Dr. Nagy I. Zoltán szerk.: Fragmenta Mineralogica Et Palaentologica 8. 1977. (Budapest, 1977)

Mindkét barlangszint elsődlegesen az egykori, majd lejjebb szálló hideg karsztvízszint freatikus zónájában történt oldással alakult ki. A 320 m-es magasságban kialakult barlangok potenciális minimális életkora a sárga kitöltés, valamint a kalcitpadba zárt agyagpala ősmaradványai alapján középső pliocén. A barlang tágulási szakasza tehát az alsó-pliocénban (pannon) még tartott, igy jelenleg Magyarország legidősebb barlangja (KORDOS L. 1972, 1973a, b). A gerinces lelőhelyek leírásánál már részletesen tárgyaltuk előfordulási körülményeiket, igy itt csak a legfontosabb genetikai és karsztmorfológiai megállapításokra tértünk ki (részletesen lásd még KORDOS L. 1974). A karsztüledék vizsgálata Az Osztramoson megismert üledékek két csoportra oszthatók, az idősebb sárga szinü barlangkitöltésre, valamint a vörös és barna szinü törmelékes agyagokra. A 320 m-es szinten kialakult barlangokban előforduló, a 13-as gerinces lelőhellyel vizsgált, sárga üledék jelenlegi helyén már áthalmozva fordul elő, az áthalmozás a középső-pliocén elején történt. A sárga szinü üledék a szemcseösszetételi vizsgálat szerint egymaximumos agyagos-iszap, durva üledéket gyakorlatilag nem tartalmaz. CaCOg tartalma 2,25-3,47%, amely a karsztos környezethez képest igen alacsony érték. A 0, 2 mm <ß frakció ásványtani öszszetétele igen jellegzetes, 15-50%-ban tartalmaz hematitot, kisebb mennyiségben mágneses hematit pikkelyeket, kloritot tartalmaz, csillámban gazdag. Az üledék lepusztulását az ásványi összetétel alapján az Osztramos DNy-i lábánál, Bódvarákó határában a felszin alatt kis mélységben húzódó nátrongabbró terület ma már lepusztult fedőképződményéről lehet származtatni. Az Osztramos elsődleges ércesedését is e törzshöz köti PANTO G. (1948, 1956). Az Osztramos vörösagyagos hasadékés barlang kitöltése nagyrészt egységes felépítésű. Mindegyike szárazföldi karsztos, képződött talaj áthalmozott üledéke. Szemcseösszetételi vizsgálatuk az igen erős utólagos cementáció miatt nehezen értékelhető, csak az eredeti üledék osztályozatlan volta tűnik ki. Mindenesetre elüt a 7-es lelőhely alsó részéről származó sárgásbarna szinü iszapos agyag, a közvetlenül rá telepedő élénk vörös szinü üledéktől, valamint a többi képződménytől. Ennek ásványi és szemcseösszetételi képe is hasonlít a sárga üledékhez. Feltehető, hogy ennek anyaga keveredett hozzá a felszínről, vagy a sárga üledék talajosodott változata. Az ásványi összetétel alapján további különbségek mutathatók ki a különböző korú vörösagyagokban. A középső pliocén korú l-es lelőhely ökölnyi hematit hömpölyöket tartalmaz, amely az 5,0-0,2 mm frakcióban 3% volt. Nagyobb mennyiségben hematit csak az l-es lelőhely tőszomszédságában lévő 3-as lelőhelyről mutatható ki 3, 4%-ban. A többi üledékben ez az elsődleges hematit nem mutatható ki. A legalsó pleisztocén korú 7-es lelőhely vörös agyagában viszont apró méretű bennőtt hematit és mágneses hematit kristályok találhatók, amelyek utólagosan keletkeztek. A vörösagyagokban kavics (kvarc, vagy metamorf anyagú) nem fordul elő. Az üledékek ásványtani vizsgálata alapján a bódvarákói nátrongabbróhoz kötött ércesedés két szintjét, a másodlagos laza érces fedőképződményt, valamint az elsődleges hematit lepusztulási idejét lehetett megfogni. Ez bizo5ö