Frankper, 1926. május-október

1926-05-08 [1190]

A tárgyalás újból való megkezdése előtt behozzák az iratokat és ezúttal először teszik az asztalra a papxaossba csomagolt bűnjeleket. A papiroscsomagok közül néhány ezerirankos vége látszik ki és a csoma­gok tétjén hatalmas kőlap fekszik, az egyik a sokat emlegetett kőkli- ! sé. Mintegy félórai szünet után 1/2 1 órakor nyitja meg újból Töreky elnök a tárgyalást. Az elnök Virágh Jánost szólitja a terembe és megkezdi kihallgatását. Virágh az elnök kérdésére elmondja, hogy 1920.óta alkalmazott­ja a Térképészeti Intézetnek, közvetlen főnöke Gero László altanácsns volt, akivel igen jó viszonyban volt. A hallgatóság soraiban hangos diskurzus hallható, mire az elnök többször csendre inti a közönséget,_ mert különben kiüritteti a termet. Majd a következő kérdést intézi Virághoz: - Mikor ' ' „ szerzett tudomást a frankhamisitási akcióról? Virágh: 1924.tavaszán Gero behivatott szobájába és előadta,hogy kényestermészetű és hazafiascélu munkával biz meg és azt is mondta, hogy ez ép olyan szigorúan bizalmas munka mint minden más,amelyet hi­vatalos uton végzünk. Elővett fiókjából egy bankjegyet és azt mondta, hogy ezt reprodukálni kell. Azután mutatott nekem fotografiákat,amelyek a^bankjegy bizonyos részéről készült pontos képek voltak, amelyek margó­ján' már feljegyzések voltak a szinszürésre és a megvilágitásra vonatkozó­iagy Ülnök: Mit mondott Gero, hogy- ilyet kell csinálni? Virágh: Nem, csak azt, hogy ezt reprodukálni kelK Elnök: A nyomozás, során ön azt vallotta, hogy Gero azt mondta, ezt hamisitani kell. Virágh- Nem emlékszem rá. Elnök: "-azafias célt mondott gero? Virágh': Igen, hangsúlyozta. Elnök: Beszélt arról, hogy fogják ezt csinálni? Virágh: Nem, nem is érdeklődtem, mert alárendelt tisztviselő v oltam. Elnök: A nyomozás során azt mondta, hogy Gero azt is közölte önnel, hogy a költségeket Windischgrátz herceg fedezi. Virágh: Ezt később tudtam meg. Elnök.' Ön mindjárt vállalkozott? Virágh: Igen.

Next

/
Thumbnails
Contents