Dr. Nagy I. Zoltán szerk.: Fragmenta Mineralogica Et Palaentologica 2. 1970-71. (Budapest, 1971)

andaluzit, disztén, szillimanit és st.aurolit függvényében ábrázolja. Mindössze 19 esetben jelentkeztek együtt (ábrázolható mennyiségben). Ez rendkivül kevés, a pontok szóródásából pedig azt látjuk, hogy nincs párhuzamos növekedés, tehát nincs genetikai kapcsolat a metamorf ásványok és a zoizit között. A fenti összefüggések alapján kénytelenek vagyunk feltételezni, hogy a zoizit is piroklasztikus ásványként került az üledékgyűjtőbe. A bakonyi területen nem adódnak ilyen összefüggések. így a gránát és zoizit közötti kapcsolat nem látszik olyan határozottan, mint az előbbinél. Bár a zoizitos minták mind gránát tartalmúak, de szép számmal fordul elő gránát tartalmú kőzet, melyből hiányzik a zoizit. A minden bizonnyal metamorf eredetű disztén, staurolit, epidot ásványtársaság és a zoizit között nem látszik korreláció. Mindenesetre figyelemre méltó, hogy 9 zoizitos mintában az előbbi metamorf ásványok egyike sincs képviselve. A 94. minta (l. táblázat), mely a halimbai 855-ös fúrásból származik, rendkivül jellemző példa arra, hogy a nehézásványos összetételből - pusztán az ásványok mennyiségét feltüntető táblázatból - még nem szabad genetikai következtetést levonni. Ez a minta jelentéktelen magnetit, apatit, biotit, disztén és staurolit mellett kloritot (51,3%)» gránátot(20,8%) és nagymennyiségű zoizitot (25,0%) tartalmaz. Tipikusan metamorf eredetűnek tűnik az ásványtár

saság, holott az eredeti kőzet meszes kötőanyagú, tufás homokkő. A klorit tufás biotitból keletkezett halmirolitos-epigenetikus átalakulás során, a gránát ugyancsak vulkáni szórt anyag. ' Ez egyúttal a bakonyi területen az egyetlen minta, melyben a zoizit minden kétséget kizáróan vulkáni eredetű, hiszen bármely metamorf kőzet lepusztitásakor ilyen nagymennyiségű zoizit mellett a kisérő ásványoknak is nagy mennyiségben kellett volna eljutniuk az üledékgyüjtőbe.