Dr. Nagy I. Zoltán szerk.: Fragmenta Mineralogica Et Palaentologica 8. 1977. (Budapest, 1977)

Pitymys gregaloides Hinton Microtus arvalinus Hinton Lepus sp. Cervus sp. A,leletegyüttes a már evolúciós szempontból magasabb fejlettségű gyökértelen pockok megjelenése miatt mindenképpen a középső pleisztocénbe sorolható. Tekintettel arra, hogy KOENIGSWALD (1973) legújabb vizsgálati eredményei szerint a vizipocok (Arvicola) zápfogainak zománcvastagsága a középső pleisztocén különböző szakaszaiban eltérő, ilyen szempontból vizsgáltuk az anyagot. Az egyetlen Arvicola M^ háromszögeinek zománca teljesen egyenletes, ami azt jelenti, hogy a középső pleisztocén tarkői szakaszáról nem lehet szó, az anyag egy része legalábbis ennél fiatalabb. Az 5-ös lelőhely ugyancsak a X-es bányarész északi sarkában elhelyezkedő (4-5 m széles, kb. 20 m mély) hasadékszerü (?) képződmény volt, melynek oldalában, valamint a robbantáskor leomlott anyagban a következő faunaelemek mutatkoztak: Ophidia indet Perdix sp. Erinaceus sp. (nagytermetű) Chiroptera indet Citellus sp. Allocricetus bursae Schaub Cricetus cricetus ssp. Apodemus "sylvaticus Linné" Clethrionomys sp. Allophaiomys pliocaenicus Kormos Pitymys gregaloides Hinton Leporida indet Putorius sp. Martes sp. Az anyagnak legalábbis egy részét az alsó pleisztocén betfiai szakaszába sorozhatjuk. Mindenesetre az ásatási napló adatai szerint az Allophaiomys az üledék vörösesebb, a többi faj a sárgásabb részéből került elő. Osztramos 6-os lelőhely (3. és 5. ábra) Csak rövid emlitést érdemel az a lelőhely, melyet a Xl-es bányarész déli oldalán, a 3-as lelőhelytől 15m-nyire keleti irányban elhelyezkedő, mintegy lxl m-es, kis üreg kitöltése képviselt. Az üledék anyaga világosabb sárgás-vörös, mint a többi lelőhelyeké és úgyszólván kizárólag denevércsontokból állt. A lelethely az 1969-es gyűjtés alkalmával a denevéreken kivül a következő maradványokat szolgáltatta: