Girókuti Képes naptára 1860
Girókuti képes naptára 1860. évre - I. Irodalom és müvészet
madnap miilva Segesvár alá indultunk. Ott váltunk el. Ha ezen barátom, kinek múltját és jellemét ismertem, annyira nem érdekelne, most körútamban Gorgon helységben nem tudakoltam volna legelőbb utána. Ki volt több évig távol azon barátjától, kivel tökéletesen rokonszenvezett! a kivel fölnevekedett, kinek karjai közt élvezte vagy zivatarozta le a fiatalkor derűs vagy fóllegbe burkolt napjait?—Ha voltatok? Kern lepett meg olykor, mint futó álom, mint nyomasztó elöérzet, vagy mint kórság, egy vágy: bárcsak még egyszer is találkozhatni avval, a ki oly sok óra örömeit vagy búját, oly sok zsiros falatját a bövségnek, és annyi sovány kenyerét a szükségnek megosztotta. Ismerek szülőföldjükről eltávozottakat, a kik ma úri kényelem pamlagán hintálják dúsan táplált testeiket, s viszont a kik bövség helyett szűk körben gédelegnek. Kérdeztem tőlük: mi vonja szülőföldjük - hez? Ezen hegy-dús tartománynak millio- mad részét se mondhatják sajátuknak. Azt felelték: nem tudjuk; de valami ür létezik a kebelben, a mi untalan vonz, mint a delej, s mindig az elhagyott hon felé.... Oh! csak még egyszer találkoznánk rég elhagyott barátainkkal... Oh az a barátság..! Jernyeit meglátogattam. Egyedül volt hon. 0 megismert, s én is megismertem öt a rég látottat. Kebel keblen pihent, nem szóltunk. — A magas öröm néma, mint a sir, mely egy élet boldogságát takarja el.— Könyeink kigördültek. Oh! mily jótevő az a köny! Istenemre! előbb úgy érzettem, hogy valami szivemet fojtogatja. A mi találkosásunk lélek, óhaj, vágy, barátság, rokonszenv vonzalma volt. Hallgatag most az érzelgés, kábult az agy, az ütér megfeszül, a szív hallhatólagver .... Vé gre szóhoz jöttünk. Mit, mindent összebeszéltünk egy surranó perez alatt! — Nős vagy ? — ,Nem. — Hova indultál? Honnan jősz? — ,Egy körútat teszek a járásomban. — Meddig leszel enyém Károly ? — ,Valameddig akarod. — Örökre. — ,Nem lehet. De itt huzamosan akarok mulatni. — Egy évig. — ,Oh! nem. Három napig. — Csak ? — ,Ugv vau. Hát nőd ? — Oh 1 te Károly! ?__ Igen! Nőm ? At yjánál van, s holnaputánra várom. Ismerned kell öt! Most nézd meg Kölesi Klárát— —-,Klárát? pajtás!? — Öt, öt, az én Klárámat, a vérfalvi igénytelen, szende gyermeket. — ,Boldog vagy ? Boldog vagyok!.. De minő lennék, ha egy tűhegynyi pontot innen a szív táblájáról kitörülhetnék! Értettem, hogy Iza emléke bántja, s nem izgattam, mintha észre se vettem volna. Ő, mint házigazda, feltalálta magát: kikiáltott, lovaimat kifogatta, ozsonnát rendele, s mint két kibékült ellenfél, vagy két politikus—kik egymás arczvonalairól akarják a benső indulatot leolvasni — ültünk egymással szemközt. Azt, a mi ozsonnánkat ott érte a vacsora, s a vacsorát meghaladta az éjfél. Oh! mily rövidek az órák, oh! minő rövid egy éj két jó barát közt! Nem tudtam alunni, s korán keltem. — Ily korán ébredtél Károly? — .Hát te Pali? — Egyenesen a munkások után láttam. De tán már reggelizhetünk ? — ,Ki hitte volna Pali, hogy te még mezei gazda leszel? — Ihah! barátom, nem könnyű tudomány a gazdászat, de fölséges. Itt a tapasztalat drága: több évet igényel, mint a csizmadia- vagy szabóság, a ki leül, s elkezd — ha műhelye nem létez — a térdén foltozgatni. Főképp honunkban, a mi kortársainknak igen boszantó pálya, mert minket mire sem oktattak, a mi ezen téren alapot verhetett volna. Hisz mit tanultunk mi a természettanból? Azt hogy: hány osztálya van a négylábú- és a szárnyas állatoknak, s meg azt, hogy hol laknak a kétéltűek. — Haladt-e tovább a mi ösmeretünk ? Mondta-e valaki nekünk csak egy szóval is, hogy a földnemek közül melyik termi a tiszta búzát vagy rozsát, melyik a kölest, burgonyát? és igy to. vább. Hát azt beszélt-e valaki: hogy a növényeknek külön, mily ártalmai vannak? és hogy a íöldnemek különböző alkrészeit másnemű tápanyaggal kell hiz1*
