Girókuti Képes naptára 1860
Girókuti képes naptára 1860. évre - V. Lovászat, vadászat, mulatságok, szorakozások
317 HAVASI KALANDOK. 318 is: hogy már igy nem ingyen szerzemény azon pénz; mástvehetek vele. Különben semmi sérülésem nem esett, s miután társamnak elbeszélem a történteket, újból a munkához fogtunk. Még volt ugyan lehető az, hogy a him medve is erre vegye útját, de a nagyon ritka dolog lévén, egész kényelemmel vonczoltuk ki a négy medve fiút az odúból, utánna a csikót. Elhordtuk rendre a szekérhez, felraktuk, még a nagy medvét is eltudtuk vinni örömünkbe; hogy életbenmaradánk. Az egy lovat béfogtuk, s kínnal bár, de nagy remények között az üres szekeret terhelten vittük haza. Végre mi lett belölle; a medvések nagy örömmel vártak, mindjárt el is vitték a négy medve kölyköt udvaromról; s miután áraik után mentem azt mondák hogy igen aprók, nem érnek annyit, s félnek hogy haza nem vihetik; pedig a kölykök már húst ettek, s csikómat is jóformán megkezdették volt. — Nem volt más módom, mint nékiek a négyet 200 ftért engedni át, mert magam számára csak nem akartam volna tartani; — így tehát vesz- tóttem egy lovat egy csikót, szinte életemet; s kaptam 200 ft. 1 jó nagy medve, egy ló és egy csikó bőrt; még nyúztam volna valamit, de a még is fájt, hogy csa- lalva voltam, azok által, kikért szinte életemet veszitém. Utóbb pedig a medvebőrt is elkérte a hadnagy ur hogy megvegye; oda adtam neki ingyen, gondoltam jobblesz áldozattal is jól élni azokkal, kik nékünk parancsolnak. Emre bátya — úgy látszott — elvégezte kalandját; mert fel az égre nézett s megjegyzi hogy még viradtáig egy óra van, s azután kérdé, hogy tetszik az én estóriám, ugyébár e csak nagyobb volt mint a hiuz körmölése. Bizonyosan nagyobb — felelik neki — de ked még is seb nélkül menekült, s nékem — úgy érzem hogy azon karczolások fájdalmasok kezdenek lenni, — Levetém csizmámat, s csak ugyan, az Emre bátya megjegyzése szerint a sebek dagadni kezdettek. Ne búsuljon! itt van a kígyó háj, ked bajt, s orvosságot is egyszerre szerzett magának; az ilyen még szerencsés dolog. Elővette a kigyóhaját müértöleg kene- geté körül vele előbb a daganat szélső, s később bellebbi széleit, magát a sebet, s gondosan megrendelő, hogy 2 napig sem csizmát ne húzzak, sem nadrágomat a sebre le ne ereszem, hadd érje a szabad levegő; attól hamar gyógyul, még kétszer megkenjük meglátja csak mily hamar meggyógyul. — Hej a vadles karczolása mérges, de ne féljen semmit. Valóban éreztem is hogy sebem égése szelídült, s öreg barátom tanácsát megfogadni annyival inkább elhatárzám, mert ha kételkedtem volna benne, rósz kedvet csináltam volna nekie. — Kedvét pedig elrontani nem aka-rtam. Békés szólásunkról álomnélkül de még sem álmosan indultunk tovább még viradt előtt. —Ott maradtak a lágy gépágyon a füstelgö üszkök, a felkészített száraz fenyő is az én örök emlékem. (Folytatása jövő évben.) Boldog idők! midőn az embert ha bakot löt is megcsókolják. Névnapomra az én jó atyám meglepett egy kétcsövű szép fegyverrel Másnap őz vadászatra hívtak, özet még nem lőttem. Anyám egy sült kappant,segykis fejérczi- pót tett a vadásztarisnyámba , mert mint mondá: az erdőben nem szoktak teriteni. Elmentünk tehát B. K. gróf Somogy s Baranya megyében levő nagy rengetegeibe. Elindultunkkor a fövadász igéző szép kis galambocskája ,csókot‘ ígért annak, kinek fegyvere szerencsés leend. Akkoriban e volt a szokás. Mentői többet csókoltak leányaink mindenki szeme láttára, annál kevésbé tették titokban azt — mit a szülök a tisztelt határai között úgy is megengedhetnek. Kimentünk az erdőre... mint diletáns puskást oly helyre állítottak, hol semmit se láttam.2 óra körülvoltaz idő,megéheztem. Elővettem a tarisnyát s falatozni kezdettem. Ekkor robogás hallszik .... Egy s zép kis szarvas őz fiú 5 lépésre állott előttem... megsajnáltam oly szép volt!... hanem eszembe jutót... a ,csók!‘ 18 éves voltam! — Lenyúltam csendesen
