Vörös A. szerk.: Fragmenta Mineralogica Et Palaentologica 10. 1981. (Budapest, 1981)

FRAGMENTA MINERALOGICA ET PALAEONTOLOGICA Száz éve született KORMOS TIVADAR (1881-1946) KORMOS Tivadar, a gerinces paleontológus, malakológus és régész száz évvel ezelőtt, 1881 november 10-én született, Győrött. Rövid jogi, majd földtani és biológiai tanulmányokat végzett a budapesti egyetemen, ahol 1906-ban szerzett bölcsészdoktori oklevelet. Pályafutását az egyetem földtani tanszékén tanársegédként kezdte, majd 1908-től 1919-ig az Állami Földtani Intézetben működött geológusként. Ez alatt az idő alatt külföldi tanulmányutakon bővítette elsősorban gerinces őslénytani ismereteit (Németország, Olaszország, Görögország, Ausztria, Cseh- és Morvaország). Egyetemi magántanári címet szerzett 1914-ben. A Tanácsköztársaság melletti állásfoglalása miatt állásából felfüggesztették és 1922-ben nyugdíjazták. Ezután magántisztviselőként működött, az 1930as évektől a Magyar Általános Kőszénbánya illetve a Magyar Alumíniumipar Rt. geológusa. Budapesten halt meg, 1946 augusztus 25-én. KORMOS Tivadar munkássága szerencsésen egyesítette magában a biológus és geológus képzettségű kutató egymásba fonódó ismereteit. Fiatal korában a természet egészével foglalkozott, többek közt madártani megfigyeléseket is végzett és publikált. Mint geológus, felvételezései során először néhány dunántúli édesvízi mészkőfolt és tőzegtelep csiga- és gerinces faunáját, részben régészeti leleteit dolgozta fel (Tata, Süttő, Sárrét). Az 1910-es években elsősorban KADIC Ottokár munkássága révén virágkorát élő hazai régészeti-őslénytani célű barlangkutatás eredményei fordították figyelmét a barlangi felsőpleisztocén emlősök tanulmányozása felé. Ekkor publikálja sorozatban feldolgozásait barlangok, valamint kőfülkék gerinces faunáiról (Hidegszamos, Devence, Révi barlangok, Bajóti Öregkő, Remetehegyi kőfülke stb.), melyek közül kimagasló a Pilisszántői kőfülke faunájáról szóló monográfia, ahol már igen modern szemléletű vizsgálatokat végez (variációs statisztika). Emellett a Polgárdinál és Baltavárnál felfedezett alső-pliocén állattársaságok a Hipparionfaunák felé fordítják figyelmét és ezzel a témakörrel is foglalkozott néhány publikációban. Élete tudományos munkásságának javarészét azonban gerinces őslénytani szempontból a Püspökfürdő (Betfia) mellett talált hasadék-faunák, majd a már PETÉNYI Salamon János óta ismert és a századforduló óta egyre újabb lelőhelyekkel gyarapodó villányi hegységi faunák feldolgozása adta. Míg pályája kezdetén többet foglalkozott malakológiai és részben régészeti kutatásokkal, az 1910-es évektől egészen az 1930-as évek végéig főleg rendszertani egységek szerint csoportosítva jelennek meg gerinces paleontológiái munkál, melyekben a tudományra nézve új emlősfajok és nemzetségek egész sorát irta le. Ilyen természetű leírásai mindig pontosak, mindmáig jól használhatóak. Ezek alapján világos, hogy a villányi hegységi felső pliocén - alsó pleisztocén emlősfaunák törzsfejlődési helyzetét helyesen értelmezte és ennek a klasszikus állattársaság-sorozatnak az alapfeldolgozása is nagyrészt az ő nevéhez fűződik. Ugyancsak neki köszönhető, hogy a villányi-hegységi faunák a tudományos szakkörök előtt világhirüekké váltak. Bár 1937-ben az összes addig ismert villányi lelőhelyekről leírást közölt és azok összesített faunallstáját is összeállította, tervezett villányi emlős-monográfiáját elkészíteni már nem tudta. Külföldi szakemberek kérésére a villányiakhoz hasonló korú kisemlősanyagokat dolgozott fel illetve revideált az 1930-as években Ausztriából, Németországból, Jugoszláviából, Franciaországból és Kínából. Sokoldalúságát és világos szemléletét igazolja az a tény, hogy az emlősökön kívül elsőnek is-