Frankper, 1926. május-október
1926-05-17 [1190]
megtagadta volna a választ. Elnök: Szóval nem is kérdezett ezen kivül mast? Tanú: Nem is kérdeztem ezen kivül mást. Elnök: Sigray Antal gróffal való beszél-etésökrei nyilatkozzék* Tanú: Sigray közölte velem, hogy ő Szilveszt r est', jen './iudischgreatz hercegnél volt és akkor ő azt a kijelentést hallotta, hogy ugy Bethlen István, mint Rakovszky miniszterek tudnak és tudtak az g,esz frankhamisításról. Hozzátette, hogy igaz az, hogy Bethlaa István gróf n -m h : ly selte a vállalkozást. Ez véletlenül kimaradt vallomásomból. Most kibóvitem. Elnök: Sigray is igy mondta a dolgot, hogy azt mondta v/indischgraetz Bethlen István tudott róla, de ellenezte a dolgot. Tanú: Igen. ^ kv Elnök; Térjen rá Vass miniszter úrral való érintkezésére. Hogy t tent, mi célból? Tanú: Január negyedikén jöttem fel faluról és beszélgettem barátaimmal. Láttuk' azt a nagyon súlyos helyzetet, amely elé az ország néz, minthogy már akkor meggyőződésünk volt, hogy a kormány legalábbis nagy mulasz. tásokat követett illetve hogy .-tudott és hagyta ezt az akciót anélkül, hogy megakadályozta volna, gáz ügyről "\ ez előre láthatóvá tette, hogy ez a kormány a legalkalmatlanabb arra, hogy ezt az ügyet, amint szokták mondani,likvidálja és é'zéi't egy pár barátommal az a gondolatunk támadt, hogy mivel mi Bethlen István gróffal személyesen ne... érintkezünk, hogy n.-m lehetne-e Vass miniszter úrral eszmecserét folytatni, akit mint objektiv embert ismerünk . : £zért megkértük Mikes János püspök urat, hogy n-m tudna-e ő egy találkozást közvetíteni. Nagyon szívesen vállalkozott. Ezt a találkozást január 6-án tartottuk meg. Jelen volt a házigazdán kivül Jankovich-Bésán gróf, Vass miniszter és én. pőkémfpolitikai kérdéseket beszél tünk meg. Előadtam azt a nézetemet, hogy helyesebb volna, ha .z a kormány lemondana és egy semleges kormány, mely abszolút érintve nincs, venné át a kormányt. Körülbelül egyórai politikai beszélgetés volt ez, m-lynek során sajnos nem tudtuk a miniszter urat erről meggyőzni és akkor jött az a kérdés, hogy ő tulaj^donképen mit tudott érrel az ügyről. Akkor mondott i, ao&y csak január elején kapott információt a miniszt relnök -úrtól, a^iüel szintén követk .ztettezn, hogy tényleg nem viseltetett keilo ^ondossaggal, mert a genfi utazása előtt kötelessége lett volna a miniszt relnöke.k, hogy helyettesét az -.gesz kérdésről informálja. Elnök: Vass miniszt ..r ur mit mondott, hogy B'tkl u miniszt r- lnök ur vele január elsején mit közölt?