Frankper, 1926. május-október

1926-08-18 [1190]

Elnök- Az Ön kényszerképzetoivül nem igy állunk. Most ugy tű­nik fel, mintha ezqlet a kényszerképzeteket valahonnan, esetleg tőlem kapta volnál Ugy tüntették fel, mintha nem tudom miféle scenirozott leleplezés lett volna tegnap, holott a valóság az, hogy Ön a főtárgyaláson állott elő azokkal az adató ;kai,' amelyek alaposan ki voltai: ,szinezve a korábbi vallomásaival szemben s a főtárgyaláson történt az, hogy a tanúvallomások után is fenntartotta ezt a vallomását: " A herceg közölte velem, hogy Teleki felsőbb helyről van delegálva és azt mondotta, Teleki emiitette, hogy Bethlen is tud az ügyről." Rába: Ismétlom, ezeket azért mondtam, mert . ezek voltak a benyomásaim. Hallottam Bethlen nevét és íeieki nevét ós azt gondoltam, hogy részül: van benne. Elnök: Miért fogta rá mindezt volt ügyvédjére , omikor belátta, hogy semmi sem igaz ebből ! Mi az oka annak, hogy amikor látta, hogy eze­ket az alütásait nem tarthatja fenn, okkor azzal állott elő, hogy védő­je szuggerálta és rendezte az un homályos tuaomásait és ő .volt az, aki a maga kaotikus ismereteiből ozt a^olloaiástíkoztoXk^ ?! Rába: En szuggesztió" alatt' azt értettem, amit már mond ottam. Dr. Telek azt mondotta, hogy ha igaz az, amit vallomásomban előadtad, ugy tartsak ki mellette, mert ellenkező esetben szavahihetőségemet fogom le­rombolni. Ezért tartottam én szükségesnek a jegyzőkönyvi vallomásom mellett megmaradni. Elnök: Én ebben az ügyben többet nem állapíttatok meg, ezt intéz­zek el maguk ketten. Dc, hogy a maga egyéniségét feltárjam , kénytelen vagyok az Ön fellebbezési iratának azt a részét felolvasni, amelyben On azt mondja: "meg fogom adni a valóságnak megfelelő őszinte feleletet arra, hogy mi is volt ennek az oka." /Olvassa/ ,., t " Előzetes letartóztatásom idej én a külvilágtól ez események­től elzárva, tájékozatlanul-az ügy és torsaim sorsáról,egy ember informálására voltam utalva. Egy ember volt az, aki kivülről hirt ho­zott nekem, s akinek szavait fenntartás nélkül el kellett fogadnom. Egy ember volt az, akihez tanácsért fordulhattam s aki nekem tanácsot adott­ig ez az ember i; s> /itt megjegyzi az elnök: és itt ugy­iatszik a nagyobb hatás kedveért On gondolatjelet tett / a védőm volt. izzal jött hozzám, hogy a hercegnek sók esetben volt s még'jelenleg is ügyvedje, felajánlja szolgalatait és kér, hogy fogadjam el. tói sem termé­szetesebb, mint az, hogy hálás Örömmel ragadtam meg az alkalmat, mert -zt gondoltam, oly védő, aki'a-hercegnek bizalmasa, tud nékem legjobb canacsot adni, hogy ugy az ügy. miíit a herceg és társaim érdeléében mi­-pon visekedjem a legmegfelelóbbon. Honnan tudhattam volna frogy az o

Next

/
Thumbnails
Contents