Budavár háziurainak és lakóinak névjegyzéke 1714-ben (Budapest, 1927)
Budavár háziurainak és lakóinak névjegyzéke 1714-ben - Előszó
ELŐSZÓ. Pest polgárainak névjegyzékét Patacsich József állította össze 1834-ben „Die Bürger Pest’s“ cimü művében. Ennek folytatása nem jelent meg. A budai polgárságnak névjegyzéke nincsen. Schmall Lajos ugyan 1899-ben megjelent „Adalékok Budapest székesfőváros történetéhez“ című művében „Budaváros tisztviselői és egyéb alkalmazottai“ alatt kiadott egy névjegyzéket, de ez, mint a cime is mutatja, csak egy kisebb része a budai polgárok teljes névjegyzékének. Ily körülmények között minden oly összeállítást, amely a budai polgároknak névjegyzékét bár csak egyes korszakokra, s területrészekre korlátozva nyújtja a maga teljességében, a történetkutatók, s főleg családtörténészek részéről kívánatosnak kell tartanunk. A közölt névjegyzék eredetijének szerkeszkesztője ismeretlen. * * * A füzet használatára vonatkozólag a következőket kell megjegyeznem: Ahol megjelölve találom, jelzem a nemességi rangjelzőket. A család nevét a talált helyesírással közlöm, egykét kivétellel, amikor a név nyilvánvalólag elferdítve lett írva.