Girókuti Képes naptára 1860
Girókuti képes naptára 1860. évre - V. Lovászat, vadászat, mulatságok, szorakozások
an HAVASI KALANDOK. 312 — Még elfeledtem egy dolgot, a mi a havasi éjszakához tartozik —■ mondá ő felkelve a tűz mellől, s szakértöleg egy izmos fenyökez járult, mely a kör szélén állott, nagy csomag szurkot = (gyanta) szedett róla, s egy más egészen kiszáradt fenyő alá száraz ágakból, apróbb s végre nagyobb fákból kazalt rakott, a kazal közé szurokkal ellátott fákat is vegyitvén. — Mire való ez Emre bátya? — kér- dém, miután dolgát végezte — s ismét a tűzhöz kerültünk. Emre bátya egész hosszadalmasan adta elő, s igy kezdette: — Uram! Ked nem tudja, de én tudom, hogy többször megtörténik mint nem, hogy minden vigyázatunk mellett a vadak megtámadandnak, azon esetben üszög a mi fegyverünk, mert a puska semmit sem használ ilyenkor, s még azon száraz fenyő, melyet ha meggyujtunk, perez alatt felterjed rajta a tűz, s ha egyszerre 100 vad támadna is meg, mentve leend- nénk; s hogy ezen meggyújtásomnál kön. nyebben s gyorsabban hasson, kelett azon szurkos készületet oda raknom. Osztán, ha szinte nem is lenne szükség meggyuj- tani, még valaha utazó vetődnék erre, s megtalálja, megismeri a helyet, hogy itt még ember békességesen nyugodott, aggodalmai kevesbek leendenek. — Tanulja meg ön mám! hogy havasban egy száraz fenyő éjszaka sőt nappal is sok hasznokat tehet, azért az idevaló embereket nem is lehet másként hálva látni, találni a mi országunkban, csak ha a száraz fenyő és balta az oldala mellett van. Ez alatt elérkezett a sötét estve, a havasban ha van ha nincs holdvilág, szinte egyforma a sötét, s csak azon nehány csillag, mely az égnek látható kis részén tündököl t. i. mintha kútból nézne ki az ember — vagy ha a hold azon kis kör felibe vetődnék, lenne, de csak éppen ott valami rövid kis világosság. Emre bá a lovakat szekérhez kötötte, füvet vágtunk nékiek, s miután vacsoránkat jó izüen elköltők: emlékeztetém öreg barátomat azon Ígéretére, hogy vadász kalandjaiból egy egyet mondana el. Mindketten rá készültünk, a mi any- nyit tesz, hogy pipára töltöttünk, a tűz mellett hosszan elnyúltunk, és Emre bátya hosszas előzmény után végre a dologra tért, és mondá mint következik : Az öreg Székely kalandjai. „Ifjú koromban havasi pásztor valék, életem felét a havason töltöttem, volt módom megismerni a vadaknak minden nemeit, természetöket, erejöket. — Sok bajom volt velők, sok károm miattok. — Nem is csuda, szinte 10 évig szolgáltam a falu marhái mellett; jó tavasz a havason kapott, s többé télig a faluban senki sem látott engemet. Vad élet! sanyarú élet, de szegény legény, kinek minden vagyona egy faházból, csak egy rongyos faházból áll, minőt egy nap alatt is épit- ni lehetne, mit tehet egyebet, mint a keserű kenyérre adja magát.— Eltölt az is, mint minden eltelik, hála Istennek, most nem megyek a szomszédba kérni kölcsön, s marháimért én fizetek másnak. — Jó kis gazdaságot állítottam elő, ott hagytam a csordásságot; faluba sajátházamba költöztem, megházasodtam: egy áldott jó feleséget rendelt a jó isten — mint vár ö most othon engemet szegény, s ha az a beretva nyelvű szász meg nem csalt volna, most othon is lennénk csendesen — hogy az isten áldja meg ötét! Szorgalmam után megáldott az isten, s kevés idő múlva két lovat is szereztem. Egyszer ezelőtt mintegy 12 évvel, tisztán emlékezem éppen Vasárnap volt, a a templomból jöttünk: hallom, hogy falunkba két német érkezett, egy a nálunk szállásoló katona tisztnek attyafiai, kiknek medve kölykökre lenne szükségük, jól megfizetnék az árát.— Mire nem viszi az embert a haszonvágy!? pedig jobb elégedetten napról napra dolgozni, s az eredményt megtakarítani, jobban hajt az igaz nyomorúságos keresmény!— Ha más hájával kenjük a szekeret, nem messzire haladunk. Egy jó barátom kérdé, nem próbálnám meg én a medve vadászatot, mert tőle ma a katonatiszt tudakozta a dolgot, s ő engem ajánlott. Nem teszem koczkára fejemet három németért se — feleltem nékie—s eszembe sem jutott többé az egész dolog. Estve felé a hadnagy úr utánam küld, hogy menjek fel hozzá!....
