Frankper, 1926. május-október

1926-05-20 [1190]

Elvettek tőle azokat az ' . iratokat, amelyek néla voltak és ezok között volt egy levél, amelyet Windicshgrátz Lajos herceg intézett Mészáros Gyulához. Miután teljesen fogós volt az a felfogás, hogy ez a levél jogtalan uton került ki, illetve kicsempésztetett a fogházból és egy olyan c gyérhez akart juttattatni, aki ez ügyben szintén súlyosan gyanúsít-­va van, sót akinek kiadatását kérte és már sürgette a királyi ügyészség, ennek folytán intézkedni kellett aziránt, hogy az a levél a vizsgálóbíró által lefoglaltassék. Ez megtörtént és a lefoglalásra vonatkozó iratokat . ezennel bátor vagyok a királyi törvényszéknek bemu atni megjegyezvén eh­hez, hogy Mészáros Gyula ebben az ügyben mint nagyon jól tudjuk erősen érdekelve van, Mészáros Gyula kiadatása iránt ismételten törtönt intézkedés, Mészáros kiadatását a rendőrség, az ügyészség, a külügyminisztérium utján^ismételten sürgették és nagyon üdvös lett volna,, ha Mészáros Gyula j-gyzőkönyve itt rendelkezésünkre állana, azonban emiatt a tárgyalást * ad graecasi'^á: — • Kalendas elhúzni nem lehetett. Auer Pál elmondja, hogy ő soha személyesen nem érintkezett a vád­lotakkal, az ügyvedekkel is csak jyanuár elején, amikor a Banque de Francé neveben azt az ajánlatot téttette Windischgrátznek, hogy ügyfele eláll a kártérítési követeléstől, ha vallomást tesz Windischgrátz. Ami a Bulissa ügyet illeti, elmondja, hogy körülbelül 10 nappal ezelőtt felkereste Bulissa és közölte vele, hogy mint Mészáros védője azért jött, mert Konstantinápolyból hirt kapott védencétől, amely szerint az nem akar vallomásra jelentkezni, mert attól fél, hogy a franciák üldözni fogják. Kérdezte igaz-e ez és ha Mészáros jelentkeznék hajlandó volna-^ a sértett az üldözést 1 eltekinteni. Azt válaszolta, hogy itt hivatalból üldözendő cselekményről van szó, továbbá a franciák ©oucet u£án maguk is sürgetik a kiadatást, dc Doucct bizonyára meg fogja értetni Mészárxossal, hogy vallo­mástétele csak a saját sorsán enyhit és ügyfele is enyhébben igyekszik majd c vele szemben eljárni, ha vallomást tesz. Erre Bulissa egy névjegyet kőrt tőle Doucet-hcz, ő ezt a névjegyet átadta. Ez több nappal ezelőtt történt, azt hitte, hogy Bulissa azóta már elutazott sőt azóta már vissza is-jött. Sejtelme sem volt róla, hogy Bulissa mások Írásait is magával viszi. Arról, hogy Mészáros mit vallana egy szóval sem történt emlités. Gál vódőrKéri az elnököt, mutassa be azt a feljelentést, amdyről itt szó volt. Azt is kérik, kíséreljék meg Windischgrátz herceg meghallgatást val tisztázni mit célzott ezzel a levéllel és milyen kőnkre turnékra kíván fel­világosítást kapni. Telek védő Hem érti, hogv a főügyész mit célzott ennek az ügynek az idohozatalával.

Next

/
Thumbnails
Contents