgyakról kérdeztek, a melyeket ta­gadnom kellett volna; hogy t. i. én meg- javithatlan korhely, részeges, kártyás stf. vagyok, hogy már számos nőt szerel­memmel kínáltam, utánok járok stf: Oh Istenem! hisz Izán kívül eszméletem se volt. 0 volt éjjeli nappali gondolatom, s fáradozásaim gyúpontja... Mégis... még­is!... Barátom! hagyd meg mindenkinek, hogy ne kezdjen válópert: ott a legrej­tettebb házi titokról is lerántják a leplet. Reám került a sor, kérdezték: hát mit tudok nőm ellenében felhozni? Mondjak mentői többet, annál hamarább- és kej vesebb költséggel elválasztatunk. De, ha azon perczben a végítéletet kimondták­volna , inkább adtam volna Darius kincsét mintsem ajkaimon egyetlen, nőmet gya­lázó szó kijöjjön. Kérdezték, hogy nőhöz illő, szemérmes házi asszony volt? a gazd- asszonysághoz értett? fenn tudta tartaniház- táját? Mindent helybe hagytam... Xó, de, mégis? Nem vette ön észre: nem tartott nője ön mellett kedvencz házi ba­rátokat?... Károly! fejem szédelgett, szi­vem hangosan kezdett verni, s csak a mivelödés és illem tartoztatott, hogy a legelső szókkal öszve nem zúztam azon aj- kokat, melyek hozzám az Iza múltjáról ezen szokat intézték. A mit sejteni se merészeltem, a mit szivemtől is eltagad­tam, tőlem azt fenn szóval kérdezték: konokul hallgattam. Nó! de valamit csak ön is mond önvédelmére? Különben egész perköltségen fog marasztaltatok Iza rám nézve meghalt—feleltem—s mint sem ró­la illetlen nyilatkozatot tegyek, inkább kapálni állok, s kiszerzem a perköltséget. Ott hagytam a bizottmányt. Iza atyja tehetős ember lévén, az egész perköltséget nyakamba hárította— Én földönfutó voltam, s azt ellen­mondás nélkül kifizettem. Hyen az élet! A milliomos aranyos szőnyegen jár, s a filléres koldust, bár­sonyba szegett, fáczánhúson hízott apród- jaival elkergettek. Jernyei hosszasan hallgatott. Ez az ö némasága olyan volt, mint az ország­utak szélén a helységeket mutató oszlop: visszamutatott az múltjának rögös útjára. — Barátom! bízzunk Istenben. Midőn legtávolabb képzeled magad atyai sze­métől , akkor vannak hozzád legközelebb fölsegélö karjai... Én kapálni, kaszálni stf. nem tanultam, s ha tudtam volna is, mimódon szereztem volna kézi munkám által annyit, hogy Izával egyenlő va­gyoni állásra, s az emberek közt tekin­télyre emeljem föl magamat? A határok fölmérése csak akkor lé­pett életbe; fölkerestem egy régi jó em­berünket, a kerületben ezen kar elnökét, a ki jártasságomat tudván, rögtön tíz ha­tárnak becslésével bízott meg. Nappal mezőn, s éjjel az Íróasztal mellett egy év alatt 1600 p. írtra dolgoztam. Volt hát ismét kevés pénzem, a mennyivel az életet folytatni lehetett, de már most nem haszonbéres jószághoz nyúltam. Vissza­jöttem az elhagyott húrubába, mely egy év alatt megtölt pókkal, békával: míg

Next

/
Thumbnails
Contents