Dr. Nagy I. Zoltán szerk.: Fragmenta Mineralogica Et Palaentologica 2. 1970-71. (Budapest, 1971)

A glaukonitképződés szempontjából - ha nem is közvetlenül, de közvetve - fontos kérdés, hogy a konglomerátum anyagát milyen irányú folyóviz szállította, hol volt a lehordási terület, mely egybeesik az eocén vulkáni tevékenység színhelyével. Bár a kavicsok üledékszállitási távolsága is lehet elég nagy, mégis ezek jelenlétében joggal feltételezhetjük, hogy a tufás szintek szórt anyaga a kutatás és értelmezhetőség határán belüli vulkáni tevékenység terméke. A halimbai mélyfúrások rétegtanilag bizonyíthatóan eocén korú glaukonitos mészkő és márga rétegeket harántoltak, A glaukonitos rétegek általában kevés tufaeredetü ásványt tartalmaznak, viszont e rétegek között sok tufit és tufás szint helyezkedik el. Ez utóbbi rétegekben sok a földpát átalakulásából származó montmorillonit. A Bakony-hegység medencéi közül itt találjuk a legtöbb vulkáni szórt anyagot. A kolontári fúrás középső eocén korú glaukonitos mészmárgát harántolt. Ugyanez a kőzet csak szines szilikátot, mig a felette települő tufás szintek kvarcot, plagioklászt és káliföldpátot is tartalmaznak tufás elegyrészként. A földpát zöme montmorillonittá alakult, a biotit pedig klorittá. A kötőanyagban egyedül itt jelent meg a kalcit mellett ankerit. Eehérvárcsurgói, feltehetően eocén korú rétegekből, valamint a Nyirádi-medence fúrásaiból, az u.n. glaukonitos-rákos szintből több mészkő és mészmárga réteg kapta a "glaukonitos" jelzőt. A röntgenelemzés megcáfolta a korábbi meghatározást. Tehát a világoszöld szinü, ősmaradványok -vázát kitöltő anyag nem bizonyult glaukonitnak.